Hajmássy Ilona / Ilona Massey
Csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán, ám kevés magyar fotózza le, mert Hajmássy Ilona helyett Ilona Massey néven szerepel. Egy kis magyar varrólány, akiből kalandos úton, de világsztár színésznő lett.
1910-ben Nagykőrösön látta meg a napvilágot. A családja nagy szegénységben élt, a fővárosban próbálkoztak megélni, így a kislányukat varrónőnek adták. Ő aztán egy nap jelentkezett a Király Színház igazgatójánál. Érdemes felidézni a direktor és a cserfes lány párbeszédét. „Mit tud?” – kérdezte az igazgató. „Semmit” – válaszolta Ilona. „Énekelni tud?” „Nem.” „Táncolni?” „Nem.” „Hát akkor mit akar itt?” „Görl szeretnék lenni.”
Ha nem lép be a furcsa párbeszéd alatt az irodába a híres zeneszerző, Zerkovitz Béla, akkor gyanítható, soha többé nem hallottunk volna Hajmássy Ilonáról. Lázár Ödön igazgató már épp kitessékelte volna a helyiségből. Zerkovitz azonban felfigyelt a szemtelen lányra, rábeszélte a direktort, hogy ne küldje el. Első szerencse. A második az volt, amikor a színházban lefotózta a Színházi Élet fotográfusa. A kép megjelent a lapban, és óriási tetszést aratott az olvasók körében. A fotónak még külföldön is híre ment. Nem csoda, hiszen a készítőjét amúgy Munkácsi Mártonnak, aki nem sokkal később Martin Munkacsi néven lett a New York-i divatvilág legismertebb fényképésze, majd később a fotóművészet történetének nagy alakja.
Éppen ezt a képet pillantotta meg a Színházi Életben a dúsgazdag földbirtokos, Szávozd Miklós Lajos is, aki máris beleszeretett a fiatal lányba, és a családja tiltása ellenére feleségül vette. A vaskalapos Szávozd rokonság ragaszkodott hozzá, hogy Hajmássy Ilona hagyjon fel a színészkedéssel, mert az rájuk nézve derogáló. Ilona hajthatatlan volt. Néhány éneklecke után jelentkezett az Operaházban, ahol Radnai Miklós direktor azonnal szerződtette. Kiderült, hogy csodálatos koloratúrszopránja van. A család kierőszakolta a válást, de ezt a férj nem bírta elviselni, megölte magát. A temetésén a volt feleség is részt vett, és könnyes szemmel gyönyörűen énekelt. A temetés után indult el opera- és operetténekesi karrierje. Nem sokkal később a színésznő lábai előtt hevert Budapest és Bécs.
Közben a szerelem újra rátalált. A hírlapíró Egyed Zoltánnal kötötte össze az életét, ám jött a hollywoodi szerződés, és minden megváltozott. Ilona lezártnak tekintette a kapcsolatot, és elutazott Amerikába. Egyed viszont utánament Los Angelesbe, és megpróbálta visszahódítani. A filmstúdió kapujáig jutott, ott viszont elzavarták a biztonsági őrök…
Hajmássy Ilona 27 évesen érkezett a tengerentúlra, zenés filmekben és krimikben is kiváló alakításokat nyújtott. Egy egész stáb dolgozott azon, hogy tökéletes híresség legyen. Némi fogyókúrára fogták, majd új nevet is kapott: Ilona Massey néven került a filmplakátokra. A Rosalie című filmben mutatkozott be a közönségnek, amely egy kollégiumi futballsztár és egy inkognitóban lévő balkáni hercegnő kalandjairól szól. Partnere volt a pályája csúcsán járó énekes, Eddy Nelson és Eleanor Powell, a géppuskalábú lány. A következő filmben, a Balalajkában már ő volt a női főszereplő, az emigráns orosz herceget játszó Eddy Nelson szerelmese.
Világsztárokkal játszott (például a magyar Lugosi Bélával), 1949-ben pedig a Szerelmi boldogságban a Marx fivérekkel és Marilyn Monroe-val szerepelt együtt. Rövid, botrányt okozó kapcsolata is volt egyik szívdöglesztő, ám alkoholista partnerével, Alan Curtisszel, majd újabb házastárssal próbálkozott, Charles Walker ékszerbolt-tulajdonost két évig tudhatta maga mellett. Itthon nem tudhattuk, de 1956-ban tüntetéseket szervezett Amerikában a levert magyar forradalom védelmében, ekkor ismerte meg utolsó férjét, egy közismerten antikommunista tábornokot, Donald R. Dawsont, akivel idősebb korában már visszavonultan élt. Hajmássy Ilona 1974-ben, hosszan tartó betegség után halt meg. Végrendeletének megfelelően hamvait Nagykőrösön édesapja sírjára szórta a férje.
***
Hajmássy Ilona emlékest Nagykőrösön ...
***
Emléktábla avató Hajmássy Ilona színművész emlékére
Hajmássy Ilona nagykőrösi Hollywood-i Csillag, színésznő emléktáblájának avatójára is sor került 2022. június 25-én, szombaton. Ünnepi beszédet mondott Dr. Czira Szabolcs polgármester, Bokor Balázs a Magyar Hollywood Tanács elnöke és Varga István volt nagykőrösi könyvtáros, helytörténész. Az emléktábla leleplezésére került sor ezt követően, illetve egy szép emklékkiállítás is megtekinthető volt a Svájci Házban berendezve.
***
NAGYKŐRÖSI HOLLYWOODI CSILLAG KAPOTT EMLÉKTÁBLÁT
A Möggyfesztivál keretében avatták fel 2022. június 25-én a cifrakerti Svájci ház falán Hajmássy Ilona nagykőrösi hollywoodi csillag emléktábláját. A vendégeket Czira Szabolcs polgármester, Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke és Varga István, volt nagykőrösi könyvtáros, Hajmássy Ilona életének kutatója köszöntötte.
A helyszínre az emléktábla szövege ad magyarázatot: „A Széchenyi kerti Arénában búcsúzott Nagykőröstől 1937. július 1-én Hajmássy Ilona operaénekes, filmszínésznő, aki a következő években Hollywood ünnepelt csillaga lett, megőrizve szívében a nagykőrösi otthon iránti ragaszkodását.”
Az Ilona Massey néven híressé vált színésznő egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán. 64 évesen, 1974. augusztus 20-án rákban hunyt el. Halálát követően férje kiment a nagykőrösi református temetőbe és hamvait édesapja sírjára szórta.
***
ELFELEDETT CSILLAGUNK
Egy réges-régi emlékkel kezdem. A háborús években – 1940-45 – még megvolt a Posta palota, piac-tér felöli szárnyán egy üveg-portál. Felette: „Városi Idegenforgalmi Iroda” felirattal. Itt székelt a Nagykőrösi Híradó szerkesztősége is. Az egyik ablakban nagyméretű, fekete-fehér kép volt kitéve, melyen egy mosolygó, dekoratív, szőke szépség volt látható. Alatta a név: Lona Massey. Majd még lejjebb Hajmássy Ilona amerikai filmsztár.
Mivel akkoron – 6-7 éves lehettem! – különösen vonzottak a szőke, kékszemű lányok, ez előtt a pompás jelenség előtt gyakran elidőztem, minden különösebb következmény nélkül.
Vö: Juhász Gyula: „Milyen volt szőkesége? Nem tudom már.”
Mígnem, nyugdíjasként „kutakodva” a városi levéltár féltve őrzött kincsei között bukkantam az első hírre, amit a Nagykőrösi Híradó tett közzé. Ezen az első nyomon elindulva lapoztam a Híradó évfolyamait, és kutattam az egyre magasabbra ívelő karrier történetét. Közben – 1994-’95 – táján megtudtam, hogy dr. Konrád Zoltán özvegye, Kati néni, apai ágon unoka húga a „mi” Ilonkánknak. Így pontos információi vannak a család, és benne a hollywoodi sztárrá lett Ilona Massey-ről. Ezeket „Kati néni” akkor, volt szíves velem megosztani!
Tehát, az igen szegény sorban – mondhatjuk „agrárproletárként” – élő Hagymási Ferenc és felesége Kis Lídia a múlt század elején a fővárosba költöztek szerencsét próbálni. Itt született meg Ilonka, 1910. június 16.-án. A sokat nélkülöző kislány életében az első jelentősebb esemény 1920-ban következett be, mikor is egy „gyermeknyaraltatási akció” keretében Hollandiába került, ahol nevelőszülők viselték gondját. Ezt olyan sikerrel tették, hogy mikor két év múlva hazatért, nem tudott magyarul! Újra kellett tanulnia anyanyelvét.
Ez a korai nyelv-tanulás lehet a magyarázata annak, hogy mikor évekkel később Bécsben lett ünnepelt színésznő, a németet, majd amikor Amerikában angolul tanult, azt is, tehát mindkét nyelvet, meglepően gyorsan, és akcentus nélkül elsajátította!
Egyik rokon varrodájában lett varrólány, de nem sokáig. 1933-ban a Király Színházban jelentkezett görlnek, ám bájos megjelenése miatt, mindjárt színpadi mellékszereplőnek szerződtették. Kisebb színházi fellépései után 1936-ban, a bécsi „Staatsoper”-ben, a Tosca címszerepében ünnepelte a közönség.
Itt néhány visszhangtalan filmben is szerepelt, de kapott annyi pénzt, hogy szüleinek házat vásárolt Kőrösön. Ez után gyakran megfordult a városban, ahol nagy kíváncsisággal várták pályája alakulásáról szóló híreket.
Egy éves bécsi szereplés után, 1937-ben a pesti Operettszínház közönségét is elkáprázatta gyönyörű szopránjával, és színpadra termett egyéniségének bájával. Kálmán Imre friss operettjének, a „Josephine császárné” címszerepében söpörte be a visszhangos sikert, amiről a „Reggeli Újság” részletes beszámolója alapján írt a Híradó.
Ezt követően, egy róla készült fotó-sorozat, szerencsés véletlenként felkeltette az MGM – Metro-Goldwin-Mayer – filmstúdió egyik vezetőjének érdeklődését, aki átrepült Pestre, és rábeszélte: jöjjön Hollywoodba! Aláírták a szerződést is.
A roppant lehetőséget Kőrösön, július 4-én, baráti-rokoni körben ünnepelte a család. A „búcsúestet” a cifrakerti Arénában, a MOVE városi szervezete rendezte.
Majd következett a szeptember: indulás repülővel Amerikába.
Mielőtt a történet hollywoodi részével foglalkoznék, időszerű az amerikai filmipar és filmművészet magyar szereplőiről is megemlékezni, hiszen az MGM-et megelőző, két legismertebb, és sikeres stúdiót is magyarok alapították! A FOX-ot FRIED Vilmos, a PARAMOUNTH-ot Paszternák József. De voltak magyar származású színészek is, akik ott lettek „nagyok”: többek között Bánky Zsuzsa, Lukács Pál, Lugosi Béla, és a háború után a Gábor-lányok. Zsazsa a legidősebb 2016. december 18.-án hunyt el, 99 évesen. Ő is kapott „csillagot” 16 magyar társával együtt, a „Hollywoodi Hírességek Csarnokában”.
Ott van korábbról Lona Massey is!
Voltak magyar rendezők is: Zukor Adolf, a Kertész-fívérek, Czukor György.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy a fáma szerint, Joe Pasternak irodájának ajtaja fölött ez volt magyarul olvasható: „Nem elég, ha magyar vagy, de sokat segít!”
Nos, még a háború kitöréséig kerültek haza hírek a „messze-távolból” melyek Ilona Massey bámulatos sikeréről szóltak. Az első nagy sikert 1938-ban, Eddy Nelsonnal aratta a Balalajka filmben, amit még itthon is láthatott a mozilátogató. A másikban Lugosi Béla partnereként a Frankenstein „horror-film” jelentette. De voltak ennél értékesebbek, például a „Tavaszi álmok” zenésfilm, melyben a későbbi férje Alain Curtiz volt a partnere.
Kiutazása után még néhányszor volt itthon. Egyik alkalommal, a Híradó riporterének elmondta művésznevének okát. A „Hajmássy” angolul kimondhatatlan. Viszont a „Massey” igen. Az Ilona pedig odakint is Ilona-Lona.
Így lett Lona Massey.
A háborús hangulat nem kedvezett azoknak az énekes-táncos produkciónak, „film-musicaleknek”, melyekben igazán nagy volt. Lassan-lassan váltott. Tv-produkciókban, show-műsorokban lépett fel. Ezekkel együtt nem voltak anyagi gondjai! Kényelmes házat vett Bethesdában, ahol több filmes is otthonra talált.
Édesapja 1944-ben elhunyt, itt Kőrösön van eltemetve.
Harmadik férje Jay. B. Kurt nyugalmazott tábornok lett, akivel 1974. augusztus 20-án bekövetkezett haláléig élt. Hamvait a férj haza hozta, és végakaratának megfelelően a református temetőben nyugvó édesapja sírjára szórta.
Joggal felmerülhet a kérdés: miért nem kapott mindeddig, valami szobor-félét Hajmássy Ilona, aki az mellett, hogy kőrösi magyarként Hollywood egyik „csillaga” lett, és 1956-ban tüntetőleg kiállt a forradalom mellett? Majd 1957-ben, amerikai körútja során gyűjtött egymillió dollárt az ’56-os emigráció támogatására fordította!
Viszont A. Paasonen finn ezredesnek szobrot állított a „lokálpatrióta” Czira-féle városvezetés, minden féle ok, és magyarázat nélkül! Ez is egy a sok, megválaszolatlan kérdés közül...
Utóirat. Hajmássy Ilona életét részletesebben dolgozta fel Varga István, a „Nagykőrösi Kalendárium 2000” kötetében.
Tóth Barna
Hajmássy Ilona - Lona Massey
Hajmássy Ilona,: művészneve: Lona Massey, Ilona Massey, Született: Hagymási Ilona,
Színésznő, filmszínésznő
Született:
1910. június 16. Budapest, Magyarország
Elhunyt:
1974. augusztus 20. Bethesda, Maryland, USA.
Életrajza röviden:
Adatok:
Mindenek előtt el kell oszlatnunk egy félreértést, mely több lexikonunkban és újságcikkben föllelhető: ezek szerint Hajmássy Ilona Nagykőrösön született, amely tény - fájdalom -, így, ebben a formában nem igaz (valamint nem 1912-ben, mint az sok helyen tévesen szerepel). A valóság az, hogy régi, tősgyökeres nagykőrösi családból származik, hiszen a református egyház anyakönyveiben kutakodva megállapíthatjuk, hogy édesapja, Hagymási Ferenc (1882-1944) és édesanyja, Kis Lídia (1879-1958) is e város szülötte. Lányuk, Hagymási Ilona viszont akkori lakó- és munkahelyükön, Budapesten született 1910. június 16-án. Gyermekkora is a fővároshoz kötődik, ahol meglehetős szegénységben telnek az évek.
1920 - Hollandiába kerül nevelőszülőkhöz :
Az első világháború után ő is élvezi a külföld szerető kezének simogatását. A vézna, nyápic, sápadt kislánykát Hollandiába viszik egy gyermek-nyaraltatási akcióval. A nevelőszüleinél megtanul hollandul, és egy időre elfelejti a magyar nyelvet. Hazajön, és nem tud érintkezni a családjával. Újból kezd magyarul tanulni, mint a csecsemők, de emlékezetében feldereng az anyanyelv dallama és néhány hónap alatt újból tökéletesen, beszéli a magyar nyelvet, hogy aztán lassacskán elfelejtse időleges lakóhelyének érdekes beszédét.
1927 - diplomás varrónő lesz
1933 - Királyszínház tagja
1935 - Bécs, Staatsoper sztárja
1937 - Németh Mária szerepét játssza, a Josephine császárné operettben, Fővárosi Operettszínház
A nagy siker előtti években már készít egy filmet Bécsben, amelynek nincs nagy sikere, de az érte kapott pénzből "vesz az énekesnő egy kis kertes házat Nagykőrösön, ott laknak most szülei és oda szokott ő is kirándulni, kipihenni az izgalmakat. Otthon a kezébe veszi a tűt és a gyűszűt, ilyenkor nem művésznő, hanem jó kislány, aki segít a mamának minden házi munkában" - írja a Színházi Élet Intim Pistája 1937 tavaszán.
A kirobbanó siker után pár napi pihenőt Nagykőrösön tölt Hajmássy Ilona. Az egyik este szülei kíséretében kisétál a Cifrakertbe egyszerű lenvászon sportruhában, kezében egy szatyorral. A szatyorban néhány szál házi kolbász és friss retek. A világhírűvé lett művésznő a kőrösi kislányokhoz illő háziassággal teríti meg az asztalt, hámozza meg a retket és tálal szülei elé. Ekkora már megérkezik hírére néhány nagykőrösi barátja, akiket szintén megkínál az ízletes csemegével. Előkerült a cigány, Hajmássy Ilona nótázni kezd, s most már megoldódik a nagy titok: a művésznő édesapjától örökölte a hangját. Hamarosan nagy embergyűrű veszi őket körül. A kioszkban megszólal a zene, a művésznő táncolni óhajt, s elvegyül a tánciskola növendékei között. Másnap hajnalban átmentek Kecskemétre, egy nagykőrösi sziget lesz egyszerre a Beretvásban, ahol szintén kőrösi cigány játssza a régi magyar nótákat a művésznő fülébe. Ekkor már Hajmássy Ilona zsebében ott a hollywoodi szerződés, amely szerint július végén utaznia kell a film fővárosába, próbafelvételekre.
1937 szeptembere - Lona Massey művésznéven Hollywoodban filmezni kezd
1937-1974 közel negyven évig az USA-ban él
1940-1952 a hollywoodi aranykorszaka
1949 - "Mexikói vakáció" című filmjében, játszik a kezdő Marilyn Monroe is
1948-1952 a televíziózás hajnalán rengeteg TV sorozatban lép fel
1956 - tüntetést szervez a Fehér Ház elé, és petíciót ad át az amerikai kormánynak,
amely nagy sajtóvisszhangot kap, emiatt nem kap hazautazási engedélyt később.
1960 -as években visszavonultan él harmadik férjével Maryland állam, Bethesda városában
1974 - hosszantartó betegségét követő halála
"Magyar vagyok! A Duna-Tisza köze rónáinak szellőjétől, egyszerű mezítlábas szülők köréből az amerikai nemzet nagyszerű forgatagának viharába került magyar..."
"Még álmomban is disznókarajt és szárazkolbászt látok kőrösi uborkával, jó erős zöldpaprikával"(Hajmássy Ilona)
Filmszerepei:
Jet Over the Atlantic (1960) USA film - Mme. Galli-Cazetti
The Ilona Massey Show (1954-1955) USA TV Sorozat - Műsorvezető és házigazda
Rendezvous USA TV sorozat (1952) - Nightclub Tulajdonos
Curtain Call USA TV sorozat: "The Liar" rész, 1952. augusztus 22.
Faith Baldwin Romance Theatre USA TV sorozat, The Sleeping Beauty - rész, 1951. október 6.
Cameo Theatre (1950-1951) USA TV sorozat: "The Third Time" epizódja, 1951. július 30.
Studio One - TV sorozat, "Countess de Vionnet", és "The Ambassadors" részek, 1951. 02. 26.
Lux Video Theatre USA TV sorozat, "Purple and Fine Linen" epizódja, 1951. január 15.
Your Show of Shows (1950) USA TV műsor - 1953. május 9.
Love Happy (1950) USA film - Madame Egelichi
Studio One USA TV sorozat, "The Shadow of a Man" epizódja, 1950. november 27.
Studio One USA TV sorozat: "The Ambassadors" epizódja, - 1950. május 15.
The Ford Theatre Hour USA TV sorozat, "The Tale of the Wolf" epizódja, 1950. szept. 15.
The Plunderers (1948) USA film - Lin Connor
Északnyugati előörs (1947) USA film
Northwest Outpost (1947) USA film - Natalia Alanova
Holiday in Mexico (1946) USA film - Toni Karpathy grófnő
Tokyo Rose (1946) USA film
Frankenstein Meets the Wolf Man (1943) USA film - Baroness Elsa Frankenstein
Invisible Agent (1942) USA filmvígjáték - Maria Sorenson
International Lady (1941) USA film - Carla Nillson
New Wine (1941) USA film - Anna
Balalaika (1939) USA film - Lydia Pavlovna Marakova
Rosalie (1937) USA film - Brenda grófnő
Knox und die lustigen Vagabunden (1935) Osztrák film
Himmel auf Erden (1935) Osztrák film - Fioritta
Cirkusz hősei (1935) - Osztrák film
Színházi szerepek
Kálmán Imre: Josephine császárnő - címszerep
Hajmássy Ilona útja Nagykőröstől Hollywoodig
Varga István: Hajmássy Ilona útja Nagykőröstől Hollywoodig
Ma már nem sokan emlékeznek Hajmássy Ilonára, aki Ilona Massey néven 1937-től több mint egy évtizeden át a Metro-Goldwyn-Mayer, a United Artists és más vezető nagy filmvállalatok produkcióinak sztárja volt. Nekünk nagykőrösieknek különösen fontos, hogy emlékét megőrizzük és ápoljuk, hiszen a magát mindig is kőrösinek valló művésznő a magyar filmszinészek közül talán a legtöbbre vitte Hollywoodban.
Mindenek előtt el kell oszlatnunk egy félreértést, mely több lexikonunkban és újságcikkben föllelhető: ezek szerint Hajmássy Ilona Nagykőrösön született, amely tény - fájdalom -, így, ebben a formában nem igaz. A valóság az, hogy régi, tősgyökeres nagykőrösi családból származik, hiszen a református egyház Anyakönyveiben kutakodva megállapíthatjuk, hogy édesapja, Hagymási Ferenc (1882-1944) és édesanyja, Kis Lídia (1879-1958) is e város szülötte. Lányuk, Hagymási Ilona viszont akkori lakó- és munkahelyükön, Budapesten született 1910. június 16-án. Gyermekkora is a fővároshoz kötődik, ahol meglehetős szegénységben teltek az évek. Az első világháború után ő is élvezte a külföld szerető kezének simogatását. A vézna, nyápic, sápadt kislánykát Hollandiába vitték egy gyermeknyaraltatási akcióval kapcsolatban. A nevelőszüleinél megtanult hollandul és egy időre elfelejtette a magyar nyelvet. Hazajött és nem tudott érintkezni a családjával. Újból kezdett magyarul tanulni, mint a csecsemők, de emlékezetében felderengett az anyanyelv dallama és néhány hónap alatt újból tökéletesen beszélte a magyar nyelvet, hogy aztán lassacskán elfelejtse időleges lakóhelyének érdekes beszédét.
Ilonából varrólány lett. Beadták tanonclánynak egy belvárosi varrodába. Itt tanulta meg a cérna és a tű mesterségét. Két év múlva diplomás varrónő lett, erről tanúskodik az a munkakönyv, amelyet 1927. február 8-án állítottak ki és a Budapesti Női Ruhakészítő Ipartestület által Hagymási Ilona női-szabónak minősíttetik. A Munkakönyvből még azt is megtudhatjuk, hogy termete közepes, arca hosszas, szeme kékes, szemöldöke barna, orra, szája rendes, fogai épek, haja világos barna. Azonban megszerzett szakmájában nem dolgozott, hiszen álmai másfelé csábították.
Idősebb nővére - anyjának korábbi házasságából származó lánya, Dodó - férjhez ment egy "úri és hölgyfodrászhoz" és a sógor alkalmazta a csinos és ifjú lányt az üzletben. De nemsokára jelentkezett a Király Színházban Lázár Ödönnél. "Mit tud?" - kérdezte az igazgató. - "Semmit!" - felelte a szép szőke lány önérzetesen. - Énekelni tud? - Nem! - Táncolni? - Nem. - Hát akkor mit akar itt? - Görl szeretnék lenni. Már majdnem eltanácsolták, de a legfelsőbb Hatalom mindig vigyáz arra, hogy az igazi tehetség el ne kallódjék. Zerkovitz Béla lépett be a szobába és megkérdezte, ki ez a csinos lány? "Görl akar lenni, nem tud semmit!" "Ha úgy tudna énekelni, mint Jeritza, akkor nem ajánlkozna görlnek!" Végül is addig protezsálta a jövevényt, amíg Lázár kijelentette "jó nézni a színpadon az ilyen teremtést" - és felvette hatvan pengő havi fizetéssel. Ez az összeg vagyont jelentett a Nefelejets-utcai, szoba-konyhás otthonban. Két darabban lépett fel, a Diákszerelemben kezdte pályafutását.
Életének egy furcsa epizódja következett, ami megindította a karrier útján. Munkácsy Márton, a később világhírűvé vált fényképész, fotoriporter, akkor a Színházi Élet fotográfusa volt és bevetődött egyszer a színházba, felvételeket készített a lányokról. Hajmássy Ilonát is megörökítette. Ráírta a képre: Napsugár és miután a kép megjelent a Színházi Életben, beküldte vaktában a legnagyobb berlini folyóiratnak is. Valóban Napsugárra emlékeztetett Hajmássy Ilona, gyönyörű szőke hajával, amely selyemzuhatagként omlott nyakára Napsugár kisasszony megjelent több külföldi lapban és ismertté tette Munkácsy Márton nevét is. Kölcsönösen segítették elő egymás karrierjét, kezdő fotoriporter, kezdő kis színésznő.
A Színházi Életben meglátta a fotográfiát egy fiatal földbirtokos, beleszeretett a modellbe, majd feleségül vette. A férj, Szávozd Miklós Lajos jómódú, előkelő család sarja volt, aki annyira megszerette Hajmássy Ilonát, hogy a család beleegyezése nélkül feleségül vette. A Fejér megyében többezer hold földdel rendelkező család birtokán a férj gondtalan életet biztosított volna Ilonának - ha lemond színésznői karrierjéről. Erre azonban nem volt hajlandó. Annak idején sokat foglalkoztak ezzel a témával Budapesten. Hiába volt a nagy szerelem, a család közbelépésére Szávozdnak el kellett válni a feleségétől. A fiatalember bánatában öngyilkosságot követett el. A temetésen Hajmássy Ilona énekkel búcsúztatta el szerelmét. Évtizedekkel később az elhunyt lánytestvére minden harag nélkül tartott kapcsolatot Ilonával.
A rövid házasság ideje alatt jegyezte el igazán magát a művészettel Hajmássy Ilona. Pénzhez jutott, tanulni kezdett. Énektanárhoz járt és nyelvleckék színesítették nem túl vidám életét.
A szomorú esemény után elment szerencsét próbálni az osztrák fővárosba. Ekkor már értékes útipoggyászt vitt magával, képzett, nagyszerű hangot: olyan ajánlólevelet, ami megnyitotta előtte minden zenei intézmény ajtaját. Zádor Jenő protezsálta a Volksoperhez, itt már a Toscát énekelte. "Ki ez?" - kérdezték Budapesten, amikor a jellegzetes magyar név megjelent a bécsi színház plakátján. Alig három hónap múltán Weingartner Félix szerződtette az állami operaházhoz. Nagy vívmány, nem szokás kezdő magyar énekesnőket a Staatsoper színpadára vinni, hanem beérkezett sztárokat. És ebben az előkelő környezetben Németh Mária egyengette az újdonsült énekesnő útját. Első fellépésénél kézenfogva vezette a színpadra és így szólt: "Ne félj, te csacsi! Fölösleges a lámpaláz, nem lesz itt semmi baj!"
A méltán híres operaénekesnő, Németh Mária - a véletlen folytán - később is meghatározó szerepet játszott Ilona pályájában. Megbetegedett s ő ajánlotta Hajmássy Ilonát Josephine császárné szerepébe - maga helyett. Új megszemélyesítője méltó volt a nagy előd produkciójára. A bemutató másnapján nem jelent meg Magyarországon újság, amelyik ne írt volna a szenzációs beugrásról. A Reggeli Újság 1937. április 19-én így ír az emlékezetes napról:
"Vasárnap délután nagy meglepetése volt a Városi Színház közönségének. A Josephine császárné volt kitűzve előadásra, a megbetegedett Németh Mária helyett - Hajmássy Ilonával a címszerepben. ... A közönség szeme előtt úgyszólván percek alatt egy új operettprimadonna született meg, egy új Petráss Sárija és Péchy Erzsije a magyar színpadnak, aki szépségben és üdeségben, hangban és játékban méltó utódja ezeknek a felejthetetlen primadonnáknak.
Hajmássy Ilona tüneményes szőkesége, egyszerű, természetes beszéde, pompásan csengő, hajlékony és rendkívül kulturált hangja a nagy magyar primadonnára emlékeztet. ...
... A Josephine császárné körüli bajok, Németh Mária megbetegedése és a színház kényszerhelyzete végül meghozták Hajmássy Ilonának azt, ami olyan régen esedékes: a kirobbanó sikert. De nemcsak a művésznőnek szerezte meg a véletlen ezt az ajándékot, hanem a pesti közönségnek, amely oly régóta lesi az operett borús égboltozatán az új feltűnő csillagot. Hajmássy Ilona már megjelenésévvel és belépő áriájával meghódította a közönséget. Percekig tartott a taps az ária befejezése után. A közönség lelkesedése percről-percről fokozódott és a darab első részének a végén Hajmássy Ilonának számtalanszor meg kellett jelennie a függöny előtt, hogy megköszönje az ovációt."
Természetesen a Nagykőrösi Híradó is megemlékezett a nem mindennapi eseményről, "Én vagyok a legboldogabb színésznő a világon" - olvashatjuk a korabeli újság első oldalán.
A nagy siker előtti években már készített egy filmet Bécsben, amelynek nem volt nagy sikere, de az érte kapott pénzből "vett az énekesnő egy kis kertes házat Nagykőrösön, ott laknak most szülei és oda szokott ő is kirándulni, kipihenni az izgalmakat. Otthon a kezébe veszi a tűt és a gyűszűt, ilyenkor nem művésznő, hanem jó kislány, aki segít a mamának minden házi munkában" - írta a Színházi Élet Intim Pistája 1937 tavaszán.
Ezt a sikert nem szabad átlépni úgy, hogy ne olvassuk a történetet attól, aki az egészet átélte. A Pesti Naplónak adott interjújában Hajmássy Ilona a következőképpen mesélte el az emlékezetes beugrást:
"Az igazság az, hogy már egy héttel a szerep átvétele előtt bizalmasan arra kért a színház igazgatója és Szabolcs Ernő főrendező, hogy minden kötelezettség nélkül foglalkozzam az operettel. Elküldték az operettet. Átnéztem a zeneszámokat és nagyon tetszettek, de arra gondoltam, hogy az operett úgysem kerülhet sorra velem, mert hiszen Németh Mária nem fog kilépni a darabból. Ezért félretettem a kottákat és az operett szövegét el sem olvastam. Egy-két nap múlva jegyet kértem a színháztól, hogy csütörtökön este végignézhessem Németh Máriával a darabot és hogy személyesen gratulálhassak a nagy énekesnőnek, akit jól ismerek. Csütörtök este hét órakor megszólalt lakásomon a telefon. Szabolcs Ernő beszélt. Ezt kérdezte: Kedves Ilona, felöltözött már a mai estéhez?? Igen! Szabolcs izgatott hangon válaszolt: Kérem vesse le azonnal a gálaruháját, vegyen fel próbaruhát és siessen a színházba - próbálni! Rendkívül boldog voltam, de kijelentettem, hogy csakis abban az esetben vállalkozom, ha a próbákra egy teljes hetet adnak. Szabolcs elfogadta követelésemet. Azonnal besiettem a színházhoz és csütörtök éjszakától szombat délutánig, úgyszólván szünet nélkül próbáltam. Az utolsó próba után hozzámlépett Szabolcs Ernő és mosolyogva azt mondta: Rendben van minden, holnap, vasárnap délután játszani fogsz! Nem hittem el, hogy komolyan beszél, nevettem. A színpadon hideg volt. Mellém lépett három karénekes és közülük az egyik szóról-szóra azt mondta: Művésznő, mindhárman arra kérjük, hogy azonnal vegye fel a kabátját, kabát nélkül ne próbáljon tovább, mert itt szörnyen hideg van! Tessék? A karénekes folytatta: Tessék azonnal felvenni a kabátját. Ha ön is meghűti magát, ismét százharminc ember családja marad kenyér nélkül!
- Ebben a pillanatban döntöttem. Játszani fogok vasárnap délután! Nem magamért, hanem mostmár csak a százharminc ember családjának kenyeréért!
A nevezetes délutánt így idézte föl a magát mindig is kőrösinek valló művésznő: "Kiléptem a színpadra és felzúgott a nézőtéren a taps. Első pillanatokban nem hittem, hogy ez a taps nekem szól. Rettenetesen le voltam gyengülve, ki voltam merülve, de ettől a tapstól felfrissültem, s úgy éreztem, hogy ismét megjött az erőm. Sikerem volt. Este megismétlődött a siker. A két előadás után hazamentem, de a szörnyű izgalomtól két éjszakán keresztül egy pillanatra sem tudtam elaludni. Amikor másnap a nagyszerű kritikákat olvastam, akkor ijedtem meg igazán: Úristen, micsoda vakmerőség volt tőlem, hogy három próba után fel mertem lépni Németh Mária szerepében a pesti közönség és a pesti kritikusok előtt! Talán ez volt az oka annak, hogy az első fellépésem után négy nappal sokkal nagyobb izgalommal léptem a Városi Színház színpadára, mint legelőször."
A riport végén megtudhatjuk azt is, hogy az egészben mi okozta Ilonának a legnagyobb örömöt: "...az, hogy az első bemutatkozásomkor a nézőtér legelső sorában ültek a szüleim, akik eddig még sohasem láttak színpadon."
A kirobbanó siker után pár napi pihenőt természetesen Nagykőrösön töltötte Hajmássy Ilona. Kőrösre mindig hazajött és örömmel töltött el pár napot a városban. Az egyik este szülei kíséretében kisétált a Cifrakertbe egyszerű lenvászon sport ruhában kezében egy szatyorral. A szatyorban néhány szál házi kolbász volt és friss retek. A világhírűvé lett művésznő a kőrösi kislányokhoz illő háziassággal terítette meg az asztalt, hámozta meg a retket és tálalta szülei elé. Ekkora már megérkezett hírére néhány kőrösi barátja, akiket szintén megkínált az ízletes csemegével. Előkerült a cigány, Hajmássy Ilona nótázni kezdett s most már megoldódott a nagy titok: a művésznő édesapjától örökölte a hangját. Hamarosan nagy embergyűrű vette őket körül. A kioszkban megszólalt a zene, a művésznő táncolni óhajtott s elvegyült a tánciskola növendékei között.
Másnap hajnalban átmentek Kecskemétre, egy kőrösi kis sziget lett egyszerre a Beretvásban, ahol szintén kőrösi cigány játszotta a régi magyar nótákat a kőrösi művésznő fülébe. Ekkor már Hajmássy Ilona zsebében volt a hollywoodi szerződés, amely szerint július végén utaznia kell a film fővárosába, próbafelvételekre.
Június végén ismét hazalátogatott szüleihez Ilona. Ezekről a napokról a helyi újságban részletes tudósításokat találhatunk, szinte minden lépését nyomon követhetjük. A Nagykőrösi Híradó, 1937. július 4-én arról tájékoztatta olvasóit, hogy felejthetetlen sikert aratott az az est, amelyet a MOVE nagykőrösi Torna és Vívó Egyesület és a Városszépítő Egyesület rendezett - Hajmássy Ilona tiszteletére és közreműködésével a Széchenyi-, ma Cifra-kert arénájában.
Gál Dezső a Move elnöke üdvözölte a művésznőt: "Azt a Hajmássy Ilonát is szeretettel köszöntjük - mondta - aki eddig nagy művészi sikerei alapján neki méltán járó ünnepeltetés mellett is megmaradt a maga szerény egyéniségében és szüleit rajongásig szeretve örömmel tölti a rendelkezésére álló csekély szabadidejét városunkban..." Az elnök üdvözlő szavai után hegedűszó ringatta a művészet világába a hallgatóságot. Kisvártatva a művésznő lép a színpadra s hangján csendültek a hangok egymás után többszőr. Már távozni készült, mikor Dr. Gusáth György főjegyző a város polgármestere és Nagykőrös város nevében köszöntötte a művésznőt, aki megmaradt kőrösinek s átnyújtotta a város kitüntetését az aranyplakettet. Hajmássy Ilona meghatottan köszönte meg az üdvözlést: "Mindig szívesen jöttem haza és ígérem, hogy Amerikában is megmaradok jó kőrösinek" - a közönség zúgó tapssal köszönte meg ezt az őszinte megnyilatkozást. Később aztán újra a közönség kedvence lépett a pódiumra, a közönség is úgy fogadta, mint a pár pillanatra hazatért jó kőrösi leányt. Az est végén a Kioszkban a két egyesület vezetősége látta vendégül Nagykőrös büszkeségét. aki mindenkihez közvetlenül kedves volt.
A néhány napos szabadság lehetővé tette azt is, hogy Hajmássy Ilona a református bibliakörben búcsúzzon el a kőrösiektől. A Nagykőrösi Híradó 1937. július 6-án számolt be a kedves búcsúestről.
A kőrösi operaénekes-filmművésznő Göde Lajos lelkész felkérésére örömmel vállalta, hogy elhalasztva egy nappal elutazását a vasárnapi bibliakörön elénekel istenáldotta hangján néhány vallásos éneket. Ezúttal a tornateremben tartották a vallásos bibliaórát, de az is szűknek bizonyult. Az éneklés után Göde Lajos köszönte meg a művésznőnek a szereplését, melyre ő a következőket válaszolta:
"Nagyon köszönöm a Nagytiszteletű úrnak a szavait, köszönöm azt, hogy a református Egyház bibliaestjén énekelhettem a kőrösieknek és ennek a kellemes estének emlékét elviszem magammal a tengerentúli útra is."
A helyi újság július 27-én számolt be arról, hogy Hajmássy Ilona nyaralásából visszatérve Budapestről elutazott az amerikai filmvárosba, Hollywoodba. Az állomáson édesanyja és közeli családtagjai, valamint legszűkebb baráti köre búcsúztatta a művésznőt. A fővárosi lapok képekben és cikkekben számoltak be az utazásról. Mint például a Színházi Élet, amelyből megtudhatjuk, hogy Ilona mielőtt útra kelt, egy vidám hónapot töltött a Balaton partján és ennek a boldog magyar nyárnak emlékét vitte magával útravalóul.
Hajmássy Ilonát Amerikába utazása előtt Budapesten érzelmi szálak fűzték a kor egyéni hangú színházi újságírójához, szerkesztőjéhez, Egyed Zoltánhoz. Szerelmük történetét maga Egyed panaszolta el színházi és filmújságokban, így saját lapjában, a Film Színház Irodalomban is. Mikor Hajmássy Ilona Hollywoodba utazott, úgy érezte, lezárta Egyeddel való kapcsolatát. Nem úgy a szerkesztő, aki költséget és fáradtságot nem kímélve utána utazott. Találkozni azonban nem sikerült vele, a filmstúdió "gorillái" vigyáztak szerelmére, a filmgyárba pedig a gyári őrök zordsága miatt be sem tudott jutni. Hiába kelt át az óceánon, még csak nem is láthatta az imádott nőt. Egyed Hollywoodi kaland címen regényben írta meg keserű szerelme történetét.
Aztán néhány hét elteltével érkeztek az első híradások a messzi Amerikából. A Nagykőrösi Híradó 1937. szeptember 26-án számolt be először a friss hírekről, a szülők Kölcsey utcában történt meglátogatása után. A szigorú hollywoodi filmmogulok már akkor sem bíztak semmit a véletlenre, így a színésznőknek a következő fogyókúrás recept szerint kellett a mindennapjaikat tengetniük: Reggel narancslé vagy tej és egy szem szilva. Délben: Banán, alma, kétszersült, narancslé. Este: zeller levél vagy petrezselyem zöldje és egy karalábé. Mindezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a jóféle kőrösi koszthoz szokott Ilona a következő sorokkal búcsúzott el szüleitől: "Még álmomban is disznókarajt és szárazkolbászt látok kőrösi uborkával, jó erős zöldpaprikával"
De essék néhány szó Hajmássy Ilona filmkarrierjéről is, aki Ilona Massey néven 1938-tól több mint egy évtizeden át a Metro-Goldwyn-Mayer, az United Artists és más vezető filmvállalatok produkcióinak sztárja volt. Szép koloratúr hangjának, dekoratív megjelenésének, színészi képességeinek köszönhetően az amerikai filmsztárok élvonalába emelkedett. Elsősorban zenés filmek főszerepeit játszotta a filmmusical műfajának kibontakozása idején. Később krimik, kémtörténetek kedvelt hősnője. Pályája végén pedig az amerikai televízióban szerepelt.
Hajmássy Ilona mindjárt élvonalbeli produkciókban mutatkozott be, a Rosalie című filmben, amelyet a nagy veterán Van Dyke rendezett. A kollégiumi futballsztár és az inkognitóban lévő balkáni hercegnő kalandjairól szóló történetben Hajmássy kiváló partnerekkel játszott: a pályája csúcsán levő, behízelgő hangú Nelson Eddy-vel, a "géppuska lábú lány"-nak nevezett kiváló táncos színésznővel, Eleanor Powel-lel.
Hősnőnknek az igazi nagy sikert második filmje hozta meg, a zenével, dallal fűszerezett Balalajka. Az 1939-ben készült film hozzánk is eljutott: a korabeli magyar recenzens így írt róla: "Nelson Eddy trojkán vágtat át egy álomszerű erdei ösvényen. Száguld a három ló. Hajmássy Ilona mellette ül, hófehér ruhában, nagy tüllkalapban. Álomszerű."
Reinhold Schünzzel még két filmet forgatott Hajmássy, az Új bor-t (1941) és a Tavaszi felhők az égen-t (1944). Mindkét mű Franz Schubert életének szokványosan szomorkás feldolgozása. Az elsőben a művésznő férje, Alan Curtis játszotta a boldogtalan zeneköltőt. Curtis Hajmássy férje is volt 1941 és 1942 között.
A negyvenes évek elejétől tűntek fel a kém-, sőt a rémfilmek Hajmássy Ilona pályáján. Nemzetközi hölgy 1941-ben készült. Különösen érdekes produkció az 1943-as Frankenstein találkozik a Farkasemberrel; ahol két ismert mozirém találkozik össze. Hajmássy Ilona egy másik, ugyancsak világhírű magyar színésszel, Lugosi Bélával, Drakula kongeniális alakítójával játszott együtt.
A második világháború éveiben Hajmássy az antifasiszta harcból is kivette részé, nagyon humánus módon: a hangversenyeiből befolyt egymillió dollárt felajánlotta a Vöröskeresztnek.
A művésznő közben új férjet választott, Jay B. Kurt katonatiszt és feltaláló személyében. Találmányai különféle automatákra vonatkoztak, többre vitte a katonai pályán, ahol a tábornokságig jutott el.
A második világháború után még őrizte sztár rangját Hajmássy Ilona. Joe Pasternak produkciójában Mexicói vakáció címen forgatott filmmusicalt. Több krimiben és westernben is játszott. Érdekes neveket találunk az 1949-ben forgatott Szerelmi boldogság stáblistáján: Hajmássy partnerei a nevezetes Marx-testvérek, Chico, Gaucho, Harpo. A szereplők között még egy fiatal színésznő nevét találjuk. Marylin Monroe-ét.
Visszatérve a nagykőrösi vonatkozásokhoz egy érdekes közjátékot föltétlenül meg kell említeni. Abban az időben dagadt a nagykőrösi önérzet, ha a csodára gondoltak, amelynek révén a hajdani kis kőrösi lányt már világsztár gyanánt emlegették.
Az bántotta a kőrösieket, hogy városuk nagy lánya ősi családi nevét, mely Nagykőrös egyik legrégibb családneve, kénytelen volt a film nemzetközisége kedvéért megváltoztatni. Ezen szerettek volna segíteni és ezért 1939. januárjában egy társadalmi akció indult, amelynek keretében több ezer nagykőrösi írásban kérte Lona Masseyt, hogy maradjon meg Hajmássy Ilonának. Álljon hát itt maga a levél:
"Kedves Művésznő!
A maga szülővárosából Nagykőrösről, de az egész féltő szeretettel figyelő, reménykedő magyarság nevében küldjük ezt a levelet és kérjük, hogy ne engedje elferdíteni, elcsúfítani a szép, zengő magyar nevét!
Ide, mifelénk csak szállongó hírek, reklám-kommünikék jutnak el Magáról, de ezekből is sejtjük, hisszük, reméljük, hogy sikere lesz, hogy nagy filmművésznővé, világsztárrá fog nőni, a szépsége, a hangja, a játéka, de nem utolsósorban a magyar földből kinőtt egyénisége meg fogja hódítani az öt világrészt, a nevét száz- meg százezer városban, faluban fogják harsogni öles plakátok és tízmilliók fogják megtanulni.
Bele tudna nyugodni abba, hogy ez a név a színtelen, nemzetközi Ilona Massey legyen? Nem akarja, hogy a maga jövendő dicsőségéből a szegény, ismeretlen, letiport szülőhazájára is essen egy sugár? Nem azt akarja, hogy a Maga nevét a szülei, a magyar ősei nevét visszhangozza a világ egy kitalált, idegen tucatnév helyett?
Ma még nem késő talán, ma még a sarkára állhat és a tehetsége, sikere és dicsősége jogán követelheti, hogy hagyják meg bántatlanul a legegyénibb tulajdonát; a nevét.
Nekünk, a maroknyi magyarságnak szükségünk van minden tehetségünkre, hogy a népek zajló és fenyegető tengervészében meg tudjunk maradni. Ne gyöngítse Maga is ezt a sok vért vesztett, sok hibával, sok átokkal megvert, de sok nemes értékkel és szépséggel is ékes, nekünk minden fogyatékosságával együtt drága és egyetlen magyar fajtánkat, ne vegye el tőle egy, innen a távolból biztosra vett, nagy karrier visszfényét.
Mi bízunk Magában, csak arra kérjük, hogy maradjon ne csak a szívében, de a nevében is magyar!"
Természetesen nem késett sokat a válasz sem Hajmássy Ilona részéről, márciusban érkezett a következő levél:
"Nagykőrösi testvéreim!
Meghatott szívvel és könnyes szemmel olvastam Nagykőrös harcát magyaros nevem elcserélése ellen. Sajnos nekem semmi beleszólásom nincsen nevem elváltoztatásába. Tudniillik, az amerikai közönség a nevemet nem tudja helyesen kiejteni és ami a legfontosabb - megjegyezni. Ezért kellett egy rövid, de jól hangzó nevet választani. a filmgyárnak. Az Ilona magyar név, tehát ebből már mindenki következtet magyarságomra. Massey pedig nem más, mint az igazi nevem fele, mint Haj Mássy.
Én a magyar mivoltomra nagyon büszke vagyok s ezért minden alkalmat meg is ragadok annak hirdetésére. A nyáron, ha hazamehetek, magammal viszem az itteni újságokat, amelyekben Nagykőrös is sokat szerepel. Még egyszer megköszönöm a kedves nagykőrösieknek irántam érzett szeretetét és remélem, hogy soha nem fognak bennem csalatkozni.
Augusztusban már két éve lesz, hogy eljöttem Kőrösről. A honvágy már nagyon gyötör. A mielőbbi viszontlátásig üdvözlök minden jó nagykőrösit és kérem őket, továbbra is tartsanak meg szeretetükben.
Maradok igaz hívük, szeretettel: Hajmássy Ilona"
Időközben a pesti sajtó azt a hírt kürtölte világgá, hogy Hajmássy Ilona útban van hazafelé és márciusban már fellép a Városi Színház egyik operettjében. Ez a hír azonban jókora kacsának bizonyult.
A hazai sajtó mindenesetre nem felejtette el Hajmássy Ilonát. A Magyar Nemzet 1940. január 10-én közölt interjút vele. Ebből sem hiányozhatott azonban az, hogy ne említse meg városunkat: "Massey Ilona most Nagykőrösről beszél. A hazájáról, a tanyájáról... "az én kis falatka földemről..., ahol van egy kis "kuckóm", egy olyan ici-pici csőszkunyhóm a szőlőmben... és a drága édes szüleim." Majd így folytatta később: "Magyar vagyok! A Duna-Tisza köze rónáinak szellőjétől, egyszerű mezítlábas szülők köréből az amerikai nemzet nagyszerű forgatagának viharába került magyar..."
Aztán egy évvel később az Újság, 1941. március 8-i száma közölt egész oldalas beszélgetést Hajmássy Ilonával. A városra vonatkozó részt ismét szó szerint idézzük: "Nagyon szerettem volna, ha apám és anyám is kijön ide hozzám. Hála Istennek van már annyi pénzem, hogy hajójegyet küldhettem volna nekik. Izgalommal vártam válaszukat, de ők szegények, nem tudják elhagyni azt a kis kunyhójukat, ami Nagykőrösön van és azt a kevéske földet, amely hozzátartozik. Azt írták vissza, vajon mit csinálhatnának ők itt, mit tudnának ők Amerikának adni?"
Több mint egy évtized az élvonalban Hollywoodban - nagy idő. Különösen zenés, énekes műfajban. Új nevek, új sztárok bukkannak fel. 1952-től már csak a televízióban szerepelt. 1954. november elejétől 1955. januárjáig játszották showműsorait.
Az 1956-os megmozdulások idején az USA-ban tüntetéseket szervezett a forradalom eszméje mellett. A Fehér Ház előtti megmozduláson petíciót adott át a kormány képviselőjének, Donald S. Dawson tábornoknak, akivel kezdetben nem volt felhőtlen a viszonya. Aztán még abban az évben férjhez ment hozzá s csak a halál választotta szét őket 1975-ben. Mivel Ilona hitet tett a forradalom mellett, ezután soha többé nem jöhetett haza, hiába kérvényezte.
A Washington Post 1958. június 13-án számolt be arról, hogy Hagymási Lídia, a színésznő Ilona Massey édesanyja szerdán, június 11-én 79 évesen elhalálozott. Több mint tíz évvel előtte, 1947-ben utazott ki a lányához, amely tényről úgy a hazai mint az amerikai lapok is fényképes tudósításokkal számoltak be. Egy hazaküldött fényképen "Lidi mama" azt írta, "annyi virágot kaptam, hogy másnak is sok jutott belőle."
Hajmássy Ilona férjével együtt Washington közelében, Bethesdában telepedett le. Ilona állandó kapcsolatot tartott a kint élő magyarokkal, fellépett vagy védnökséget vállalt különböző rendezvényeken. 1974. augusztus 20-án, Bethesdában hunyt el. Halála után férje ellátogatott a kőrösi református temetőbe s Hajmássy Ilona hamvait édesapja sírjára szórta.
Köszönöm dr. Novák Lászlónak, az Arany János Múzeum igazgatójának és Hajmássy Ilona unokatestvérének, dr. Konrád Zoltánné Hagymási Katalinnak a segítségét.
Varga István
(Nagykőrösi Kalendárium 2000., p. 80-85.)
Folyóiratcikkek Hajmássy Ilonáról ...
***
Folyóiratcikkek Hajmássy Ilonáról
Függetlenség, 1936. október 17.
Hajmássy Ilona hazajön vendégszerepelni
Évek óta többszőr szó volt már a pesti színházi világban arról, hogy Hajmássy Ilona, a Bécsben élő kitűnő magyar operaénekesnő vendégszerepeljen Budapesten. Hajmássy Ilona kint jelentős szerepeket aratott, fellépett a Staatsoper színpadán, sőt filmet is készítettek a feltűnő szépségű magyar művésznővel.
Most ismét új filmre készül, amely tavasszal lát napvilágot.
Amint értesülünk, az egyik pesti színház ismét felvette Hajmássy Ilonával a tárgyalások fonalát és minden valószínűség megvan arra, hogy a megbezélések eredményesen fejeződnek be. Hajmássy Ilona az idén télen vendégszerepelni fog egyik színházunk színpadán egy új magyar operett primadonnaszerepében.
**********
Pesti Napló, 1937. február 21.
Hajmássy Ilona beszél arról, hogy pályáját mint görl kezdte s ma már a bécsi Staatsoper tagja
Két évvel ezelőtt egy revolverlövés füstjén keresztül rajzolódott elénk egy özvegyen maradt szép fiatalasszonynak, Hajmássy Ilonának képe. Nagyon kevesen hallottak addig róla, amíg elindult a frissen ásott sírgödör felé férjének, dr. Szávozd Miklósnak koporsója. Hajmássy Ilona neve ezekben a napokban vált ismertté. Hajmássy Ilona hallgatott s egy szép napon eltünt Budapestről. Némelyek tudták róla, hogy leánykorában tagja volt az egyik budapesti operettszínház görlcsapatának. Voltak, akik arról is tudtak, hogy a fiatalasszony magyar mestereknél énekelni tanul, de mégis a meglepetés erejével hatott Budapesten az a hír, hogy Hajmássy Ilona a bécsi Volksoperben énekelt és utána a Staatsoper tagja lett, ahol a bécsi sajtó kritikusainak megállapítása szerint rendkívüli sikerrel mutatkozott be. Hajmássy Ilona most egy napra Budapestre érkezett, hogy fellépjen a Vígszínházban, a Vígszínház nyugdíjintézete tagjainak javára rendezett szombat éjszakai kabaréelőadásán. Csak néhány órát töltött Budapesten ez a nagyon érdekes arcú , szőke hajú, karcsú, fiatal operaénekesnő. Kevés olyan szerény, csendes, minden túlzástól irtózó színésznővel beszéltünk, mint amilyen Hajmássy Ilona. Mosolyog, amikor azt mondja:
- Hajmássy Ilona? ... Nem, az én igazi nevem: Hagymási Ilona, egy s-sel és y helyett i-vel... Az apám betűszedő volt addig, amíg házat és szőlőt vásároltam szüleimnek Nagykőrösön. Most ott gazdálkodnak és boldogok!...
- Gyermekkoromban Budapesten a Nefelejts utca 5. Számú laktunk egy földszinti, egyszoba-konyhás lakásban. Nagyon szegények voltunk és én varrni tanultam. Tizenötéves koromban varrónői oklevelet szereztem. Kitűnően varrtam, de én ettől a mesterségtől irtóztam. Álmaim voltak, teljesíthetetlen álmaim... Néha színházban voltam, bámultam a primadonnákat. - én is színésznő szerettem volna lenni!
- Alig múltam tizenötéves, amikor jelentkeztem a Király Színházban Lázár Ödön igazgatónál. Lázár Ödön rám nézett és megkérdezte: - Tud táncolni? Ezt feleltem: Semmit sem tudok, csak színésznő akarok lenni! Eleinte nem akart felvenni, de azután mégis bekerültem görlnek a Király Színházhoz. Egyszer előadás közben, amikor észrevette Tihanyi Vilmos főrendező, hogy a görlcsapatban halkan énekelek, rámkiáltott: Táncoljon kedves Ilona, tegyen a mit akar, csak - ne énekeljen!
- Egy esztendeig voltam görl a Király Színházban. Senki sem vett észre. Egy év után titokban énekórákra jártam dr. László Gézához és Revere Gyulához. Két évig tanultam náluk és azután férjhez mentem dr. Szávozd Miklóshoz. Már férjnél voltam, amikor az Operaházban jelentkeztem Radnai Miklós igazgatónál. Próbát énekeltem és hangom annyira tetszett Radnainak, hogy azonnal hajlandó volt ösztöndíjas tagnak szerződtetni, havi 60 pengő fizetéssel. Hiába kértem, hogy adjon valamivel több fizetést, nem adott. Közbejött férjem halála és én eltűntem Budapestről., Bécsbe mentem. Ott él Zádor Jenő, a komponista, aki régi jó barátom. Megkértem, hogy a Volksopernél vagy a Staatsopernél próbát énekelhessek. Zádor Jenő a Volksoper igazgatójához ajánlott be, aki meghallgatott és megbízott, hogy énekeljem el a Toscát. Elénekeltem. Olyan sikerem volt Puccini operájában, hogy Weingartner Félix havi 500 schilling fizetéssel azonnal szerződtetett a Staatsoperhez. Ennek most van két esztendeje. Két év óta vagyok tagja a bécsi Staatsopernek.
- A Jancsi és Juliskában, amelyben Jancsi szerepét Bokor Margit énekelte, én Juliskát énekeltem, a Koldusdiákban Bronislava, a Hegyek aljában Nuri, a Parasztbecsületben Lola, a Walkür-ben Helmwisege...
- Következő szerepek?
- Wollf Ferrarinak a Madonna ékszere című operájában Conchetta szerepe és valószínűleg már a jövő szezon elején a Bohéméletben Mimi.
- Eddig csak Bécsben énekelt?
- Csak Bécsben. Mielőtt elutaztam Bécsből, meghívást kaptam a nürnbergi Operaháztól, hogy első szerepkörre szerződjek oda.
- Elfogadja az ajánlatot?
- Lehetséges, hogy a bécsi Staatsoper mellett tíz-tizenöt estére terjedő vendégjátékot vállalok a nürnbergi Operaháznál.
- Hollywoodba még nem hívták?
- Ma este érkezik Budapestre Mr. Ricci, a hollywoodi Metro Goldwyn filmgyár igazgatója. Azért jön ide, hogy meghallgasson a Vígszínházban.
- Tudtunkkal Budapesten még nem énekelt a nyilvánosság előtt.
-De igen. Egyszer egy jótékonysági hangversenyen énekeltem egy dalt.
- Hallottuk, hogy fel fog lépni a Royal Színházban. Mikor és miben?
- Április 10. És 20. Között akarja kihozni a Vígszínház a Royal Színházban azt az operettet, amelynek szövegét Solt György, Szilágyi László és Kellér Andor írta, zenéjét György Pál komponálta. Ennek az operettnek fő női szerepét vállaltam, Szabolcs Ernő lesz a rendező.
- Gondol néha Bécsben is arra, hogy Budapestről indult el az útja? ... Eszébe jut még ez a város? Elszomorodik, könnyes a szeme. Halkan mondja.
- Nagyon sokat gondolok erre a városra. Elsőssorban azért, mert szívvel-lélekkel magyar vagyok, itt születtem Pesten... Itt voltam szegénységemben a legtöbbet szenvedő és legtöbbet szenvedő ember és ... itt voltam a legboldogabb is!
- A bécsi sikerek?
- Ezekre - bűszke vagyok! Különösen arra, hogy Weingartner és a Staatsoper mostani igazgatója, Kerber nagyon szeretnek.
******
A Mai Nap, 1937. március 9.
Hajmássy Ilona szédületes karrierje
Kóristalányból világhírű filmsztár?
Hajmássy Ilona nevét egy szomorú szerelmi regénnyel kapcsolatban ismerte meg a színházba járó közönség. Néhány éve a Király Színház görl-csoportjának tagja volt a fiatal, jó alakú és széphangú Hajmássy Ilona, aki megtetszett a dúsgazdag Szávozd-famíilia egyik fiatal tagjának. Hosszú ideig tartó udvarlás után a fiatal Szávozd Miklós feleségül vette a csinos, de egyébként jelentéktelen, kezdő színésznő és miatta hosszú ideig tartó haragba keveredett egész családjával. Az ilyenfajta házasságok ritkán végződnek jól, mert a család rendszerint addig mesterkedik, amíg a fiatalokat elválasztja egymástól. Hajmássy Ilona esetében is így történt, pedig Szávozd Miklós családjától teljesen független, önálló nagy vagyonnal bírt.
A rokonság befolyásának mégsem tudott ellenállni a fiatal földbirtokos és Hajmássy Ilonától a legnagyobb békességben és egyetértésben elvált. Hajmássy Ilona ekkor Bécsbe költözött, beiratkozott a legelső bécsi énektanár iskolájába, kiképeztette a hangját és rövidesen a Staatsoperhez szerződött. Szávozd Miklós nem tudta elfelejteni feleségét és rövid idővel a válás kimondása után szívenlőtte magát.
Hajmássy Ilonát ekkor elhalmozták budapesti szerződési ajánlatokkal, de a fiatal színésznő ízlésesen és előkelően elzárkózott minden pesti szereplés elől, nem akarta a tragikus eseményt reklámként felhasználni.
Tovább énekelt a Staatsoperben, ahol szerződése június közepén lejár. Két héttel ezelőtt véletlenül Bécsben tartózkodott a Metro-Goldwyn-filmgyár egyik vezető-igazgatója és a Staatsoperben megnézte Hajmássy Ilonát egyik szerepében. Azonnal szerződtetési ajánlatot tett neki, amelynek feltételeit A Mai Nap-nak van módjában legelőször teljes részleteiben ismertetni. Elöljáróban annyit jegyzünk csak meg, hogy ilyen fantasztikus szerződésre még a filmszakma határt nem ismerő birodalmában sem volt példa.
Hajmássy Ilona a Staatsoper-beli szerződésének lejárta után kiutazik Hollywoodba próbafelvétel céljából. A gyár ezen idő alatt fizeti a legelső osztályú teljes ellátást és a költséget, mind az ő, mind a kísérete számára, azonkívül megkapja a Staatsopernél élvezett eddigi legmagasabb fizetését.
Ha a próbafelvétel nem sikerül, akkor 3500 dollár összegű fájdalomdíjat kap, ha pedig sikerül, akkor az első hat hónapban heti 650 dollár, a második hat hónapban heti 850 dollár fizetést.
Ebben az esetben öt évre szól a szerződése, fizetése pedig minden évben hetenként 450 dollárral emelkedik. Ez annyit jelent, hogy az ötödik évben heti 2650 dollár fizetése lesz Hajmássy Ilonának.
A szerződés mindazon jogokat biztosítja a fiatal művésznőnek, amelyek a legnagyobb amerikai sztárokat megilletik. Ezek a kikötések nemcsak a reklámra és egyéb szolgáltatásokra vonatkoznak, hanem arra is, hogy Hajmássy Ilonának joga van a bécsi Staatsoperben is fellépni és operaénekesnői pályáját továbbegyengetni, azokban az időpontokban, amikor a filmgyár őt nélkülözheti.
A szerződést a filmgyár amerikai központja már táviratilag jóváhagyta és Hajmássy Ilona még a nyár folyamán áthajózik az Újvilágba. Sem a történet, sem a fentebb írt számok nem költöttek. Még csak nem is álom egyik sem. Bár nyugodtan álomnak is lehet nevezni. Egy színésznő álmának a világhírességről 1937-ben.
***
A Reggel, 1937. április 19.
Új Jeritza Mária született vasárnap a Városi Színházban
(A Reggel tudósítójától.) Jelentem, hogy a Városi Színház vasárnap délutáni előadásán új színpadi csillag lobbant fényre a Pesten eddig ismeretlen Hajmássy Ilona személyében!
A megbetegedett Németh Mária szerepét vette át háromnapi és három éjszakai próba után Kálmán Imre Josephine császárnő-jében s úgy megjelenésével, mint szárnyaló, gyönyörű, kristálytiszta hangjával, már a délutáni gyengébb ház közönsége előtt is
tomboló sikert aratott!
Hajmássy Ilona tehetségének felfedezése nem a budapesti közönségre hárult feladatként! Már Budapest előtt szerződtette a bécsi Staatsoper s első bécsi operai szereplése után hároméves szerződést kapott Hollywoodba, legkomolyabb sztárgázsiszámba menő fizetéssel (szeptemberben már el is hagyja a kontinenst, hogy szerződésének eleget tegyen). Ami ezúttal ránk t tartozik: beszámolni a fiatal énekesnő pesti, vasárnap délutáni "try-out"-járól.
Fél ház, köztük nagy számmal színházi emberek ültek a nézőtéren. Hajmássy Ilona Németh Mária átalakított ruhájában és - ifjú szőkeségének elbűvölő fényében lépett a színre. Hosszantartó "bizalmi" taps fogadta. Néhány prózai szó után belekezdett Josephine első áriájába. Halkan és fagyottan hagyták el ajkait az első hangok, a színésznő, aki a rövid próbák alatt a dalszövegeket sem tudta precízen betanulni, ájult szorongással figyelte a súgót. Aztán egyszerre magához tért és
valamilyen egeket ostromló nekiszántsággal kinyílt, felhasadt a torka, a szíve,
egész pompázatosan érdekes, jeritzaian magas és karcsú alakja felszabadult a bűvölet alól, hangja édes és meleg szárnyalással töltötte be a nézőteret s rövid első áriáját hosszantartó, ismételtetni akaró, dübörgő taps fogadta.
A csata öt perc alatt eldőlt.
Petráss-i mosolya, fitos kis arcocskája, érzékien simogató meleg hangja, melyet mintha külön a szívéből táplálkozó villanyáram fűtene kivívták számára a győzelmet! A remegő hangú színésznővel váltottunk előadás közben egyetlen szót a kulisszák mögött. Nem akarta elhinni, hogy sikere van, de fénylő pupillái meghazudtolták ajkai. A szemei tudták, hogy: sikerült!... Ezt mi is örömmel, szeretettel, szívesen bizonyítjuk.
(egyed)
**********
Reggeli Újság, 1937. április 19.
Új operettprimadonnája van vasárnap óta Budapestnek!
Hajmássy Ilona szenzációs sikere a Városi Színházban
Vasárnap délután nagy meglepetése volt a Városi Színház közönségének. A Josephine császárné volt kitűzve előadásra, a megbetegedett Németh Mária helyett - Hajmássy Ilonával a címszerepben. A közönség majdnem megtöltötte a színház nézőterét, hiszen sok előzetes híradás jelent meg arról a bravúrról, amelyre a fiatal énekesnő vállalkozott, aki két nap alatt vállalta a játékban és énekben rendkívül nehéz szerep eljátszását. A vállalkozás meglepő eredménnyel járt. A közönség szeme előtt úgyszólván percek alatt egy új operettprimadonna született meg, egy új Petráss Sárija és Péchy Erzsije a magyar színpadnak, aki szépségben és üdeségben, hangban és játékban méltó utódja ezeknek a felejthetetlen primadonnáknak.
Hajmássy Ilona tüneményes szőkesége, egyszerű, természetes beszéde, pompásan csengő, hajlékony és rendkívül kultúrált hangja a nagy magyar primadonnára emlékeztet. Ő az, akire eddig hiába vártak a bukdácsoló operettszínházak, akit nélkülözni voltak kénytelenek a librettisták és a zeneszerzők és ő igazolja majd azt a tételt, ha van primadonna, akkor van operett is!
Ez a kirobbanó siker a bennfenteseket nem érte váratlanul. Köztudomású, hogy Hajmássy Ilona, aki még néhány esztendővel ezelőtt, mint szerény görl működött a Király Színházban, Bécsbe került, ahol a művészi dolgokban oly kényes állami Operaház tagja sorába szerződtette. A bécsi Operánál is szép sikerei voltak, annak ellenére, hogy mindeddig nem jutott tehetségéhez méltó feladathoz. Az operettszínészekben oly szegény Budapest színigazgatói, mintegy hat hónap óta kísérleteznek azzal, hogy Hajmássy Ilonát a magyar operettszínpad számára megnyerjék. Ez a kísérletük mindezideig nem járt sikerrel. Egyrészt a bécsi Opera nem akart a művésznőnek nem akart szabadságot adni, másrészt megfelelő darab nem akadt.
A Josephine császárné körüli bajok, Németh Mária megbetegedése és a színház kényszerhelyzete végül meghozták Hajmássy Ilonának azt, ami olyan régen esedékes: a kirobbanó sikert. De nemcsak a művésznőnek szerezte meg a véletlen ezt az ajándékot, hanem a pesti közönségnek, amely oly régóta lesi az operett borús égboltozatán az új feltűnő csillagot. Hajmássy Ilona már megjelenésévvel és belépő áriájával meghódította a közönséget. Percekig tartott a taps az ária befejezése után. A közönség lelkesedése percről-percről fokozódott és a darab első részének a végén Hajmássy Ilonának számtalanszor meg kellett jelennie a függöny előtt, hogy megköszönje az ovációt.
Budapesten tehát ismét lehet operettet játszani. Ha nincs új, vegyék elő a régi klasszikus operetteket: a Lehárokat, a Jacobikat, a Fallokat, a Kálmánokat, sőt bátran játszhatják az Offenbachokat és a Straussokat is. Mert van egy tüneményes szépségű, gyönyörű hangú operettprimadonna, aki meghozhatja ezeknek a soha el nem hervadó remekműveknek az újjászületését!
(B.)
********
Az Est, 1937. április 20.
Az új primadonna
Egy este meghódította Budapestet Hajmássy Ilona
Bálványokat tud lerombolni egy színházi előadás alatt a budapesti közönség, de éppen úgy fel tud emelni egy új művészt, ha az méltó arra. Vasárnap délután és este a Városi Színház közönsége nagy primadonnává avatott egy fiatal énekesnőt, Hajmássy Ilonát. Tegnap már arról beszélt Budapest színházi társadalma, hogy megszületett az új primadonna, Petrás Sári, Péchy Erzsi, Lábass Juci utódja. Hajmássy Ilona Kálmán Imre "Josephine császárné" című operettjében lépett fel, Németh Mária kényszerű lemondása után, egy jóformán halálraítélt darabban, amely azonban visszanyerte életképességét és amelynek vasárnapi előadásai a legnagyobb eseménye lett a magyar színházi világnak.
Egy görl története
A Nefelejts utcában lakott Hajmássy Ilona. Ő volt a legszebb lány a környéken. Persze ilyenkor mindig arról van szó, hogy színészi pályára kell menni. Nem is volt olyan régen, hogy Budapesten csaknem minden magánszínházban operettet, revüt játszottak. Rengeteg görlre volt szükség. A csinos, jóalakú leányt a Király Színház a kórusba szerződtette. Tehetséges volt, de végeredményben csak a szépségével tűnt ki a többi közül. A szép görlt egyszer az egyik színházi hetilap fotoriportere lefényképezte. Ő volt a "tavasz".
Négy évszakról szólt a fotoriport és mindegyik évszakot más-más nő személyesített meg. A hetilapot sokan látták, megnézték a képeket benne. Egy fiatalembernek nagyon megtetszett a nő és elhatározta, hogy meg fog vele ismerkedni. Ez a férfi Szávozd Miklós volt, jómódú, előkelő család sarja, aki annyira megszerette Hajmássy Ilonát, hogy a család beleegyezése ellenére feleségül vette. Annakidején sokat foglalkoztak ezzel a témával Budapesten. Hiába volt a nagy szerelem, a család közbelépésére Szávozdnak el kellett válni a feleségétől. A fiatalember bánatában öngyilkosságot követett el.
Próba és szerencse
Szávozdné Ilona kétségbeesetten nézett a jövő elé és nem tudta, mihez kezdjen. A válás alkalmával kapott valami pénzt és ebből úgy tervezte, hogy Bécsbe megy. Előbb megkísérelte, hogy Budapesten helyezkedjen el, ez azonban nem sikerült. Bécsben Franz Steiner kamaraénekeshez került, aki felfedezte gyönyörű hangját és tanítani kezdte. Időközben visszajött Budapestre. A Városi Színházban akkor egy operettet készültek bemutatni és az egyik impresszárió felvitte az igazgatóhoz Hajmássy Ilonát próbaéneklésre. Tetszett a hangja, a megjelenése, de nem mertek rábízni főszerepet. Azt mondták, hogy később, ha majd fejlődni fog a hangja. Hajmássy Ilona szomorú szívvel távozott és visszautazott Bécsbe.
Franz Steiner akkor bemutatta Hajmássy Ilonát Hans Duhan-nak, a bécsi állami operaház énekesének és rendezőjének, aki azt mondotta, hogy feltétlenül tovább kell tanulnia, mert szerződést fog kapni. Ekkor Budapestről Bécsbe utazott Hajmássy Ilonához Revere Gyula zongoraművész, aki korrepetált a fiatal művésznővel és előkészítette a fellépésre. Ezeket a költségeket Hajmássy Ilona abból a pénzből fedezte, amit Szávozdéktól kapott. Bécsi bemutatkozása sikerrel járt. A lapok felfigyeltek az új magyar énekesnőre. Az igazi sikert azonban ebben az évadban aratta a Staatsoper színpadán Millöcker Koldusdiák című daljátékában.
Beugrás Budapesten
Mindenki emlékszik még a közelmúltban lezajlott eseményre, arra, hogy Németh Mária makacs betegsége miatt lemondta a Városi Színházban Kálmán Imre Josephine császárné című operettjének előadását. A színház vezetősége kétségbe volt esve s a nagy művésznő helyett más főszereplőről kellett gondoskodni. Először Rita Georg-al tárgyaltak, aki tudja a szerepet, aki azonban csak németül játszott volna. Akkor megkérdezték Hajmássy Ilonát, vállalná-e a szerepet? Az énekesnő Budapesten tartózkodott és megfelelő feltételek esetén hajlandónak mutatkozott arra, hogy a beugrást elvállalja. Csütörtökön elmaradt a Városi Színház előadása, aznap már próbált Hajmássy Ilona.
Robbanó siker
Tegnap a Városi Színház színpadán megtörtént a fellépés. A remek megjelenésű, szép énekesnő gyönyörű hangjával első jelenetében meghódította a köznséget. Akik ott voltak, szemtanúi lehettek az igazi siker kibontakozásának. Az esti előadáson pedig már sok színházi szakember is megjelent a siker hírére. Délután még lámpalázzal küzdött Hajmássy Ilona, estére azonban már elmúlt rettegése és félelme. Sírva fakadt, amikor megkapta első fellépti díját. Hiába énekelt Bécsben, olyan sikere még egyetlenegyszer sem volt, mint tegnap idehaza.
Hollywood
Az új magyar primadonna ezt mondta nekünk:
- Nem tudom, hogy van-e színésznő, aki úgy remegett volna fellépése előtt, mint én tegnap. Már egyszer szerepelnem kellett volna a Royal Színházban, de a darab nem készült el és így a tervezett operabemutató elmaradt. Július közepéig maradhatok csak Budapesten, mert a Metro filmgyár hat hónpra szerződtetett Hollywoodba heti 400 dollár fizetéssel. Opciós szerződést kötöttem a Városi Színházzal, hogy még egy darab női főszerepében fellépek.
Budapest legboldogabb színésznője ma: Hajmássy Ilona.
Kristóf Károly
*************
Függetlenség, 1937. április 20.
Hajmássy Ilona kirobbanó sikere a Városi Színházban
Vasárnap este óta új primadonnája van Pestnek, Hajmássy Ilona, aki a Városi Színház operettjében Németh Mária elárvult szerepét vette át és egy nap alatt befutott a legelső énekesnők sorába. Ez a fellépés tulajdonképpen bemutatkozásnak számított. Hajmássy Ilona most lépett főszerepben a pesti közönség elé. Amikor Németh Mária kénytelen volt fellépését lemondani, először egy osztrák énekesnőre, Rita Georgra gondoltak és csak másodsorban esett szó Hajmássy Ilonáról. A fiatal énekesnő, aki a bécsi Staatsoper tagja egyébként, vállalta, hogy két nap alatt betanulja a nehéz szerepet. Vasárnap este úgyszólván percek alatt eldőlt a siker, a közönség ámultan hallgatta ennek a lenyűgözően hódító megjelenésű énekesnőnek csodálatos fényű hangját.
A siker mámorában szinte maga sem akarta elhinni, hogy mi történt. Hiszen ez a kirobbanó siker olyan váratlanul jött, bizonyára még neki is. Hétfőn beszélgettünk vele, mondja el, mi volt addig, amíg elérkezett ez a diadalmas este. Boldogan és mosolyogva válaszolt:
- Még mindig nem hiszem el, hogy ez a nagy siker mind az enyém, hiszen a karrier felé eddig csak messziről tekintgettem. Néhány esztendővel ezelőtt kezdtem tanulni énekelni, László Géza fedezte fel a hangom és először ő tanított, majd később Reverey Gyula. Itthon nem kaptam szerződést. Kimentem Bécsbe, ahol a Staatsoperben énekeltem kisebb szerepeket. Volt egy filmem is, ezzel sem dicsekszem. A főszerep, a siker, sehogy sem akart jönni. Tavasszal tárgyaltam az egyik pesti színigazgatóval, úgy volt, hogy én játszom egy tervbevett operett főszerepét. Az operett előadásából nem lett semmi, már készültem vissza Bécsbe, amikor Németh Mária váratlanul beteg lett. Eszembe se jutott, hogy én vehetném át a szerepet, - Németh Mária ajánlott Föld igazgatónak. Következett kétnapi idegfeszítő izgalom, negyvennyolc órán keresztül úgyszólván le sem hunytam a szememet. Nappal próbáltam, éjjel tanultam. Aztán jött a vasárnapi fellépés. Aki ezt nem élte át, az nem is tudja elképzelni, szinte önkívületben álltam a színpadon, azt hittem most jön a szörnyű bukás. Aztán egyszerre kinyílt bennem és csak arra ébredtem fel, hogy zúg a nézőtér, az emberek tapsolna és a nevemet kiabálják. Azt hittem álmodom, szerencsére azonban ez mégis valóság. Ébren vagyok és ez a siker mind az enyém. Azt hiszem ma Budapesten én vagyok a legboldogabb nő...
****************
Pesti Napló, 1937. április 27.
Beszélgetés Hajmássy Ilonával
Ma már be lehet vallani, hogy a színháznál korántsem számított előre senki arra a nagy sikerre, ami bekövetkezett és szemvillanásnyi idő alatt Budapest egyik legkiválóbb primadonnájává avatta az eddig úgyszólván teljesen ismeretlen Hajmássy Ilonát. Már-már az operett haláláról beszéltek néhány év óta a hozzáértők, és most hirtelen egy eddig teljesen idegen fiatal primadonna, Zara Leander vitt hihetetlen sikerre egy operettet Bécsben s nálunk ugyanilyen sikert aratott egy operettben: Hajmássy Ilona.A budapesti felújítás óta közel egy hét telt el. Ez alatt állandóan táblás házak előtt zajlottak le a Josephine császárné előadásai és a közönség szokatlanul nagy ünnepléssel vette körül valamennyi előadáson a fiatal, nagyon tehetséges, elegáns és szép primadonnát. Örülnünk kell ennek a valóban váratlan sikernek. Könnyen lehetséges, hogy a fiatal primadonna Budapesten is megteremti azt a csodát, hogy az operett új és eddig alig remélt virágzásnak indul. Hajmássy Ilona egyszer már bemutatkozott a budapestieknek. Azon az estén, amelyet a Vígszínházban rendeztek a színház nyugdíjas színészei előtt.
Ezen a esten nem volt sikere Hajmássy Ilonának. Ma már el lehet hinni, hogy a fellépés estéjén olyan nagy volt a lámpaláza, amikor szembekerült a budapesti közönséggel, hogy elfulladt a hangja és teljesen megbénulva állt a színpadon. Csak így történhetett, csak így és csak ezért, mert korábban komoly sikerei voltak Hajmássy Ilonának a bécsi Staatsoper előkelő színpadán és mestere dr. László Géza hangos szóval esküdött, hogy olyan szép, nemeshangú tanítványa még sohasem volt, mint amilyen Hajmássy Ilona. Mindegy. A görlök sorából a csúcsok felé rohanó Hajmássy Ilonának Budapesten nem volt sikere. Mi lett ennek a következménye? Az, hogy egyetlen budapesti színház sem akarta, nem merte szerződtetni. Itt állt Hajmássy Ilona a Staatsopertől kapott kéthónapos szabaddsággal, gyönyörû hangjával, szépségével, fiatalságával, türelmetlen vágyával és - sehol nem tudott fellépni Budapesten. Hosszú idő után, végre... A Városi Színház igazgatója Föld Aurél mégis leszerződtette. A Josephine császárné primadonnaszerepére, amely Németh Mária betegsége miatt végképp elárvultnak látszott. Kétségtelenül bátor kísérlet volt. És a többit már tudjuk.
Beszélgetünk Hajmássy Ilonával. Megkérdezzük: Tisztában van azzal, hogy egyik pillanatról a másikra a legünnepeltebb énekes színésznője lett Budapestnek?
- El kell hinnem, hogy ez az igazság. De...
-?
- Óriási bennem a félelem: meddig tart ez a dicsőség? Ha majd egy hónap múlva is ugyanilyen dicsérettel beszélnek rólam, én leszek a legboldogabb ember Budapesten.
- Bátor vállalkozás volt Németh Mária után átvenni a Josephine császárnét.
- Az igazság az, hogy már egy héttel a szerep átvétele előtt bizamasan arra kért a színház igazgatója és Szabolcs Ernő főrendező, hogy minden kötelezettség nélkül foglalkozzam az operettel. Elkûldték az operettet. Átnéztem a zeneszámokat és nagyon tetszettek, de arra gondoltam, hogy az operett úgysem kerülhet sorra velem, mert hiszen Németh Mária nem fog kilépni a darabból. Ezért félretettem a kottákat és az operett szövegét el sem olvastam. Egy-két nap múlva jegyet kértem a színháztól, hogy csütörtökön este végignézhessem Németh Máriával a darabot és hogy személyesen gratulálhassak a nagy énekesnőnek, akit jól ismerek. Csütörtök este hét órakor megszólalt lakásomon a telefon. Szabolcs Ernő beszélt. Ezt kérdezte: Kedves Ilona, felöltözött már a mai estéhez?? Igen! Szabolcs izgatott hangon válazolt: Kérem vesse le azonnal a gálaruháját, vegyen fel próbaruhát és siessen a színházba - próbálni! Rendkívül boldog voltam, de kijelentettem, hogy csakis abban az esetben vállalkozom, ha a próbákra egy teljes hetet adnak. Szabolcs elfogadta követelésemet. Azonnal besiettem a színházhoz és csütörtök éjszakától szombat délutánig, úgyszolván szünet nélkül próbáltam. Az utolsó próba után hozzámlépett Szabolcs Ernő és mosolyogva azt mondta: Rendben van minden, holnap, vasárnap délután játszani fogsz! Nem hittem el, hogy komolyan beszél, nevettem. A színpadon hideg volt. Mellém lépett három karénekes és közülük az egyik szóról-szóra azt mondta: Mûvésznő, mindhárman arra kérjük, hogy azonnal vegye fel a kabátját, kabát nélkül ne próbáljon tovább, mert itt szörnyen hideg van! Tessék? A karénekes folytatta: Tessék azonnal felvenni a kabátját. Ha ön is meghûti magát, ismét százharminc ember családja marad kenyér nélkül!
- Ebben a pillanatban döntöttem. Játszani fogok vasárnap délután! Nem magamért, hanem mostmár csak a százharminc ember családjának kenyeréért!
- Beszéljen első fellépéséről.
- Kiléptem a színpadra és felzúgott a nézőtéren a taps. Első pillanatokban nem hittem, hogy ez a taps nekem szól. Rettenetesen le voltam gyengülve, ki voltam merülve, de ettől a tapstól felfrissültem, s úgy éreztem, hogy ismét megjött az erőm. Sikerem volt. Este megismétlődött a siker. A két előadás után hazamentem, de a szörnyû izgalomtól két éjszakán keresztül egy pillanatra sem tudtam elaludni. Amikor másnap a nagyszerû kritikákat olvastam, akkor ijedtem meg igazán: Úristen, micsoda vakmerőség volt tőlem, hogy három próba után fel mertem lépni Németh Mária szerepében a pesti közönség és a pesti kritikusok előtt! Talán ez volt az oka annak, hogy az első fellépésem után négy nappal sokkal nagyobb izgalommal léptem a Városi Színház színpadára, mint legelőször.
- Ezekután mégis itthagyja Budapestet és elutazik Hollywoodba?
- Igen. Július végén kell indulnom, de ... őszinte legyek?
- Természetesen!
- Nem tudsom, szabad-e ezt a sikert akármilyen előkelő hollywoodi szerződésért is itthagyom? Az az érzésem, hogy eleget kell tennem hollywoodi szerződésemnek, de a vágyam az, hogy ittmaradjak!
- Úgy tudjuk, hogy mielőtt Hollywoodba megy, egy második darabban is fellép Budapesten.
- A színháznak opciója van egy újabb fellépésemre, de csak abban az esetben, a bécsi Staatsopertől május 15-én túl is szabadságot kapok!
- Befejezésül mondja el még, hogy mi volt a legnagyobb élménye most Budapesten?
- Egyedül az, hogy az első bemutatkozásomkor a nézőtér legelső sorában ültek a szüleim, akik eddig még sohasem láttak színpadon.
Fazekas Imre
***********
Színházi Élet, 1937. április 25.-május 1. 18. szám, 20-23. oldal
Maga csak tudja Intim Pista, hogy mi igaz a Hajmássy Ilonáról terjesztett hírekből?
- Nevezetesen?
- "Görlből primadonna" - és hasonló legendák keringenek róla. Mondjon el mindent az új csillagról, hol született, hol élt és mit csinált, mielőtt a Tisza Kálmán-féle téren primadonnává avatták.
- Hol született? A Rókus kórházban. Hol nevelkedett? A Nefelejts-utcában. Itt éltek a szülei, - az apja nyomdai munkás - egy szoba-konyhás szerény kis lakásban. A szőke primadonna nagy sikerrel a háta mögött és világkarrier reménységével maga előtt, büszkén emlegetett szegény származását és mindent elkövet, hogy boldoggá tegye azokat, akiknek mindent köszönhet: a szüleit.
- Nézze, ne érzelegjen, hanem meséljen el mindent róla! Gyermekkora?
- A háború után ő is élvezte a külföld szerető kezének simogatását. A vézna, nyápic, sápadt kislánykát Hollandiába vitték egy gyermeknyaraltatási akcióval kapcsolatban. Künn a nevelőszüleinél megtanult hollandusul és elfelejtette a magyar nyelvet. Hazajött és nem tudott érintkezni a családjával. Újból kezdett magyarul tanulni, mint a csecsemők, de később emlékezetében mégis felderengett az anyanyelv melódiája és néhány hónap alatt újból tökéletesen beszélte a magyar nyelvet, hogy aztán lassacskán elfelejtse második hazájának érdekes beszédét.
- Hogyan lett színésznő?
- Karrierje kész operettlibrettó. Varrólány lett a kis Ilona, vézna, szőke bakfis, beadták tanonclánynak egy belvárosi varrodába. Itt tanulta meg a cérna és a tű mesterségét, de persze az első hetekben sokkal inkább alkalmazták küldöncnek és takarítólánynak, akinek rendben kellett tartani a műhelyt. Két év múlva diplomás varrónő lett, de mégsem ezt a pályát választotta.
- Felcsapott színésznőnek?
- Hol vagyunk még attól! Idősebb nővére férjhezment egy "úri és hölgyfodrászhoz" és a sógor alkalmazta a csinos és ifjú lányt az üzletben. Ült a kasszában a leendő színpadi csillag, kiáltották neki, hogy "marad hatvan fillér", udvariasan mondta az uraknak, hogy "ásszolgája" és az idősebb hölgyeknek "kisztihant"! Már perfektül tudott hajat szárítani, amikor mégis csak eszébe jutott: meg kellene próbálkozni a színpaddal.
- Ha a történet operett volna, most volna vége az első felvonásnak?
- De milyen érdekes második felvonás következik! Jelentkezett a Király Színházban Lázár Ödönnél. "Mit tud?" - kérdezte az igazgató. - "Semmit!" - felelte a szép szőke lány önérzetesen. - Énekelni tud? - Nem! - Táncolni? - Nem. - Hát akkor mit akar itt? - Görl szeretnék lenni. Lázár gyorsan elmondott egy viccet az új lányról, akit a cupringer megkérdezett, hogy mit tud. Kiderült, hogy főzni nem tud, se takarítani, vasalni se, a házimunkához sem ért. Jó lesz mindenesnek! - vágta rá a közvetítő. Így próbálkozott a fiatal lány hang, tánckészség és beszédtechnika nélkül színésznő lenni... Már majdnem eltanácsolták, de a legfelsőbb Hatalom mindig vigyáz arra, hogy az igazi tehetség el ne kallódjék. Zerkovitz Béla lépett be a szobába és megkérdezte, ki ez a csinos lány? "Görl akar lenni, nem tus semmit!" "Ha úgy tudna énekelni, mint Jeritza, akkor nem ajánlkozna görlnek!" Végül is addig protezsálta a jövevényt, amíg Lázár kijelentette "jó nézni a színpadon az ilyen teremtést" - és felvette kemény hatvan pengő havi fizetéssel. Ez az összeg vagyont jelentett a Nefelejets-utcai, szoba-konyhás otthonban.
- Fel is lépett a Király Színházban?
- Két darabban. A Diákszerelemben kezdte pályafutását. A történelmi idő távlatából bevallhatjuk, hogy nem sokat vártak tőle. Tihanyi főrendező egyszer rá is kiáltott, amikor a kórussal énekelt: "Te Hajmássy, ne nyisd ki a szádat, mert tönkreteszed a finálét!" A kis görl hallgatott, pedig a kincs akkor már a torkában hevert, csak alkalomra várt, hogy ki, napfényre jusson.
- Miért hagyta ott a Király Színházat?
- Most következik életének egy furcsa epizódja, ami megindította a karrier útján. Munkácsy Márton fényképész, ma már híres newyorki fotoriporter, akkor a Színházi Élet fotográfusa volt és bevetődött egyszer a színházba, felvételeket készített a lányokról. Hajmássy Ilonát is megörökítette. Ráírta a képre: Napsugár és miután a kép megjelent a Színházi Életben, beküldte vaktában a legnagyobb berlini folyóiratnak is. Valóban Napsugárra emlékeztetett Hajmássy Ilona, gyönyörű szőke hajával, amely selyemzuhatagként omlott nyakára (a fodrász-sógor üzletében ingyen ondolálták). Napsugár kisasszony megjelent több külföldi lapban és ismertté tette Munkácsy Márton nevét is. Kölcsönösen segítették elő egymás karrierjét, kezdő fotoriporter, kezdő kis színésznő.
- Mi köze volt a képnek Hajmássy Ilona karrierjéhez?
- A Színházi Életben meglátta a fotográfiát egy fiatal földbirtokos, beleszeretett a modellbe, majd feleségül vette. Az ifjú menyecske most jegyezte el igazán magát a művészettel. Pénzhez jutott, tanulni kezdett. Énektanárhoz járt, nyelvleckékkel tömte tele szőke fejét, táncolni tanult. Dáma lett. Fájdalom, a házasság nem végződött szerencsésen... de hagyjuk ezt, ne rontsuk szomorú fejezetekkel a siker ünnepét...
- Hogy került Bécsbe?
- Elment szerencsét próbálni az osztrák fővárosba. Ekkor már értékes útipoggyászt vitt magával, képzett, nagyszerű hangot: olyan ajánlólevelet, ami megnyitotta előtte minden zenei intézmény ajtaját. Zádor Jenő protezsálta a Volksoperhez, itt már a Toscát énekelte. "Ki ez?" - kérdezték Budapesten, amikor a jellegzetes magyar név megjelent a bécsi színház plakátán. Még három hónap és Weingartner szerződteti az állami operaházhoz. Nagy vívmány, nem is kezdő magyar énekesnőket szoktak a Staatsoper színpadára vinni, hanem beérkezett sztárokat. És ebben az előkelő környezetben Németh Mária egyengette az újdonsült énekesnő útját. Első fellépésénél kézenfogva vezette a színpadra és így szólt: "Ne félj, te csacsi! Fölösleges a lámpaláz, nem lesz itt semmi baj!"
-És most Németh Mária örökében "futott be" Budapesten?
- Nem véletlenül. Németh Mária ajánlotta Hajmássy Ilonát és bizony nem vallott szégyent védencével, mert a Josephine császárné új megszemélyesítője méltó a nagy előd produkciójára.
- Meséljen még valamit az új csillag magánéletéről!
- Tavaly készített egy filmet, elég szép gázsit kapott érte Bécsben. A filmnek nem volt nagy sikere, de a pénzt leolvasták. Ebből vett az énekesnő egy kis kertes házat Nagykőrösön, ott laknak most szülei és oda szokott ő is kirándulni, kipihenni az izgalmakat. Otthon a kezébe veszi a tűt és a gyűszűt, ilyenkor nem művésznő, hanem jó kislány, aki segít a mamának minden házi munkában.
- Valami olyasmit hallottunk, hogy férjhez megy?
- Nem mondhatom, hogy amit mesélnek, a fele sem igaz, mert ennek pontosan a fele igaz. Dúsgazdag bécsi nagyiparos kérte meg a kezét. Ausztria egyik legnagyobb vállalatának tulajdonosa, de Hajmássy Ilona - nemet mondott. Hollywoodi szerződés lapul a retiküljében, nem akarja a színes reményű karriert új házassággal komplikálni.
******
Nagykőrösi Híradó, 1937. június 1.
Száraz kolbászt és retket vacsorázott a Széchenyi-kertben Hajmássy Ilona
A Josephine császár pompás sikere után pár napi pihenőre Nagykőrösre érkezett Hajmássy Ilona a pesti publikum előtt remekül vizsgázott nagykőrösi születésű színművésznő. Nagykőrösre mindig hazajön és örömmel tölt el pár napot a csendes alföldi városban. Vasárnap este szülei kíséretében kisétált a Cifrakertbe egyszerű lenvászon sport ruhában kezében egy szatyorral. A szatyorban néhány szál házi kolbász volt és friss retek. A világhírűvé lett művésznő a kőrösi kislányokhoz illő háziassággal terítette meg az asztalt, hámozta meg a retket és tálalta szülei elé. Ekkora már megérkezett hírére néhány kőrösi barátja, akiket szintén megkínált az ízletes csemegével. Előkerült a cigány, Hajmássy Ilona nótázni kezdett s most már megoldódott a nagy titok: a művésznő édesapjától örökölte a hangját. Hamarosan nagy embergyűrű vette őket körül. A kioszkban megszólalt a zene, a művésznő táncolni óhajtott s elvegyült a tánciskola növendékei között.
Hajmássy Ilona pár napi kőrösi tartózkodás után visszamegy Pestre és ott várja be a Metro Goldwyn Mayer engedélyét 2 hónapi szabadságra. Ha ez megérkezik, akkor 2 hétre újra hazajön pihenni, hogy paprikás csirkét ehessen ebédre, vacsorára kolbászt s nappal szőlőbe járhasson, mert azután öt évre az új világ nyeli el a világhíressé lett nagykőrösi platina szőke művésznőt, aki minden fény és pompa mellett is hű maradt a poros kis alföldi városhoz, mely bölcsőjét ringatta. Hajnalban átmentek Kecskemétre, egy kőrösi kis sziget lett egyszerre a Beretvásban, ahol szintén kőrösi cigány játszotta a régi magyar nótákat a kőrösi művésznő fülébe.
****
Nagykőrösi Híradó, 1937. július 4.
Hajmássy Ilona Amerikában is megmarad jó kőrösinek
Felejthetetlen szép napja volt annak a néhány száz embernek, akik a MOVE nagykőrösi Torna és Vívó Egyesület és a Városszépítő Egyesület átal rendezett Hajmássy Ilona esten részt vettek csütörtökön a Széchenyi kert arénájában. Ünnepi díszbe öltözött a korhadt öreg épület, virágos színpadon reflektorok lövellték fénycsóváikat s az árnyékban üdezöld virágok pompázatos ragyogása lepte meg a terembe lépőket, de mindez mesterkélten előidézett pompa volt, mert az igazi virág, akit ünnepelni jött össze Nagykőrös társadalmának minden rendű és rangú tagja, Hajmássy Ilona a kékszemű, szőkehajú, a világhírnévre emelkedett operaénekesnő volt. Talán az idő is neki akart kedvezni, két napos szüntelen eső után, midőn délben autója begördült az ősi városháza elé, akkor oszladozni kezdtek a fellegek s borus délután után már napsugaras volt az alkonyat, de derüs pompázófényű volt az este.
Kilenc óra körül emberfürtök szállingóztak a Széchenyi kerti aréna felé s mikor megszólalt a kilencet kongató harang, már nagy tömeg hullámzott a Széchenyi kert gesztenyefái alatt. Hajmássy Ilona szüleivel érkezett meg pár perccel kilenc óra után. Feltünés nélkül, mintha ő is a hallgatóság soraiba tartozna, besurrant a feldíszített öltözőbe, ahol a többi szereplők már készen várták. A művésznő kedvesen, minden póz és nagyzolás nélkül, mint igazi kőrösi lány beszélgetett mindenkivel.
Gál Dezső a Move elnöke megnyitő beszédében, mikor üdvözölte a művésznőt, kicsillant Hajmássy Ilona őszinte egyénisége:... Érezte, hogy a hozzá eljutott hívó szó nemcsak a rendező egyesületektől, hanem az általa ragaszkodásig szeretett nagykőrösiektől is jön. Azt a Hajmássy Ilonát is szeretettel köszöntjük - mondotta - aki eddig nagy művészi sikerei alapján neki méltán járó ünnepeltetés mellett is megmaradt a maga szerény egyéniségében és szüleit rajongásig szeretve örömmel tölti a rendelkezésére álló csekély szabadidejét városunkban... Ennél szebb és méltóbb méltatást Hajmássy Ilonáról írni és mondani nem lehet. Az elnök üdvözlő szavai után Dr. Sonkoly István hegedüművész két száma ringatta a művészet világába a hallgatóságot.
Nagy taps, majd halálos csend, mintha angyal szállt volna át az arénában s valóban egy fehér ruhába öltözött szőke angyal jött ki határozott léptekkel a zongora elé: Hajmássy Ilona volt, a kis kőrösi lányból lett nagy művésznő. Tapsol a közönség, majd felmorajlanak a zongora első akkordjai Mascagni: Parasztbecsületéből ária. A művésznő hangján csendülnek a hangok, a szívekben rezonál minden atom, mintha az egész terem egy csodálatos aeol hárfa lenne s ezen a hárfán egy kivételes tehetségű kőrösi lány ragyogóan mutatja be művészetét. A csodálatos hang mellett játsza szerepét, mintha a Jupiter lámpák fényében állana s berregne a filmfelvevő gép. Minden mozdulata élmény és csodálatos kifejező kísérete énekének. Lehár: Friderikájából énekel németül egy dalt a művésznő, felzúg a taps; a hála és az elismerés tapsa; fehér rózsacsokrot nyújtanak át, már távozni készül, mikor Dr. Gusáth György főjegyző a város polgármestere és Nagykőrös város nevében köszönti a művésznőt, aki megmaradt kőrösinek s átnyújtotta a város kitüntetését az aranyplakettet. Meghatottan köszöni meg az üdvözlést: Mindig szívesen jöttem haza és igérem, hogy Amerikában is megmaradok jó kőrösinek - zúgó tapssal köszöni meg a közönség ezt az őszinte megnyilatkozást.
A zeneszámok után V. Szűcs Sándor hét kőrösi költő, Horváth József, Danóczy Antal, Göde Lajos, Pethes Béla, Nagy Lajos, Tiszaváry Ervin, Székely Miklós egy-egy versét mutatta be csodálatos kivételes művészettel. Egyik vers kitűnőbb mint a másik, de ennek az interpretálásnak a kohójában fokozottan kicsendül szépségük, amint azt a felzúgó tapsvihar is mutatta. Dr. Sonkoly István csillogtatja újra művészetét, bámulatos technikával és szívvel kezeli a vonót. Újra a közönség kedvence lép fel a pódiumra, most már otthon van teljesen, s a közönség is úgy fogadja, mint a pár pillanatra hazatért jó kőrösi leányt. Dobai Pál zenetanár aki fáradhatatlan volt a kiséretben, Puccini Tosca áriájának akkordját üti le a zongorán. Cseng a hang, mint az égi muzsika. Egy könnyű olasz dal következik. Most már nem akarja elengedni kedvencét a közönség, tombol, még akar tőle hallani valamit. Nem sokáig váratja magát és a Liliomszál... kezdetű gyönyörű magyar műdalt énekli el szeretteinek. Alig akarják elengedni, de mindennek véget kell vetni. Boldogan megy be öltözőjébe. Autogrammokat kérnek tőle: néhány kedves szót vet a papírra és a nevét, mindenkihez van néhány szava, mindenkitől - viszontlátásra - szavakkal búcsúzik el. A közönség nem akar oszlani, még egyszer látni akarják Hajmássy Ilonát. Előkerülnek a rokonok, sorra csókolja őket. Kérdezősködik felőlük, az itthoniakról.
A Kioszkban a két egyesület vezetősége látja vendégül Nagykőrös büszkeségét. aki mindenkihez közvetlenül kedves. Nincs benne a sikernek a mámora, mely gyakran félrevezeti a művészt, benne mindig az ember győzőtt s ezért tudott felemelkedni ilyen magasságra. Táncol mindenkivel, a diákok félve kisérelik meg felkérni, de az első tánc után bátrak s egyszerre ő mulat legjobban a gesztenyefák alatt.
Éjfél után egy órakot eltávozik a kertből s nemsokára itt hagyja az ősi várost is azért, hogy Amerikában is jó kőrösi lehessen s onnan is küldje hozzánk filmjeit, melyeket a kulturált világon mindenütt fognak pergetni a mozik. Néhány évig lesz távol, de azért úgy búcsúzott el a kőrösiektől a - viszontlátásra. - Kőrösiek, ha a moziban halljátok csodálatos hagját, s látjátok kulturált játékát - gondoljatok arra a művésznőre, aki a világhírnévben is is büszkén hirdeti, hogy megmaradt kőrösi kislánynak.
Báy.
**************
Nagykőrösi Híradó, 1937. július 6.
Hajmássy Ilona a református bibliakörben búcsúzott el a kőrösiektől
A református Egyház hetenkénti biblia estéin az Egyháztanács-teremben esetenként 15-20 vallásos öregasszony hallgatja a biblia magyarázatokat. Hajmássy Ilona a világhírnévre emelkedett kőrösi operaénekes filmművésznő Göde Lajos lelkész felkérésére örömmel vállalta, hogy elhalasztva egy nappal elutazását a vasárnapi bibliakörön elénekel istenáldotta hangján néhány vallásos éneket. Ezúttal a tornateremben tartották a vallásos bibliaórát, de az is szűknek bizonyult. Igen sokan ácsorogtak az udvaron is kint. A bibliakört Göde Lajos nyitotta meg és a vasárnapok neveiről tartott lebilincselő előadást. Az előadás után a terem villanykörtéi rövidzárlat következtében nem gyulladtak ki, s egy szál gyertya imbolygó fényénél, miként az őskeresztények Dobai Pál harmóniumkísérete mellett énekelte el Hajmássy Ilona Strandella Irgalmazz istenem, Handel Rinaldó áriáját. Énekszáma után, mely a belső vallásosság igazi megnyilatkozása volt percekig tapsolt a közönség s a szerény művésznő nem sokáig kérette magát, hanem fellapozta a zsoltárt és a 237. Dícséretet, a gályarabok énekét énekelte el csengő szopránján. Göde Lajos köszönte meg a művésznőnek a szereplését, melyre ő a következőket válaszolta:
- Nagyon köszönöm a Nagytiszteletű úrnak a szavait, köszönöm azt, hogy a református Egyház bibliaestjén énekelhettem a kőrösieknek és ennek a kellemes estének emlékét elviszem magammal a tengerentúli útra is.
Nagy taps fogadta Hajmássy Ilona szavait s ünnepelték a művésznőt. Széles László segédlelkész a szeretetről tartott fenséges szavakkal bibliamagyarázatot. Végezetül Göde Lajos átadta a református Egyház ajándékát énekes könyvet és bibliát az idegenbe induló művésznőnek. A bibliaest egyházi énekek eléneklésével ért véget.
A tornateremből kiözönlő közönség hosszú sorfalat állott egészen az utcáig. A sorfal között vonult el az ünnepelt művésznő. Néha néha megállt: kezitcsókolomot köszönt egyik másik rokonának. Néhány közvetlen szót váltott a szorongó embergyűrűben az egyszerű rokonokkal és ismerősökkel. A nagy embergyűrűből alig tudott kiszabadulni a tanítóképző ajtajánál. Ez az ünneplés nem megrendezett valamim volt, hanem a lelkek szeretetének igazi megnyilatkozása a nagy művésznő iránt, aki előkelő egyszerűségével itt is feledhetetlen örömöt okozott a nagykőrösieknek.
**************
Nagykőrösi Híradó, 1937. július 11.
A primadonna mint ember
Hajmássy Ilona két nagykőrösi szerepléséről annak rendje módja szerint megjelentek a beszámolók, amelyek társadalmi és művészi szempontból ismertették meg a közönségnek a két összejövetel termén kívüli részével azt a különleges eseményt, hogy a nagykőrösieknek szemtől szemben, itt Nagykőrösön is volt alkalmuk meggyőződni, hogy a nagykőrösi földhöz, a gyermekkori emlékekhez merész ívelésű pályájának egyik kimagasló csúcsán is hűen ragaszkodó művésznő, aki olyan hangsúlyozott ragaszkodással vallja magát nagykőrösinek; - nem ok nélkül áll szépségével és hangjával a legdivatosabb budapesti primadonna hírében és nem ok nélkül kapott a világ legnagyobb filmvállallatától kizárólag vezetőszerepekre emelkedő fizetésekkel több évre szerződést.
Hajmássy Ilona amerikai útja előtt nagykőrösi háromnapos tartózkodásának a művészeti és társadalmi vonatkozásokon felül azonban van egy különleges emléke, ami mellett érdemes egy kicsit gondolatban elidőzni és megállni.
Erre az istenáldotta tehetségű, szépségének legpompásabb teljességét hordozó korában élő primadonnára most az élet, a fény minden szépsége és melege áramlik, amit csak ez a sokak által irigyelt életpálya embernek nyújthat. Ragyogó karrier után ragyogónak ígérkező pálya előtt áll. Budapesten a ragyogásnak, a szépségnek ebben a kényes ízlésű világvárosában ha az utcán megjelenik, suttogva mutogatnak rá az irigykedő hölgyek és urak: ez a Hajmássy! A Nemzeti Színházban a tavasz végén magunk is szemtanúja voltunk, hogy mikor az egyik páholyban Hajmássy Ilona megjelent, az összes távcsövek pillanatok alatt az ő páholya felé irányultak. A többezerholdas ősnemes magyar család tagja, bécsi és budapesti szereplései, megkötött és meg nem kötött szerződései a legteljesebb anyagi gondtalanságot is megadták és megadják neki a hírnév, a karrier, a szépség mellé ott, ahol a kiválasztottak élvezhetik a gazdagság jóságát és szépségét.
És ez a Hajmássy Ilona Nagykőrösre jön üdülni, szórakozni hacsak egy kis ideje akad s ide is az egyszerű kis egyszoba előszobás Kölcsey utcai vakközben lévő házba, mert itt élnek az ő egyszerű kisember szülei, az édesapja, az édesanyja akikkel együtt jelenik meg az estélyen, garden partyn, bibliakörben egyaránt. Az édesanyja, ez az egyszerű kisiparos asszony a Városi Színház egyik legelőkelőbb páholyában ült, méltóságos és kegyelmes urak környezetében, mikor az egész magyar sajtó hasábokon keresztül ünnepelte az új primadonna csillag felragyogását. Itthon Nagykőrösön a délutánjait, estéit a szegény kis tabáni rokonok meglátogatásával tölti. A nénjét, aki egy kisiparosnak a felesége, a nagykőrösi sportpályán biciklizni tanítja, mert a luxusóceánjáró fedélzetén majd ő utazik vele egyedüli kisérőként és Amerikában is szükség lehet a kerékpártudományra.
Hányan tanulhatnának ezekből a példákból egyszerű családok fiai és leányai, akik ha csak egy szerény félfokkal is feljebb kerülnek abból a társadalmi kategóriából, amelyben születtek és nevelkedtek; - szégyenlik az egyszerű ruhájú, gondbarázdás homlokú, kérges kezű édesanyát és édesapát, akik az egyszerű rokonokkal, sőt testvérekkel szemben is olyan gyorsan igyekeznek letagadni és elszaggatni a kapcsolatokat. Hány szobakonyhás kis családi ház van Nagykőrösön is, ahol öreg szülők, édesapák és édesanyák elfelejtve, elhagyatva csak azért, mert az imádott gyermekből különb, nagyobb embert igyekeztek életük nyugalmának, boldogságának, kényelmének feláldozásával nevelni és céljukat elérték, de a fényből, a pompából, a jólétből, amit a gyereknek adtak, nekik csak a szülői emlékek és az elhagyott, elfelejtett szegény öregek sorsa jutott. Mert szégyen az alacsony, szegény származás, ha sokkal nagyobb is a becsület abban a szegényes kis családi viskóban.
A református bibliakör vasárnapi összejövetelén az egyik vallásos tárgyú előadás a szeretetről szólott. Azt mondta többek között a Bibliát magyarázó lelkész, hogy könnyű szeretni a magasállású, a gazdag, egészséges szülőket, de nehéz szeretni az alacsony sorban élő, szegénysorsú tehetetlen szülőket és rokonokat. Érdekes, hogy Nagykőrösön éppen egy primadonna, egy ünnepelt színésznő cáfolta meg a mindennapi életben általánosan igazolt tételt. Nem nehéz szeretni az egyszerű családi fészket sem, csak a lélek magasabbrendűsége, igazán kifinomult lélek kell hozzá. Az ilyen lélek sohasem esik kétségbe, nem vesztheti el lába alól a talajt, ha lefelé fordul is vele a szerencsekerék, mert vagyoni, hitvesi, baráti kapcsolatoknál is erősebben fűzi az emberi lelket a földhöz a családi szent kötelék láncolata s ha azok megvannak, mindig van hová menekülni megtépett, megcsigázott lélekkel is.
A primadonnák, a filmcsillagok élete, ruhája, viselkedése szokta a mai modern világban a divatot diktálni. Mennyivel kevesebb múltjával meghasonlott élet volna ebben a városban is, ha az ilyen Hajmássy Ilona-féle primadonna példák teremtenék, diktálnák a divatot.
És ha már a divatról van szó, még egy másik tanulság is ittmaradt ebben a kisvárosban a primadonna után.
Nagy divat mostanában fitymálva, lenézve beszélni a vallásosságról, az egyházról, a templomról és az imádságról.
Hajmássy Ilona az egyik múltkori itthoni időzésekor egy egyszerű temetésen mutattatta be az édesanyjával a református egyház egyik lelkészét, Göde Lajost. Hogy, hogynem a rövid beszélgetés alatt szó került a vallásos idősasszonyok gyülekezetéről, a Bibliakörről.
- Alkalomadtán szivesen énekelnék ezeknek az aranyos öreg nénikéknek. - fordult az operaénekesnő primadonna a papjához. Erre a biztatásra kérte fel a múlt héten a Nagykőrösön időző Hajmássy Ilonát bibliaköri szereplésre a Bibliakör vezető lelkésze.
Vallásos estélynek vagy más egyháztársadalmi összejövetelnek évek óta nem volt akkora közönsége Nagykőrösön, mint ennek a bibliaköri áhitatnak.
- Életem egyik legkedvesebb emléke lesz, hogy én a nagykőrösi Bibliakörben az én egyházamban énekelhettem.
Ezekkel a szavakkal válaszolt a tornateremben Göde Lajos lelkész köszönő szavaira Hajmássy Ilona a primadonna, aki a bécsi Staatsoperben mondta le táviratilag szereplését azért, hogy a nagykőrösi bibliakörben énekelhessen.
Íme hát ellentétben a nagykőrösi divattal, nem szégyen vallásosnak lenni, az egyházat szeretni, ezt a divatot is bátran eltanulhatjuk Hajmássy Ilonától, a Metro filmgyár sztárjától. Talán nem vallunk vele szégyent mi, nagykőrősiek sem.
sz.
*****************
Nagykőrösi Híradó, 1937. Július 27.
Hajmássy Ilona elutazott Hollywoodba
Hajmássy Ilona pénteken délután olaszországi nyaralásából visszatérve Budapestről elutazott az amerikai filmvárosba. A búcsúzásnál édesanyja és közeli családtagjai, valamint legszűkebb baráti köre búcsúztatta könnyek között a kedves művésznőt. A fővárosi lapok képekben és cikkekben számoltak be az utazásról.
********************
Színházi Élet, 1937. augusztus 1./7. 32. szám
Hajmássy Ilona elutazott Hollywoodba
Útrakelt amerika felé Hajmássy Ilona, a villámkarriert futott magyar primadonna, aki éppen csak, hogy ízelítőt adott Pestnek szépségéből és művészetéből. Még mint a bécsi Staatsoper énekesnőjét szerződtette a Metro és Budapest csak egy kellemetlennek ígérkezett véletlenből tudta meg, hogy milyen értéket vettek el tőle - reméljük nem örökre. A megbetegedett Németh Mária után ugrott be a Josephine szerepébe és még a világsztár árnyékában is revelációként hatott énekművészetével, játékával és hódító fiatalságával. Utána egy nagyszabású nyári produkcióban kellett volna elbúcsúznia Pesttől, sajnos erre már nem került sor. Mielőtt útra kelt, egy vidám hónapot töltött a Balaton partján és ennek a boldog magyar nyárnak emlékét viszi magával útravalóul a film fővárosába, Hollywoodba.
*************************
Nagykőrösi Híradó, 1937. augusztus 15.
Lona Manders Hajmássy Ilona filmneve
A nagy amerikai világlap, a New York Herald fotoriportban számol be a Normandie francia óriásgőzös új óceáni útjáról, amelyen ismét rekordot javított, elhódítva az óceán kékszalagját a Queen Mary-től, mert az újabb rekorddal a 2936 mérföldes hajóutat 3 nap, 32 óra és 7 perc alatt tette meg. A nagy rekordteljesítménnyel egyenlő fontosságú hírként tárgyalja a New-york Herald azt is, hogy két nagy filmcsillag és Hajmássy Ilona a világhírű operaénekesnő is ezen az úton érkezett New-yorkba. A Normandie fényképe mellett közli a lap Hajmássy Ilona nagy állóképét, megemlítve, hogy a Hollywoodba utazó művésznő a Lona Manders filmnevet vette fel a Metro Goldwyn igazgatóságának kívánságára. A Normandie érkezésénél képviselt többi lapok is mind megemlítik az előkelő utasok között Lona Manderst.
A Metro Goldwyn filmjein tehát félév vagy egy év múlva nem valódi nevén, hanem Lona Manders néven ismerjük majd fel a nagykőrösi Hajmássy Ilonát, akit az új név felvételére szerződése kötelez. A nemzetközi világban ugyanis nehézkes és más nyelveken nehezen ejthető a Hajmássy név. A Hollywood felé művésznőt - mint értesülünk - más kellemesebb dologra is kötelezte igazgatósága. Parancsba kapta, hogy külön előkelő villát kell bérelnie és abban már most a nagy sztárok fényes életét kell élnie, mert ezt parancsolja a gyár propaganda érdeke, amihez természetesen a szükséges anyagi fedezetet megadja a Metro Goldwyn igazgatósága.
*****************
Nagykőrösi Híradó, 1937. szeptember 26.
- "Még álmomban is disznókarajt és szárazkolbászt látok kőrösi uborkával, jó erős zöldpaprikával"...
írja Hajmássy Ilona Hollywoodból
A Kölcsey utcai Hajmássy porta szép zöldre festett kapujában hangos csaholással ugrik rám a legfiatalabb hollywoodi filmsztár reménység fehérszőrű, árván maradt Bundása. Hajmássy néni éppen krumplit pucol az ámbituson, a papa az ananász lugast metszegeti, mikor belépek ezzel a kérdéssel:
- Mi újság Hollywoodban?
Mert a vizeskert csendes vakközében, itt Nagykőrösön a Kölcsey utca 19/a szám alatt meg lehet érdeklődni, hogy mi a legfrissebb hír a világ filmbábelében.
- Nem tudja megszokni a kosztot szegény Ilusom - sóhajt nagyot Hajmássy néni. - Írtam is neki, hogy ne engedd magad fiam annyit masszírozni, vigyázz magadra nagyon, nehogy beteg légy.
Beletemetkezem a levelek közé, amit a legszőkébb kőrösi filmprimadonna így ad fel most már a Metro Goldwyn Mayer cég végleges akaratából: Lona Massy, (I-lona Haj-massy!). Először úgy volt, hogy Lona Manders lesz a neve.
- Drága jó szüleim - írja többek között - holnap kezdik forgatni a filmemet, amelyben előbb grófkisasszonyt, aztán cigánylányt alakítok. Gyönyörű fekete selyem jelmezt kaptam... Nagyon boldog, mert a hangfelvételek is kitűnően sikerültek, előbb gramofonra vették fel a hangomat. Mindenki nagyon szeret, úgyszólván a tenyerén hord, csak a koszttal nem tudunk nővéremmel, Dodóval megbarátkozni.
Ha éhen nem halok a gyár előírt receptjeitől, még híres sztár lehet belőlem.
- Dodó a múltkor csinált jó sertés karajt zsírban sült krumplival és ecetes uborkával. Azóta sem lakhattam jól. Ha 5 dekát hízok, már rohan hozzám a masszőr, rám ken 8 kiló kenőcsöt és lemasszírozza.
- Itt közöljük a hollywoodi fogyókúra receptjét Hajmássy Ilona leveléből. Jó étvágyat kívánunk hozzá hölgyolvasóinknak: Reggel narancslé vagy tej és egy szem szilva. Délben: Banán, alma, kétszersült, narancslé. Este: zeller levél vagy petrezselyem zöldje és egy karaláb. Csoda ha ezekután így ír:
- "Még álmomban is disznókarajt és szárazkolbászt látok kőrösi uborkával, jó erős zöldpaprikával"...
- "Álmunkban mindég otthon vagyunk és majdnem mindég egyet álmodunk. Lakásunk gyönyörű, a déli villanegyed legszebb pontján. 75 dollár a havi bére. Reggel 6 órától a Stúdióban vagyok este 8-ig, 9-ig. Utána pihenés vagy mozi, vagy néha egy kis autó kirándulás. Vettem autót, mert az ötszobás lakást, autót az életmódot a gyár előírja. Lakásomnál szebbet már kívánni sem lehet. Néger szobalányomat most elküldöm, mert olyan lusta, mint a kutya. Se cipőt nem akart pucolni, se parkettot. Csak ott takarított, ahol a papok táncolnak. Nekem kellett Dodóval, holtfáradtan utánanézni a takarításnak, ha hazajöttünk a Stúdióból. Kár volt a 30 dollár bérért. De ezentúl spórolni fogunk..
." Budapest ez évi színházi évadjának legnagyobb sikert aratott énekesnője - akit a kőrösi publikum utoljára a református biblia kör délutánján láthatott - tehát már Hollywoodban filmezik. Ez a film előreláthatólag jövő márciusában kerül piacra, akkor dől el, tetszik-e a világ nyilvánosságának Lona Massy játéka, hangja, játéka? Ha nem tetszik, akkor is megérte. Az sem olyan nagy tragédia. Visszajöttek onnan már nagyobb nevek is üres tarisznyával. Visszajött onnan már Zilahy Lajos és Shaw Bernát is, hogy mást ne is említsünk. Minden esetre bíztató körülmény, hogy a Metro egyik igazgatója, a "nagy" Mayer Karlsbadban azt mondta Egyed Zoltánnak, - "Greta Garbo-i karriert jósolok neki..."
Neki legyen igaza.
Még álljon itt egy sor Hajmássy Ilona leveléből: "Minden nagyon szép itt, nagyon jó itt, csak azok a majom férfiak ne volnának úgy belém "pistulva"...
Oh azok a majom férfiak! Úgy látszik Hollywoodban sincs semmi új a Jupiter lámpák alatt...
Kmetykó Zoltán
******
Nagykőrösi Híradó, 1938. május 1.
Hajmássy Ilona első amerikai filmjének bemutatóján tapsorkán fogadta a világhírű kőrösi lányt
A Metro filmszínház e héten mutatta be Hajmássy Ilonának Hollywoodban készül első amerikai filmjét, a Rosalie-t. A pesti közönség érthető érdeklődéssel ült be a nézőtérre, hogy tanúja legyen egy világhírnév felé rajtoló magyar színésznő bemutatkozásának. A nézőtér zsúfolásig megtelt közönsége már a dohányzókban és a páholyok folyosóin boncolgatta az előadás megkezdése előtt azokat az esélyeket, amelyeket ilyenkor fel szokás sorakoztatni egy debütáló színésznő mellett és ellen. Egyöntetű volt a vélemény, hogy olyan hangja nem lehet, mint Jeanette Mac Donaldnak, de exteriőrével biztosan hatni fog.
Mikor aztán a vászon fehérségéből felhördült a Metro-Goldwyn-Mayer "Ars gratia artis" félkörében a gyár oroszlánja, a széksorok felett lélegzetet elállító csend terpeszkedett. A félelmes pesti közönség az ítélőbírák komolyságával figyelte a pergő filmszalagot. Az első filmkockánál, ahol felvillant a "mi Ilonánk" szőkesége, csak az ismerősök, a barátok szíve dobbant meg a szép angolsággal beszélő Ilona Massey színjátékán. Mert nekünk az jutott eszünkbe, ahogy utoljára láttuk a nagykőrösi gimnázium tornatermében zsoltárok éneklése közben... az első benyomásom az volt, hogy játék modora sokat, igen sokat fejlődött a Jozefin császárnő óta. A hölgyeket az fogja érdekelni, hogy szép-e? Szép. Vagyis olyan, amilyennek a Metro hatalmasságai látni akarták. Szerepe kimondottan harmadrangú még ebben a filmjében, az első és második szereposztást Eleanor Powell és az Orgonavirágzás óra felejthetetlen Eddy Nelson kapta. A rendezés Van Dyke káprázatos, ízig-vérig amerikai revüje. A film témája költött szereplők meseországában a sablonos operett kaptafa. De sok új és erőteljes humor van benne, ami szinte szokatlan. Van aztán a nagy revüképnek egy száma, ahol kizárólag Hajmássy Ilonáé "totál plán"-ban az egész kép. Ez a csúcspontja az ő szereplésének ebben a filmben. Káprázatosan szép miliőben, nagy fekete estélyi ruhában egy dalt énekel végig nagy filmdívák megszokott otthonosságával. A szám után a filmen is, a nézőtéren is felcsattant a tapsorkán. A fagyos közönség felolvadt. Hiába, magyar siker a Hajmássy sikere, ezt lehetett leolvasni az arcokról a szünetben.
De nehogy az elfogultság vádjával illessen bennünket valaki azért, - mert mi már tíz esztendővel ezelőtt is hallottuk Hajmássy Ilonát a fényes karrierről sóhajtozni nyári szünidőben a Deák cukrászda kis márványasztalánál Nagykőrösön - megkérdeztünk egypár érdektelen embert a bemutatón.
Lássuk, mit mond a jegyszedő?
- Kérem, a hölgyek sóhajtoztak az éneke alatt. Ha nő énekel a vásznon és a zsöllyében sóhajtozik a hölgyközönség, akkor ebből a filmből siker lesz. A Hajmássy jó.
Egy úr a ruhatárban:
- Le se tagadhatná ez a Hajmássy, hogy nem magyar. Olyan tipikus temperamentummal játszotta.
A pénztáros kisasszony:
- Van, aki már másodszor váltott jegyet. Elsősorban nagyon jó a film és nekem még mindenki dicsérte Hajmássy Ilonát.
Az első Hajmássy film után érdeklődéssel várjuk második filmjét, a Balalajkát, ahol már Eddy Nelsonnal a vezető főszerepet játssza.
Koppány Zoltán
*********************
Nagykőrösi Híradó, 1938. május 31.
Június végén mutatják be Hajmássy Ilona első amerikai filmjét Nagykőrösön
A kíváncsi kőrösiek Kecskemétre is átjárnak megnézni a Rosaliet
Hajmássy Ilona, a világhírűvé lett nagykőrösi filmsztár első amerikai filmjét, amelynek budapesti bemutatójáról helyszíni riport jelent meg a Nagykőrösi Híradóban, - érthető kíváncsisággal várja a nagykőrösi moziközönség . A kíváncsiságnak arról a szokatlan méretéről, amit az egyik kecskeméti lap ír , - őszintén szólva még mi sem tudtunk, akik pedig a Hajmássy ügyet elég élénk figyelemmel kísérjük.
A kecskeméti lap írja "Kőrösiek inváziója Kecskeméten" cím alatt az alábbiakat
Elözönlötték a fürdőt és megnézték a moziban földijük, Hajmássy Ilona első filmjét. Nagykőröst hosszabb idő óta semmi sem érdekli jobban, mint a város szülöttjének, Hajmássy Ilonának a sorsa, akinek első amerikai filmjét most játssza a kecskeméti mozi. A kőrösiek a tegnapi bemutatóra tömegesen jöttek át. Nemcsak két zsúfolt autóbusz hozta őket, nagyon sokan jöttek vonaton és más közlekedési alkalmatosságokon is. Délután elözönlötték a gőzfürdőt, a moziban pedig áhítattal nézték kedvencük játékát, ami, főként kőrösi szemmel nézve, igen jó volt. A mozi után a szórakozó helyeken áradozva dicsérték színésznőjüket a kőrösiek, akiknek nagy száma városszerte feltűnést keltett. Mindenütt szívesen fogadták őket.
A nagykőrösi Uránia mozgószínház vezetőségének tájékoztatása szerint a Rosalie filmet Nagykőrösön június végén tűzik műsorra és Hajmássy Ilona most készülő igazi nagy filmjére a Balalajkára is meg van már a kikötése a nagykőrösi mozinak.
A Hajmássy Ilona iránt annyira hűséges nagykőrösi közönséget meg akarjuk óvni a csalódástól, amikor újra megemlítjük, hogy a Rosalie csak próbafilmje a nagykőrösi filmsztárnak. Ennek a filmnek nem vezető, hanem csak harmadik szerepébe mindjárt Amerikába érkezése utáni napokban minden előkészület nélkül kellett beugrania kényszerből Hajmássy Ilonának, mert a már akkor készülő darab felvételei alatt a gyár egy másik művésznőjétől váratlanul elvették ezt a szerepet, hogy mintegy próbaképpen játssza el ő.
A nemzetközi filmkritika teljes elismeréssel fogadta Hajmássy Ilonát ebben a nem elsőrendű szerepében is, ahol hangjával és szépségével a Rosalie egyik nagy jelenetében arat sokat ígérő sikert.
*****************
Nagykőrösi Híradó, 1939.január 29.
Nagykőrös kéri Lona Massyt, hogy maradjon meg Hajmássy Ilonának
Másfél esztendő óta Nagykőrösön sokat gondolnak Hollywoodra, ahol a nagykőrösi Hajmássy Ilona Lona Massey néven készül a világ meghódítására. Dagad a nagykőrösi önérzet, ha a csodára gondolunk, melynek révén a hajdani ki s tabáni lányt ma már világsztár gyanánt emlegetik.
A világhír szele valóságos mesebeli kastélyt varázsolt abból a kis családi házból, ahol Nagykőrösön a Kölcsey utca 19a szám alatt a művésznő szülői a beavatottakat tájékoztatják arról, hogy mi újság Amerikában. Hogy Hajmássy Ilona karrierje nem mese, hanem Nagykőrös életének egyik legérdekesebb fejezete, azt a nagykőrösieknek igen értelmes nyelven megmagyarázzák azok az ingatlanvásárlások, melyek következtében a művésznőnek a város határában öt helyen - a Feketén, a Hangácson, a Kürtilaposban, a Temetőhegyben és a Zsiroshegyben - van már kisebb ingatlana.
Csak az bántja a kőrösieket, hogy városunk nagy lánya ősi családi nevét, mely Nagykőrös egyik legrégibb családneve, kénytelen volt a film nemzetközisége kedvéért megváltoztatni. Ezen szeretnének segíteni és ezért most egy nagy társadalmi akció indult, melynek keretében több ezer nagykőrösi írásban kéri Lona Masseyt, hogy maradjon meg Hajmássy Ilonának.
Lehet, hogy nem lesz eredménye a mozgalomnak, de napjaink történetének egyik érdekes dokumentuma ez a levél, melyben a magyarság faji önérzete sikong Hollywood felé.
- Kedves Művésznő!
- A maga szülővárosából Nagykőrösről, de az egész ország helyett, az egész féltő szeretettel figyelő, reménykedő magyarság nevében küldjük ezt a levelet és kérjük, hogy ne engedje elferdíteni, elcsúfítani a szép, zengő magyar nevét!
- Ide, mifelénk csak szállongó hírek, reklám-kommünikék jutnak el Magáról, de ezekből is sejtjük, hisszük, reméljük, hogy sikere lesz, hogy nagy filmművésznővé, világsztárrá fog nőni, a szépsége, a hangja, a játéka, de nem utolsósorban a magyar földből kinőtt egyénisége meg fogja hódítani az öt világrészt, a nevét szász- meg százezer városban, faluban fogják harsogni öles plakátotk és tízmilliók fogják megtanulni.
- Bele tudna nyugodni abba, hogy ez a név a színtelen, nemzetközi Lona Massey legyen? Nem akarja, hogy a maga jövendő dicsőségéből a szegény, ismeretlen, letiport szülőhazájára is essen egy sugár? Nem azt akarja, hogy a Maga nevét a szulei, a magyar ősei nevét visszhangozza a világ egy kitalált, idegen tucatnév helyett?
Ma még nem késő talán, ma még a sarkára állhat és a tehetsége, sikere és dicsősége jogán követelheti, hogy hagyják meg bántatlanul a legegyénibb tulajdonát; a nevét. Ne szaporítsa az Anne Rosellek táborát, akinek a neve mögött ugyan ki sejtené a világban Gyenge Annust, a magyar tehetséget?
- Pedig nekünk, a maroknyi magyarságnak szükségünk van minden tehetségünkre, hogy a népek zajló és fenyegető tengervészében meg tudjunk maradni. Ne gyöngítse Maga is ezt a sok vért vesztett, sok hibával, sok átokkal megvert, de sok nemes értékkel és szépséggel is ékes, nekünk minden fogyatékosságával együtt drága és egyetlen magyar fajtánkat, ne vegye el tőle egy, innen a távolból biztosra vett, nagy karrier visszfényét.
- Mi bízunk Magában, csak arra kérjük, hogy maradjon ne csak a szívében, de a nevében is magyar!
Az akció vezetősége mindenkinek módot akar adni, hogy a levelet aláírhassa. hogy ez mi módon történhet meg, legközelebbi számmunkban ismertetjük.
*********************
Nagykőrösi Híradó, 1939. február 19. 6. p.
Szétfoszlott egy nagy álom:
Hajmássy Ilona a jövő hónapban már Pesten játssza a "Szép Helénát"
- Az Est szerint
Ezen a héten new yorki keltezésű táviratok közölték a pesti hírszolgálati irodákkal, hogy Lona Massy hazafelé indul rövidesen Amerikából, sőt már érintkezésbe lépett legutóbbi pesti igazgatójával, Föld Auréllal.
A szűkszavú jelentés mögött - amit fenntartással kell fogadni - egy magasbaívelő pálya keserű tapasztalata - ha úgy tetszik - csalódása áll. Amerikából már nagyobb művészek, írók jöttek haza a világhír kétes értékű medáliája nélkül, mint Hajmássy Ilona, akinek másféléves amerikai tartózkodása kezdettől fogva magán hordozta a balszerencse ballasztját. Tudjuk, hogy előkészítés, tanulás nélkül ráncigálták a Rosalie jeleneteinek eljátszásába s a szerencsésnek éppen nem mondható bemutatkozás másodrendű szerepköre végleg kijelölte azt az utat számára, amely most március végére a Tisza Kálmán téri Városi Színház színpadára visszavezeti Ilonánkat.
Ahogyan őt ismerjük, nem hisszük, hogy különösebb csalódást jelenthet számára ez a hazatérés, hiszen alig van nagyobb rizikó egy művész életében, mint ha elhagyja a megszokott környezetét és kiszolgáltatja magát az amerikai filmvilág mondvacsinált iparművészei szeszélyének. Mindenki tisztában volt vele, hogy így is történhetik, mindenesetre a kőrösi lajbik jobban dagadtak volna, ha Hajmássy Ilona nevét úgy ismerték volna Indiától Grönlandig, mint Deana Durbinét.
Hajmássy Ilona most már teljesítheti a kőrösiek kérését, módjában lesz megmaradni Hajmássynak, Lona Massey helyett és talán jobban is fog érvényesülni a Szép Helénában - ami a legközelebbi pesti szerepe lesz előreláthatólag - mint a tőle idegen szellemiségű amerikai "storyk"-ban.
Mi ugyanolyan szeretettel várjuk őt haza, ahogyan hosszú útjára engedtük. A mi szemünkben akkor sem volt nagyobb, mikor kiment a világhír után és most sem lesz kisebb, ha hazajön Kőrösre egy kis szárazkolbász uzsonnára.
-Welcome! - köszöntjük majd márciusban angol módra és barátilag szorítjuk meg kezét abban a hitben, hogy a magyar ének - és színikultúráját szolgálni itthon is éppen úgy lehet, ha nem jobban, mint Californiában.
(k. z.)
************************
Nagykőrösi Híradó, 1939. február 19. 7. p.
Hajmássy Ilona mégsem jön haza, hanem Amerikában marad és filmezni fog?
Lapunk más helyén foglalkoztunk Az Est című lap közlése nyomán Hajmássy Ilona hazatérésével. Pénteken délben, lapzárta előtt jött be szerkesztőségünkbe Hajmássy Ferencné, a művésznő édesanyja és megcáfolta az összes Amerikából szárnyra kelt (úgy látszik kacsaszárnyra kelt) híreket.
- Tőlem írhatnak a lapok össze-vissza, amit akarnak, nem érdekel bennünket, - mondja Hajmássy néni. - Tegnapelőtt a következő táviratot kaptuk kislányunktól Amerikából:
Levél megy stop filmemet rövidesen kezdem stop Ilus.
Nos, mit szólnak ehhez Az Esték, illetve a színházi rovat szerkesztője?
A Hajmássy-ügy most kezd érdekes lenni. Érdeklődéssel várjuk a beígért levelet.
***************
Nagykőrösi Híradó, 1939. március 5. 4. p.
"A honvágy már nagyon gyötör" - írja Hollywoodból Hajmássy Ilona, akinek már február 5. óta forgatják új filmjét
A pesti sajtó hangja az utóbbi időben nagyon megváltozott. Persze nem általánosságban mondjuk ezt. Vonatkozik ez a kivétel a reggel, délben, este konszern nagy mellbőségű orgánumaira, amelyek közül az egyik a közel múlt hetekben már egyenesen azt a hírt kürtölte világgá, hogy Hajmássy Ilona útban van hazafelé és márciusban már fellép a Városi Színház egyik operettjében. Mi ezt a hírt fenntartással átvettük, de már akkor félre nem érthető módon kifejezést adtunk annak a gyanúnak, hogy a színházi rovat szerkesztője nem egészen jóhiszeműen tévedett, vagy legalább is töltőtollából szopta ezt a kora tavaszi kacsát.
Hajmássy Ilonától a Híradó is, édesapjáék is e héten levelet kaptunk Kaliforniából. A repülő posta hozta nagy barna boríték bal felső sarkán ott a Metro-Goldwyn-Mayer Stúdiók cégjelzése, megdőlt tehát az a hamis beállítás is, mintha Ilona Massey New Yorkban lenne.
A levél különben a Híradó szerkesztőségén át a város közönségének is szól, amelyből a vonatkozó részleteket szóról szóra itt adjuk:
"Én a magyar mivoltomra nagyon büszke vagyok!"
- Nagykőrösi testvéreim! Meghatott szívvel és könnyes szemmel olvastam Nagykőrös harcát magyaros nevem elcserélése ellen. Sajnos nekem semmi beleszólásom nincsen nevem elváltoztatásába. Tudniillik, az amerikai közönség a nevemet nem tudja helyesen kiejteni és ami a legfontosabb - megjegyezni. Ezért kellett egy rövid, de jól hangzó nevet választani. a filmgyárnak. Az Ilona magyar név, tehát ebből már mindenki következtet magyarságomra. Massey pedig nem más, mint az igazi nevem fele, mint Haj Mássy.
- Én a magyar mivoltomra nagyon büszke vagyok s ezért minden alkalmat meg is ragadok annak hirdetésére. A nyáron, ha hazamehetek, magammal viszem az itteni újságokat, amelyekben Nagykőrös is sokat szerepel. Mégegyszer megköszönöm a kedves nagykőrösieknek irántam érzett szeretetét és remélem, hogy soha nem fognak bennem csalatkozni.
- Rengeteget tanulok és dolgozom a jövőm érdekében. Hogy milyen nehéz az itteni érvényesülés, az szinte elképzelhetetlen. Reggel 10-től délután 6-ig pihenés nélkül dolgozom. Ebédem, ami csak salátából áll, tanulás közben fogyasztom el. A jó kőrösi ételekre még csak nem is gondolhatok (De a nyáron majd kipótolom). Augusztusban már két éve lesz, hogy eljöttem Kőrösről. A honvágy már nagyon gyötör. A mielőbbi viszontlátásig üdvözlök minden jó nagykőrösit és kérem őket, továbbra is tartsanak meg szeretetükben. Február 5. óta forgatják legújabb filmemet, a hangfelvételek nagyon jól sikerültek. Lakásom valóságos virágerdő, pedig ezeknek a virágoknak szála itt 10-12 dollárba kerül. Mégis kicsit sok már ez a szeretet. Nagyon ki vagyok már merülve. Adja Isten, hogy új filmemnek sikere legyen otthon is, hogy én is veletek együtt örülhessek. Maradok igaz hívük, szeretettel: Hajmássy Ilona.
Tíz pengő Bakos Lidikának
Levele utóiratához gém kapoccsal odatűzve tíz pengőt küldött Bakos Lidikának, valamint egy nagy dedikált fényképet. Ez az utóirat így hangzik: "A Híradóban olvastam a szegény kis Bakos Lidikáról, kérem Szerkesztő Úr, adja át neki a mellékelt 10 pengőt a fényképemmel együtt. Nem sok, de szívből jön."
Ebből a gesztusából is ráismertük éppen nem régen, hogy Hajmássy Ilona az Amerikában bajbajutott szerencsétlen magyar színészeken is állandóan segít.
******************
Magyar Nemzet, 1940. január 10.
Lydia: Ilona Massey
Beszélgetés Massey (Hajmássy) Ilonával
A newyorki Radio City Music Hall-ban, Amerika legelső filmszínházában most mutatták be a Metro legújabb filmjét: a Balalajkát. A női főszerepet a pompás szoprán: Massey Ilona játssza. A darabnak feltűnő sikere van.
A Duna-Tisza közéről az Újvilágba került magyar tehetséggel ülök szemben.
Az előkelő szálloda ablakai a téli Central Parkra néznek. Künn éles, téli szél tördeli a száradt lombokat; itt benn Massey Ilona személye varázsol tavaszt.
Férfiakra azt szoktuk mondani: nagy ember! Nőre nem. Ez a férfinem önzése. Vagy talán udvariassága. És talán belenyugszunk abba, hogy megelégszünk a megközelítővel: Massey Ilona nagyszerű ember. A közvetlensége, szerénysége, a mosolya és kacagása mögött ott élő határozottsága, a mozdulataiban, szavaiban megnyilatkozó egyénisége sugározzzák a tehetséget. Ahogy szemben ülünk egymással és figyel a kérdésekre, fekete szemei már választ is adnak. Igen, igen! Ez a Balalajka Lydiája. A kacagó, villogó fogú, szívét a hangjába és a dalait hallgató szívébe csempésző aranyszőke szépség. Ugyanaz a Massey Ilona, akiről millió és millió amerikai veszi ma kezébe a hírlapokat, a jegyet rendelő telefonkagylót, akiért milliónyi dollárt költ el a legnagyobb filmvállalkozás: a Metro - csak reklámra, akinek a nevéhez millió és millió ember teszi hozzá, fel nem becsülhető értékkel: The Hungarian. Ugyanez a Massey Ilona most Nagykőrösről beszél. A hazájáról, a tanyájáról... "az én kis falatka földemről..., ahol van egy kis "kuckóm", egy olyan ici-pici csőszkunyhóm a szőlőmben... és a drága édes szüleim."
- És a magyar közönsége - teszem hozzá -, nemrég forró tapsokkal avatta világsikerre éretté bécsi operai szereplése után.
Az előbb még gyönyörűen csiszolt angol mondatokkal, amerikai szellemességgel csevegett: kezében tartotta, irányította a társaság beszélgetését. Most, hogy egy kis időre ideülünk az egyik sarok halványfényű lámpája alá, még a kacagása is magyar, amint gondolatai hazakalandoznak a szavai. Önkénytelen a kérdésem: hogy tanulta meg ilyen tökéletességgel ezt a nehéz nyelvet?
- Egy szavam van csak erre - mondja -, legfeljebb háromszor is egymás mellé teszem: munka, munka, munka!
- És a sikere...?
- A sikerem, amit nem kevéssé köszönhetek Eddy Nelson-nak, a "legédesebb partnernek", a rendezőknek, a Metro tökéletes szervezetének - teszi hozzá szerényen -, tudtam, hogy elérem, hiszen nagyon akartam! De ami növelte a boldogságomat, hogy magyar szerző nagy sikere után (Lengyel Menyhért Ninocskájára céloz) újra magyar nevet láthat a Radio City Hall közönsége.
- Magyar vagyok! A Duna-Tisza köze rónáinak szellőjétől, egyszerű mezítlábas szülők köréből az amerikai nemzet nagyszerű forgatagának viharába került magyar, akinek életcélja a Szép, a Művészet, az Alkot. Szerződésem a Metróhoz köt és újabb két énekes szerep vár rám. Még szebbet, még többet, mind tökéletesebbet nyújtani: ez minden vágyam. Tizenkét órát tanulok és dolgozom naponta. Mégsem fáraszt a munka, hiszen hollywoodi hazámba odavarázsolja a házunk táját Teruska, az édesapám huga. S már hozza is a fényképeket: ez ő - mutat az egyikre- s már lapoz is tovább... ez a kis kutyus pedig a kedvencem.
Feláll, megigazítja sima, egyenes vonalú, kevés arannyal díszített sárgászöld ruháját. Látom a pillantásán, hogy falakon, Óceánon, sok ezer mérföldön túl most otthon jár gondolatban a nagykőrösi határban. Odaborul az "édesek" ölére és boldog-könnyes szemmel köszöni meg az életét, a hangját, a szőke szépségét, a magyar rögről szakadt, magyar rögöt törő szüleinek.
Magyar csillag ragyog a Broadway egén, magyar sikert hirdet Massey Ilona neve.
DNL
**************
Újság, 1941. március 8.
Hajmássy Ilona őszinte vallomása a Metrotól való távozásáról, a személyes szabadságról és arról, hogy még nem törte be Hollywood
Hollywood, március hó. Hollywood tévedett, amikor azt hitte, hogy a mézsárga hajú, búzakék szemű magyar leány, Ilona Massey - Hajmássy Ilona karrierje kettétört. Arról van szó, hogy a Metro-val váratlanul felbontotta a szerződését, majd ezután közvetlenül Dél-Amerikába túrnéra utazott, hogy legutóbbi filmje premierjein személyesen megjelenjen. A túrné után nem tért vissza a Metro stúdiójába. Furcsa, de úgy van, hogy arról az okról, amiért ez a szerződésbontás történt, többet beszélnek a film fővárosában, mint magáról a tényről. Örömmel jelentem a pestieknek, hogy a tündérkarcsúra lefogyasztott és művészileg is rendkívül előnyösen megváltozott szép Ilonkának karrierje nemhogy kettétörött volna, hanem csak most indult el. Korda leszerződtette a Franz Schubert életéről készülő Új bor című főszerepére és csak azután következik a Királyi páholy című filmje, amelyet nagy meglepetésként már a Paramount-nál forgat.
Mi történt a Metroval?
- Óriási élmény számomra - mondta Hajmássy Ilona mélyzengésű és izgalmas hangján, amely egy kicsit Marlene Dietrich, egy kicsit Greta Garbo hangszínéivel dicsekedhetik -, bizony, óriási élmény számomra, hogy szabad lehetek és azt csinálhatok, amit akarhatok. A Metro-nál két évig folytonosan csak várta, vártam, tanultam és készültem. Felőrölte idegeimet ez a folytonos várakozás, bár meg kell mondanom, Mr. Mayer nagyon jó volt hozzám. De nem tudok egy helyben ülni és várni arra, hogy a sült galamb a szájamba repüljön. Ez érlelte meg bennem az elhatározást, hogy döntsek. Nincs semmi viszály közöttünk, egyszerűen elváltunk, talán azért is, mert úgy látszik, nem volt elég story Jéanelte McDonald és az én számomra. Ketten mégsem fértünk meg egy csárdában!
Nem titok az sem, hogy a Metro vezetősége nem nézte jó szemmel Hajmássy Ilona és egy tehetséges fiatal hollywoodi színész Allan Curtis vonzalmát. A stúdiónak az volt a véleménye, hogy ha ebből a barátságból házasság lenne, ez rendkívül sokat ártana a most induló sztár karrierjének. Nyílt kérdés elé állította Hajmássy Ilonát (mint nemrég Durbin-t is az Universal-nál) és a művésznő, mint mondja, nem tűrte, hogy magánéletébe és boldogságába beleszóljanak.
- Még nem törtem be egészen - mondotta - körülbelül ez történt. Egy okkal több volt, hogy teljesen szabaddá tegyem magam. Nem bírom még Hollywood még annyira szeges jármát!
Csengőn kacag hozzá, láthatóan tetszik a hasonlat. Kicsit elszomorodik azonban, amikor ezeket mondja:
- Egyelőre nem megyek haza, valószínűleg amerikai állampolgár leszek. Többszőr próbáltam, de most már le tudom tenni a vizsgát. Igaz, hogy egyelőre nem jelentkezhetem, mert a magyarok számára a kvótát négy évre előre betöltötték. Mint látogatóvízum tulajdonosa idegenként tartózkodom egyelőre Kaliforniában, remélem nem alkalmatlan idegenként - teszi hozzá mosolyogva.
Úgy érzem magam, mint egy gonosztevő
- Mint minden idegentől, ujjlenyomatot vettek tőlem is. Úgy éreztem magam, mint egy gonosztevő. Furcsa és kínos érzés volt, pedig tudom, hogy ez csak formalitás volt. Nagyon szerettem volna, ha apám és anyám is kijön ide hozzám. Hála Istennek van már annyi pénzem, hogy hajójegyet küldhettem volna nekik. Izgalommal vártam válaszukat, de ők szegények, nem tudják elhagyni azt a kis kunyhójukat, ami Nagykőrösön van és azt a kevéske földet, amely hozzátartozik. Azt írták vissza, vajon mit csinálhatnának ők itt, mit tudnának ők Amerikának adni?
- Nem kell aggódni - vetettük közbe -, az öregek adtak már valami nagy dolgot Amerikának, Ilona Massey-t és ez egyelőre elég.
Kevés ilyen nő van Hollywoodban, mint Hajmássy. Az amerikaiak ezt mondják róla olyan becsületes, mint a tükör. Legföljebb nem olyan brutálisan őszinte.
- Valóban nem tudok hazudni - mondja nevetve -, mert nincs jó memóriám.
A régi megaláztatások
Hajmássy keveset gondol magára és talán keveset is beszéltet magáról. Nincsenek sztári allűrjei és a magánéletében talán olyan, mint Joan Fontaine a Manderley ház asszonyában. Ijedt, rebbenő kis teremtés, aki sehogy sem tudja elhinni, hogy nagy karriert csinált. Hollywood hatalmas aranyainak súlyát érzi állandóan vállain. - Sokszor ijedten ébredek álmomból - mondja - és valósággal szívdobogást kapok, ha arra gondolok, hogy mi jogom van nekem mindehhez. Ügyetlen, nagycsontú parasztlány vagyok, akivel megtörtént Grimm valamelyik meséje. Viszont azt is tudom, hogy a mese a valóságban nincs és bizony akkor nagyon elszomorodom. Sokszor kísért még most is egy gyermekkori megaláztatásom emléke, talán ezért vagyok oly bizalmatlan az élettel szemben. Az iskolában a tanító különállított, amikor a gyermekszereplőket kiválasztotta valamelyik előadásra, mert nem voltam csinos. Talán ez a tanítói kegyetlenség vette el a bátorságomat és ennek sérülését érzem. De otthon is arra tanítottak, hogy szerénynek kell lennem, mert a gyereket csak látni szabad, de semmiesetre sem hallani.
- Budapesten árusítólányként kezdtem - ezt kevesen tudják -, de kidobtak a második napon, mert egy vevőt felvilágosítottam arról, hogy nem tiszta selyem a harisnya, amit meg akart venni. Aztán Teréz nénémmel, mint varrónő kerestem meg a kenyeremet és havonta 60 pengőt takarítottam meg. Ebből a pénzből tanultam később táncolni, énekelni, bár féltem az apámtól, aki hiábavalónak vélte az egészet. Végre felvittem egészen odáig, hogy a Király Színházban a kórust fújhattam. Igaz, hogy csak a leghátsó sorból, egyrészt, mert magas voltam, másrészt a rendező szerint sem előnyös külsejű...
- Mi szeretne lenni, ha nem lenne Hajmássy Ilona? - kérdeztük.
- A nagyanyám! - válaszolta. Tizenhat gyermeke volt! - tette hozzá kicsit mosolyogva, kicsit komolyan, de szemében látszott a békés és boldog családi élet utáni vágy.
Így sem beszélt még sztár Hollywoodban.
F.R.M.
*******************
Film Színház Muzsika, 1988. január 23.
Hajmássy Ilona
Ma már kevesen emlékeznek Hajmássy Ilonára, aki Ilona Massey néven 1938-tól több mint egy évtizeden át a Metro-Goldwyn-Mayer, az United Artists és más vezető nagy filmvállalatok produkcióinak sztárja volt. Szép koloratúr hangjának, dekoratív megjelenésének, színészi képességeinek köszönhetően az amerikai filmsztárok élvonalába emelkedett. Elsősorban zenés filmek főszerepeit játszotta a filmmusical műfajának kibontakozása idején. Később krimik, kémtörténetek kedvelt hősnője. Pályája végén pedig az amerikai televízióban szerepelt.
Nagykőrösön született, egyszerű családból, nehéz gyermekévei voltak. Fiatal lányként varrni tanult. A csinos, szőke, jó hangú, jó mozgású lány megpróbálkozott a színpadi szerepléssel. Feljött a fővárosba, a Király Színház görlcsapatába került. Érdekes megjelenése, szép hangja feltűnt a színházi szakembereknek, kritikusoknak. Bíztatásukra énekelni tanult, előbb Budapesten, majd Bécsben. Kisebb szerepekben fel is lépett.
1935-ben a filmmel is kapcsolatba került. Két osztrák produkcióban játszott (A cirkusz hősei, Az ég a földön). A harmincas évek derekán már mint elismert énekesnő érkezik vissza Budapestre és az akkoriban operetteket játszó Városi Színházban (a mai Erkel Színház) arat jelentős sikert. Már többször emlegetett színészi értékei, a tetszetős külső, az iskolázott énekhang, jellemábrázoló készség, megnyitották útját a nagy álom, az amerikai szerződés felé. A Metro-Goldwyn-Mayer filmgyár próbafelvételt készített róla, ennek alapján szerződtették, 1937-ben már vezető nagy sztárokkal együtt forgatott filmet, letelepedett Amerikában, felvette az Ilona Massey nevet. Nemsokára férjhez ment Alan Curtis filmszínészhez.
Hajmássy Ilonát Amerikába utazása előtt Budapesten érzelmi szálak fűzték a kor nagyon egyéni hangú, gyakran szélsőségesen ítélkező színházi újságírójához, szerkesztőjéhez, Egyed Zoltánhoz. Szerelmük történetét maga Egyed panaszolta el el színházi és filmújságokban, így saját lapjában, a film Színház Irodalomban is. A panaszra igen csak meg volt az oka. Mikor Hajmássy Ilona Hollywoodba utazott, úgy érezte, lezárta Egyeddel való kapcsolatát. Nem úgy a szerkesztő, aki költséget és fáradtságot nem kímélve utána utazott. Találkozni azonban nem sikerült vele, a filmstúdió "gorillái" vigyáztak szerelmére, a filmgyárba pedig a gyári őrök zordsága miatt be sem tudott jutni. Hiába kelt át az óceánon, még csak nem is láthatta az imádott nőt. Egyed Hollywoodi kaland címen regényben írta meg keserű szerelme történetét.
Hajmássy Ilona mindjárt élvonalbeli produkciókban mutatkozott be, a Rosalie című filmben, amelyet a nagy veterán W. S. Van Dyke rendezett, s zenéjét Herbert Stothard és Cole Porter szerezte. A kollégiumi futballsztár és az inkognitóban lévő balkáni hercegnő kalandjairól szóló történetben Hajmássy kiváló partnerekkel játszott: a pályája csúcsán levő, behízelgő hangú Nelson Eddyvel, a "géppuska lábú lány"-nak nevezett kiváló táncos színésznővel, Eleanor Powellel, Frank Morgannel, Reginald Owennel.
Hősnőnknek az igazi nagy sikert második filmje hozta meg, a zenével, dallal fűszerezett Balalajka. Rendezője Reinhold Schünzel, aki német színészből lett egy évtizedre hollywoodi rendező. A Koldusopera 19321-es filmváltozatában ő játszotta Tigris Brownt, a rendőrfőnököt. Az 1939-ben készült film hozzánk is eljutott: a korabeli magyar recenzens így írt róla: "Nelson Eddy trojkán vágtat át egy álomszerű erdei ösvényen. Száguld a három ló. Hajmássy Ilona mellette ül, hófehér ruhában, nagy tüllkalapban. Álomszerű."
Reinhold Schünzzel még két filmet forgatott Hajmássy, az Új bort (1941) és a Tavaszi felhők az égent (1944). Mindkét mű Franz Schubert életének szokványosan szomorkás feldolgozása. Az elsőben a művésznő férje, Alan Curtis játszotta a boldogtalan zeneköltőt, Beethowen szerepében az emigráns nagy német színész, Albert Bassermann nyújtott megragadó alakítást.
A negyvenes évek elejétől tűntek fel a kém-, sőt a rémfilmek Hajmássy Ilona pályáján. A nemzetközi hölgy 1941-ben készült, a partnerek: George Brent, Basil Rathbone, Gene Lockhardt. Különösen érdekes produkció az 1943-as Frankenstein találkozik a farkasemberrel; ahol két ismert mozirém találkozik össze. Hajmássy Ilona az ifjabb Lon Chaney-vel, s egy másik, ugyancsak világhírű magyar színésszel, Lugosi Bélával, Drakula kongeniális alakítójával játszott együtt.
A második világháború éveiben Hajmássy az antifasiszta harcból is kivette részé, nagyon humánus módon: a hangversenyeiből befolyt egymillió dollárt felajánlotta a vöröskeresztnek. A háború után egyre-másra küldte a csomagokat az öreg szüleinek Nagykőrösre. 1946-ban, az akkori színházi és filmlapok beszámolói szerint az édesanya, Lidi mama is kutazott a lányához. "Soha nem hittem hogy New York ilyen közel van Nagykőröshöz" - üzente megérkezése után Hagymási néni (valójában ez volt Ilona családi neve). A művésznő közben új férjet választott, Jay B. Kurt katonatiszt és feltaláló személyében. Találmányai különféle automatákra vonatkoztak, többre vitte a katonai pályán, ahol a tábornokságig jutott el.
A második világháború után még őrizte sztár rangját Hajmássy Ilona. Joe Pasternak produkciójában Mexikói vakáció címen forgatott filmmusicalt, Jose Iturbival. Több krimiben és westernben játszik. Érdekes neveket találunk az 1949-ben forgatott Szerelmi boldogság stáblistáján: Hajmássy partnerei a nevezetes Marx-testvérek, Chico, Gaucho, Harpo. A filmet Mary Pickford, a néma korszak világszerte ismert sztárja finanszírozta, írói ben Hecht, neves, progresszív filmek forgatókönyvírója és Frank Tashlin, az animációs filmek egyik mestere, később filmkomédiák alkotója. A szereplők között még egy fiatal színésznő nevét találjuk. Marylin Monroe-ét. A film egyébként fergeteges komédia, amelyben lepasszolt színészek bandája próbálja megszerezni a Romanova-gyémántokat.
Több mint egy évtized az élvonalban Hollywoodban - nagy idő. Különösen zenés, énekes műfajban. Új nevek, új sztárok bukkannak fel. 1952-től már csak a televízióban szerepelt. Férjével együtt Washington közelében, Bethesdában telepedtek le. Hajmássy Ilona állandó kapcsolatot tartott a kint élő magyarokkal, fellépett vagy védnökséget vállalt különböző rendezvényeken. 1975-ben, Bethesdában halt meg.
Karcsai Kulcsár István
*****************
Képes Európa, 1997. augusztus 27. p. 54.
Nagykőröstől Hollywoodig
Lapunkban nemrégiben megemlékeztünk Hajmássy Ilonáról, a magyar származású filmsztárról, aki a hollywoodi filmekben nyújtott alakításaival vált világhírűvé. Több olvasónk jelezte, szívesen olvasna még a művésznőről. Most kérésüknek eleget téve részletet közlünk J. W. Mason Nagykőröstől Hollywoodig című könyvéböl.
A próbafelvételeken kívül a sajtó számára is készítettek Ilonáról felvételeket, és tanulmányi szempontból is többször a Jupiter-lámpák elé kellett állnia. E felvételek során sok híres, irigyelt "sztárral" kötött barátságot. Ilonát mindenki megszerette, mert vonzó egyéniség volt. Hollywoodban semmi sem olyan drága és irigyelt kincs, mint az egyéniség. Ha valaki csak szép, vagy csinos, vagy ügyes, vagy érdekes, vagy akár tehetséges színésznek bizonyul, abból statiszta is lehet, megbízható epizódszínész, jól kereső, állandó kis szereplője az egyre-másra forgatásra kerülő filmeknek. De ha valaki "egyéniség", s ezt a filmgyárak vezetö nagyságai kimondják róla, az a tarsolyában hordja a marsallbotot. Abból vagy sztár lesz, vagy semmi. Kis szerepekre nem alkalmas, ki kell várnia a nagy lehetőséget, tanulnia kell és küzdenie, néha éveken át, de érdemes, mert lehet, hogy sikerül.
És Ilonáról a próbafeIvétel után egyhangúan kimondták, hogy egyéniség. Hollywood felfigyelt rá, az újságírók interjúkat kértek tőle, s mindenki igyekezett megismerkedni vele. Egyik sajtófelvétel alkalmával megismerkedett Hedy Lamarral, aki később egyike lett legjobb barátnőinek.
Pár napig maradt csak Hollywoodban, ezalatt minden idejét a műteremben töltötte. Tanulmányozta a lámpákat, a maszkokat, a felvételek beosztását, a különféle műtermi szokásokat. E pár nap alatt pásztorleánykától egyiptomi királynőig mindenféle jelmezbe beöltöztették a serény öltöztetőmesterek. Volt fogatlan, vén boszorkány, chicagói vamp és görög istennő. Volt rongyos ruhás koldusasszony, trikónadrágos apród és falusi menyasszony. Megismerte a különböző filmszempillákat, festékeket és frizurákat. Megtanulta a mindennapi műtermi szakkifejezéseket és általában a hollywoody gyárak illemtanát. Azután bevonult a Santa Barbara-i csendes szanatóriumba.
Angol nyelvleckéket kellett vennie elsősorban. Azután le kellett fogynia tíz fontot. Nem volt éppen kövér, de a moziközönség megszokta a friss atlétatermetű női főszereplőket, s a Metro-Goldwyn-Mayer gyár szakértőbizottsága, mely hivatva volt véleményt mondani Ilonáról úgy ítélt, hogy fogynia kell.
A szanatóriumba egész kis udvartartás kísérte el, viszont kívülről senkinek sem volt szabad még csak látogatóba se jönni hozzá. A leveleit is ellenőrizték. Semmiféle külső behatás meg ne zavarja a felkészülésében.
Az otthoniak közül vele volt Teréz néni. A már ismerős Miss Burns volt az angoltanárnője, Maestro Romani, a gyár legkiválább mestere az énektanárja. Vele ment az új titkár, Mr. James a tétova, kopott, borzas kis ember, aki ügyetlen volt és félszeg, egyáltalán nem alkalmas rá, hogy valaha is jó titkár váljék belőle, de Ilona megszerette, mert Árpádra emlékeztette, ezért elnézte hibáit és fogyatékosságait. Mr. James kezelte a gramofonlemezeket, melyekre nagy szükség volt az új sztárjelölt udvartartásában. Olly, a félvér szobalány masszírozta Ilonát minden reggel. A személyzet egyik fontos tagja volt Tommy, a sofőr. Hónapokig egyforma volt minden napja a szanatóriumban. Fél hétkor kelt, reggeli és masszázs után az első éneklecke következett Maestro Romani vezetésével. Kilenc órakor lépett a porondra Miss Burns, s kezdetét vette az angolóra. Tizenegytől egyig tartott a második, az igazi énekóra. Egykor löncs, utána jól megérdemelt, egyórás pihenés. Háromtól ötig különféle tanárok, mesterek, színészek színjátszásra tanították Ilonát.
Szigorúbb volt az órarendje, mint akármelyik iskolás leánykának. És aligha lehetett volna beteget jelenteni, hacsak tényleg nincsen valami baja. De nem volt, és Ilona nem is akart mulasztani. Egyetlen betegség, mely megtámadta időnként: a honvágy. Ha a honvágy vad rohama erőt vett rajta, az egész udvartartás megelevenedett, s tanárok , tanárnők, szabalányok, titkárok, szóval, mindenki vállvetve dolgozott a beteg meggyógyítása érdekében.
Esténként házivetítőjében üldögélt a sztárjelölt két-három órán keresztül különböző filmeket vetíttettek neki. Le-leállították a képet, visszapergették a tanulságosabb jeleneteket, s alaposan megmagyaráztak mindent, amit csak tudni kellett a filmről.
Mindezek után persze fáradtan feküdt ágyába Ilona, de fáradtsága egészséges fáradtság volt, s másnap erővel, jókedvűen kezdte újra a munkát.
Az esti vetítéseket szerette legjobban. Ült a sötétbe borult, langyos ki házi vetítőben, körülötte az udvartartása: a tanárok, szobalányok, szabók és öltöztetők s peregtek a vásznon a legújabb, közönség elé még nem került filmek. Külön az ő számára vetítették, a sötét, pesti külvárosi bérházban nevelkedett, kócos kis "csúf Ilus" számára. Mit tudják ezek a mosolygó, hajbókoló rabszolgák, hogy ki ő tulajdonképpen. (Nem vette észre, dehogy vette észre, hogy nem rabszolgák, hanem inkább rabszolgahajcsárok )
Így teltek a napok a Santa Barbara-i rejtekhelyen. Olyan gyorsan múlt az idő az érdekes munka közben, hogy észre sem vette Ilona, máris eltelt egy év. Közben szinte észrevétlenül, megtanulta az angol nyelvet, megtanulta a filmszínészmesterség minden csínját-bínját, s énektudását is tökéletesítette.
Most már türelmetlen volt. Sokszor azt hitte, hogy megfeledkeztek róla. A Metro-Goldwyn-Mayer gyár igazgatói azóta sem adtak jelt magukról. Legalábbis Ilonának nem volt róla tudomása, hogy valaki is kérdezősködött volna utána.
Éppen ideje volna, hogy történjék valami.
***
Hajmássy Ilona Emlékkiállítás Nagykőrösön
A Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény bemutatja: Hajmássy Ilona nagykőrösi Hollywoodi Csillag emlékkiállítás a Svájci Házban. (Nagykőrös, Ceglédi út 21.)
A kiállítás többek között magyar és angol nyelvű újságcikkeken, fényképeken, családi iratokon, illetve személyes tárgyakon keresztül mutatja be Hajmássy Ilona életét. A kiállítás az Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény, valamint Kapás Tibor nagykőrösi magángyűjtő és Varga István fonyódi könyvtáros, helytörténész gyűjteményét mutatja be.
A tárlat ingyenesen megtekinthető 2022. június 24 – június 30-ig minden nap 10.00 és 18.00 óra között.
ELFELEDETT CSILLAGUNK
Egy réges-régi emlékkel kezdem. A háborús években – 1940-45 – még megvolt a Postapalota piac-tér felöli szárnyán egy üveg-portál. Felette: „Városi Idegenforgalmi Iroda” felirattal. Itt székelt a Nagykőrösi Híradó szerkesztősége is.
Az egyik ablakban lakk papíron, nagyméretű fekete-fehér kép volt kitéve, melyen egy mosolygó, dekoratív, szőke szépség volt látható. Alatta a név: Lona Massey. Majd még lejjebb Hajmássy Ilona amerikai filmsztár.
Mivel akkoron – 6-7 éves lehettem! – különösen vonzottak a szőke, kékszemű lányok, ezelőtt a pompás jelenség előtt gyakran elidőztem, minden különösebb következmény nélkül iskolába jövet-menet... A következő évtizedekben nem láttam, nem hallottam a varázsos szőkeségről.
– Vö: Juhász Gyula: „Milyen volt szőkesége? Nem tudom már.” –
Mígnem nyugdíjasként „kutakodva” a városi levéltár (ami ma már nincs a helyi értékvédelem nevében…) féltve őrzött kincsei között bukkantam az első hírre, amit a Nagykőrösi Híradó tett közzé, valamikor 1937 táján.
Másodforrásként – mivel a Hagymási (Hajmássy) Ilona karrierjéről szóló hírek, fővárosi lapokon Színházi Élet, Reggeli Újság, Pesti Napló, stb. keresztül, –jutottak el Kőrösre. Így a Híradó szerkesztőségébe is. Ezen az első nyomon elindulva lapoztam a Híradó évfolyamait, és kutattam az egyre magasabbra ívelő karrier történetét.
Közben – 1994-’95 – táján megtudtam, hogy dr. Konrád Zoltán özvegye, Kati néni, apai ágon unokahúga a „mi” Ilonkánknak. Így pontos információi vannak a család, és benne a hollywoodi sztárrá lett Ilona Massey-ről. Ezeket „Kati néni” akkor, volt szíves velem megosztani!
Tehát, még a ’10-es, ’20-as, ’30-as években, az igen szegény sorban – mondhatjuk „agrárproletárként” – élő Hagymási Ferenc és felesége Kis Lídia a múlt század elején, Kőrösről a fővárosba költöztek szerencsét próbálni. Itt született meg Ilonka, 1910. június 16-án. A kezdetben sokat nélkülöző kislány életében az első jelentősebb esemény 1920-ban következett be, mikor is egy „gyermeknyaraltatási akció” keretében Hollandiába került, ahol nevelőszülők viselték gondját. Ezt olyan sikerrel tették, hogy mikor két év múlva hazatért, nem tudott magyarul! Újra kellett tanulnia anyanyelvét.
Ez a korai nyelvtanulás lehet a magyarázata annak, hogy mikor évekkel később Bécsben lett ünnepelt színésznő, a németet, majd amikor Amerikában angolul tanult, azt is, tehát mindkét nyelvet, meglepően gyorsan, és akcentus nélkül elsajátította!
Az egyik pesti rokon varrodájában lett varrólány, de nem sokáig. 1933-ban a Király Színházban jelentkezett görlnek, ám bájos megjelenése, kellemes énekhangja miatt, mindjárt színpadi mellékszereplőnek szerződtették. És meggyőzték, hogy képeztesse hangját. Ez olyan eredményes volt, hogy kisebb színházi fellépései után 1936-ban a bécsi „Staatsoper”-ben a Tosca címszerepében ünnepelte a közönség.
Itt néhány visszhangtalan filmben is szerepelt, de kapott annyi pénzt, hogy szüleinek házat-szőlőt vásárolt Kőrösön az akkori „Tormás” város közeli szélén.
Ez után gyakran megfordult a városban, ahol nagy kíváncsisággal várták pályája alakulásáról szóló híreket. Ezek nagyon bíztatóak voltak!
Egy éves bécsi szereplés után 1937-ben a pesti Operettszínház közönségét is elkáprázatta gyönyörű szopránjával, és színpadra termett egyéniségének bájával. Kálmán Imre friss operettjének, a „Josephine császárnének” címszerepében söpörte be a visszhangos sikert, amiről a „Reggeli Újság” részletes beszámolója alapján írt a „Híradó”.
A főszerepre kiszemelt ünnepelt operett-díva, Németh Marika rekedtsége miatt nem vállalta a fellépést. Azt viszont igen, hogy az előadás megkezdése előtt, a színpadon bemutassa utódját a publikumnak.
Ezt követően, egy róla készült fotósorozat, szerencsés véletlenként felkeltette az hollywoodi MGM – Metro-Goldwin-Mayer – filmstúdió egyik vezetőjének érdeklődését, aki átrepült Pestre, és rábeszélte: jöjjön Hollywoodba! Azon nyomban aláírták a szerződést is.
A roppant lehetőséget Kőrösön július 4-én baráti-rokoni körben ünnepelte a család. A „búcsúestet” a cifrakerti Arénában, a MOVE városi szervezete rendezte. Ennek hajnalig tartó részleteiről is a Híradóban olvashattam.
Majd következett a szeptember: indulás repülővel Amerikába.
– Mielőtt a történet hollywoodi részével foglalkoznék, időszerű az amerikai filmipar és filmművészet magyar szereplőiről is megemlékezni, hiszen az MGM-et megelőző, két legismertebb, és sikeres stúdiót is magyarok alapították! A FOX-ot FRIED Vilmos, a PARAMOUNTH-ot Paszternák József. De voltak magyar származású színészek is, akik ott lettek „nagyok”! Többek között Bánky Zsuzsa, Lukács Pál, Lugosi Béla, és a háború után a Gábor-lányok. Zsazsa a legidősebb 2016. december 18-án hunyt el 99 évesen. Ő is kapott „csillagot” 16 magyar társával együtt, a „Hollywoodi Hírességek Csarnokában”.
Ott van korábbról Lona Massey is!
Voltak magyar rendezők is: Zukor Adolf, Czukor György, a Korda-fívérek, Kertész Mihály (Casablanca!).
Azt is érdemes megjegyezni, hogy a fáma szerint, Joe Pasternak irodájának ajtaja fölött ez volt magyarul olvasható: „Nem elég, ha magyar vagy, de sokat segít!”
Nos, még a háború kitöréséig kerültek haza hírek a „messze-távolból” melyek Ilona Massey bámulatos sikeréről szóltak. Az első nagy sikert 1938-ban Eddy Nelsonnal aratta a Balalajka című filmben, amit még itthon is láthatott a mozilátogató, nem sokkal a háború kitörése előtt. A másikban Lugosi Béla partnere volt a Frankenstein horror-filmben. De voltak ennél értékesebbek, például a „Tavaszi álmok” zenésfilm, melyben a későbbi férje Alain Curtiz volt a partnere.
Kiutazása után még néhányszor hazalátogatott. Egyik alkalommal a Híradó riporterének elmondta művésznevének okát. A „Hajmássy” angolul kimondhatatlan. Viszont a „Massey” igen. Az Ilona pedig odakint is Ilona-Lona.
Így lett Lona Massey.
Szerencsétlenségére karrierjének idejében kezdett beérni Liz Taylor tehetsége is. Ez jelentős konkurenciát jelentett számára, valamint az olyan sztárok, mint Greta Garbó, Maryline Monroe, és mások. Tucatszám.
A háborús hangulat sem kedvezett azoknak az énekes-táncos produkciónak, „film-muzikeleknek”, melyekben igazán nagy volt. Lassan-lassan váltott. Tv-produkciókban, show-műsorokban lépett fel. Ezekkel együtt nem voltak anyagi gondjai! Kényelmes házat vett Bethesdában, ahol átmenetileg több filmes is otthonra talált.
Édesapja 1944-ben elhunyt, itt Kőrösön van eltemetve, a református temető „K”-táblájában. Magára maradt édesanyját 1947-ben hozatta ki, akivel szeretetben éltek együtt annak 1958-as haláláig.
Harmadik férje Jay. B. Kurt nyugalmazott tábornok lett, akivel 1974. augusztus 20-án bekövetkezett haláig élt.
Hamvait az özvegy férj haza hozta, és végakaratának megfelelően a református temetőben nyugvó édesapja sírjára szórta.
Joggal felmerülhet a kérdés: miért nem kapott mindeddig, valami szobor-félét Hajmássy Ilona, aki az mellett, hogy kőrösi magyarként Hollywood egyik „csillaga” lett, 1956-ban tüntetőleg kiállt a forradalom mellett! Majd 1957-ben amerikai körútja során gyűjtött egymillió dollárt az ’56-os emigráció támogatására fordította! (Viszont A. Paasonen finn ezredesnek szobrot állított a „lokálpatrióta” Czira-féle városvezetés, minden féle ok, és magyarázat nélkül! Ez is egy a sok, megválaszolatlan kérdés közül...)
Utóirat. Hajmássy Ilona életét, még városi könyvtárosként részletesen adta közre Varga István, a „Nagykőrösi Kalendárium 2000” kötetében.
Tóth Barna
***
Háló Kovács József (Háló Kováts József)
Adatok:
Született:
1761. márc. 17. Győr
Elhunyt:
1830. okt. 10. Nagykőrös, Pest vármegye
Tevékenység:
református lelkész, költő, író, műfordító
Sírkert:
Református temető, Nagykőrös
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
F, N/A, IX, 2/1-2
Védett:
HÉ 2010/58
***
Beretvás Ferenc
Adatok:
Született:
1807. márc. 19. Nagykőrös, Pest vármegye
Elhunyt:
1878. máj. 30. Nagykőrös, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye
Tevékenység:
földbirtokos, honvédtiszt, alezredes
Sírkert:
Református temető, Nagykőrös
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
K, N/A, ravatalozó sor, 17. kripta
Védett:
HÉ 2010/58
forrás Nemzeti örökség Intézete
***
Kőrösi Sándor (Reich Sándor)
A fiumei állami főgimnáziumban a magyar nyelv és irodalom r. tanára (1884–1900), budapesti középiskolákban olasz nyelvet tanított, egyúttal a budapesti Kereskedelmi Akadémián az olasz nyelv tanára (1900–1918). A Magyar Tengerpart c. fiumei lap alapító szerkesztője (Fest Aladárral, 1893–1898).
Magyar–olasz irodalmi és művelődéstörténeti kapcsolatok történetével, a középkori magyar–itáliai szellemi érintkezések vizsgálatával foglalkozott, jelentős eredményeket ért el a magyar nyelv olasz jövevényszavainak feltárása terén. Számos népszerű szótár, nyelv- és nyelvtankönyv szerzője és szerkesztője.
Adatok:
Született:
1857. jún. 27. Nagykőrös, Pest vármegye
Elhunyt:
1929. márc. 10. Budapest
Tevékenység:
nyelvész, filológus, egyetemi tanár
Sírkert:
Fiumei úti sírkert, Budapest
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
35, N/A, 12, 9
Védett:
2007
forrás Nemzeti örökség Intézete
***
Tanárky Gedeon
Adatok:
Született:
1825. okt. 26. Nagykőrös, Pest vármegye
Elhunyt:
1887. nov. 23. Budapest
Tevékenység:
politikus, író, az MTA tagja (l.: 1867)
Sírkert:
Református temető, Nagykőrös
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
H, N/A, I, 1
Védett:
HÉ 2010/58
forrás Nemzeti örökség Intézete
***
Báthory Gábor
Adatok:
Született:
1755. jan. 26. Solt
Elhunyt:
1842. febr. 12. Nagykőrös
Tevékenység:
református püspök
Sírkert:
Kálvin téri református templom, Budapest
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
N/A, N/A, N/A, kriptában
Védett:
HÉ 2011/59.
forrás Nemzeti örökség Intézete
***
Szentpétery Zsigmond, királyhelmeczi
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Ásvány- és Földtani Intézete tanársegéde, adjunktusa (1902–1911), magántanára (1911–1918), c. ny. rk. tanára (1918-tól). A szegedi Ferenc József Tudományegyetemen az ásvány- és földtan ny. rk. (1921–1923), ny. r. tanára (1923–1940) és az Ásvány- és Földtani Intézet igazgatója (1924–1940); közben a Matematikai és Természettudományi Kar dékánja (1927–1929, 1936–1937), dékánhelyettese (1929–1930, 1937–1938). A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen az ásványtan ny. r. tanára, egyúttal az Erdélyi Nemzeti Múzeum Ásvány- és Kőzettárának igazgatója (1940–1944); közben az egyetem rektora (1943–1944). A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Ásványtárának nyugdíjas tud. munkatársa (1944–1952). A Magyarhoni Földtani Társulat alapító tagja, t. tagja.
Kőzettannal, ásványtannal és őslénytannal foglalkozott. Kutatóútjain bejárta Magyarországon és Erdélyen kívül Ausztria, Németország, Olaszország és a balkáni államok kőzettanilag értékes területeit. Feldolgozta a Tiensan, a Takla-Makán, a Nansan, a Kasgar, az Alpok, a Pamír, a Kuenlün sajátos kőzeteit és kristálypaláit.
Adatok:
Született:
1880. júl. 17. Nagykőrös, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye
Elhunyt:
1952. ápr. 17. Budapest
Tevékenység:
geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l.: 1929; r.: 1946; tanácskozó: 1949; tagsága visszaállítva: 1989)
Sírkert:
Farkasréti temető, Budapest
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
23/2, N/A, 3, 13
Védett:
2004
forrás Nemzeti örökség Intézete
***
Bodoky Károly (Bodoki Károly; Henter Károly)
Adatok:
Született:
1814. márc. 29. Békésgyula, Békés vármegye
Elhunyt:
1868. dec. 10. Nagykőrös
Tevékenység:
vízépítő mérnök
Sírkert:
Református Ótemető, Gyula
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
11, N/A, 1, 9
Védett:
MK 2006/134
forrás Nemzeti örökség Intézete
***
Brück Gyula
Adatok:
Született:
1859. aug. 20. Nagykőrös, Pest vármegye
Elhunyt:
1918. szept. 9. Debrecen
Tevékenység:
zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus
Sírkert:
Izraelita temető, Debrecen
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
14, N/A, 106, 13
Védett:
2003
forrás Nemzeti örökség Intézete
***
Réthy Mór (1870-ig Rothbaum Móric)
Adatok:
Született:
1846. nov. 9. Nagykőrös, Pest vármegye
Elhunyt:
1925. okt. 16. Budapest
Tevékenység:
fizikus, matematikus, egyetemi tanár, az MTA tagja
Sírkert:
Kozma utcai izraelita temető, Budapest
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
5/B, N/A, 11, 3
Védett:
2005
forrás Nemzeti örökség Intézete
***
Filó Lajos
Filó Lajos (1828-1905)
A református egyháznak egyik nagy tekintélyű, tudós papja s érdemes multú vezető embere halt meg közelebb: Filó Lajos nagykőrösi lelkész, 77 éves korában. Már az abszolutizmus alatt, mint fiatal pap, az elsők között küzdött a pátens elleni mozgalmakban s azóta is ott volt mindenütt, a hol egyházának fontos érdekei voltak napirenden.
Egyike volt a reformátusok legkiválóbb egyházi tudósainak s mint theologiai tanár nagy hatással volt az ifjabb theologus nemzedék fejlődésére. 1860 óta volt nagykőrösi pap egész haláláig. Jeles szónok volt, a régi hires református predikátorok közül az utolsók egyike. A tollat is ritka hivatottsággal forgatta az egyházi irodalomban.
Nevét országszerte sokat emlegették, mikor 1884-ben Szász Károly ellenjelöltje volt a püspöki székre s erős küzdelem után, aránylag kevés szavazattal maradt kisebbségen. Egy a magyar református egyházról szóló műve francziául és angolul is megjelent s jó szolgálatot tett a hazai reformátusok törekvéseinek külföldi hitsorsosaikkal való megismeretésére.
Adatok:
Született:
1828. okt. 31. Losonc, Nógrád vármegye
Elhunyt:
1905. dec. 11. Nagykőrös, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye
Tevékenység:
református lelkész, teológus, egyházi író
Sírkert:
Református temető, Nagykőrös
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
H, N/A, utolsó sor, 1. családi sírhely
Védett:
HÉ 2010/58
forrás Nemzeti Örökség Intézete
***
Warga János, szigethi
Adatok:
Született:
1804. jan. 8. Kovácsvágás, Abaúj vármegye
Elhunyt:
1876. márc. 12. Nagyvárad, Bihar vármegye
Tevékenység:
pedagógus, filozófus, az MTA tagja (l.: 1835)
Sírkert:
Református temető, Nagykőrös
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
B, N/A, IV, 1. kripta
Védett:
HÉ 2010/58
forrás Nemzeti Örökség Intézete
***
k
***
k
***
Híressé vált nagykőrösiek
***
Filó Lajos (Szentes, 1858. szept. 5. – Nagykőrös, 1896. szept. 25.): költő, ügyvéd. Pesten és Heidelbergben, majd hazatérve újra Pesten hallgatott bölcsészetet és jogot. 1881-ben az Arad és Vidéke lap segédszerk.-je, majd Nagykőrösön közjegyző-helyettes. 1888-ban Szentesen telepedett le, ahol ügyvédi irodát nyitott, s egyben a város tiszti ügyészi állását is betöltötte. Külföldi tartózkodása alatt több cikket írt német lapokba azzal a céllal, hogy a Mo.-ról terjesztett téves nézeteket helyreigazítsa. – M. Költemények (Bp., 1879), Soha többé (r., Arad, 1881), A gyámoltalan (vígjáték, Arad, 1885): Derült percek (elb., Esztergom, 1886).
***
𝗞𝗼𝗽𝗮 𝗟á𝘀𝘇𝗹ó
𝙼𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗𝚔𝚒 𝚒𝚜𝚖𝚎𝚛𝚝𝚎．
𝙼𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗𝚔𝚒𝚝 𝚒𝚜𝚖𝚎𝚛𝚝．
𝙰𝚣 𝟷𝟿𝟽𝟶-𝚎𝚜 é𝚟𝚎𝚔𝚋𝚎𝚗, 𝙽𝚊𝚐𝚢𝚔ő𝚛ö𝚜ö𝚗 𝙺𝚘𝚙𝚊 𝙻á𝚜𝚣𝚕ó 𝚑𝚊 𝚌𝚜𝚊𝚔 𝚟é𝚐𝚒𝚐𝚋𝚒𝚌𝚒𝚔𝚕𝚒𝚣𝚎𝚝𝚝 𝚊 𝚙𝚒𝚊𝚌𝚝é𝚛𝚝ő𝚕 𝚊 𝚜𝚣𝚎𝚛𝚔𝚎𝚜𝚣𝚝ő𝚜é𝚐𝚒𝚐, 𝚖á𝚛 ö𝚜𝚜𝚣𝚎𝚜𝚣𝚎𝚍𝚎𝚝𝚝 𝚑á𝚛𝚘𝚖-𝚗é𝚐𝚢 𝚝é𝚖á𝚝．
𝙼𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗𝚋𝚎𝚗 𝚖𝚎𝚐𝚝𝚊𝚕á𝚕𝚝𝚊 𝚊 𝚑í𝚛𝚝, 𝚊 𝚕𝚎𝚐é𝚛𝚍𝚎𝚔𝚝𝚎𝚕𝚎𝚗𝚎𝚋𝚋 𝚊𝚙𝚛ó𝚜á𝚐𝚋ó𝚕 𝚒𝚜 𝚔é𝚙𝚎𝚜 𝚟𝚘𝚕𝚝 𝚔𝚒𝚑𝚘𝚣𝚗𝚒 𝚊 𝚕𝚎𝚐𝚝ö𝚋𝚋𝚎𝚝．
𝙷𝚊𝚛𝚖𝚊𝚍𝚒𝚔𝚘𝚜 𝚐𝚒𝚖𝚗𝚊𝚣𝚒𝚜𝚝𝚊 𝚟𝚘𝚕𝚝𝚊𝚖, 𝚊𝚖𝚒𝚔𝚘𝚛 𝚎𝚕ő𝚜𝚣ö𝚛 𝚝𝚊𝚕á𝚕𝚔𝚘𝚣𝚝𝚞𝚗𝚔． 𝙷𝚊𝚕𝚕𝚊𝚗𝚒 𝚑𝚊𝚕𝚕𝚘𝚝𝚝𝚊𝚖 𝚛ó𝚕𝚊, 𝚙𝚎𝚛𝚜𝚣𝚎, 𝚖𝚎𝚐 ú𝚐𝚢 𝚛é𝚖𝚕𝚎𝚝𝚝 𝚒𝚜 𝚊 𝚌𝚜𝚒𝚣𝚖á𝚜-𝚏𝚎𝚔𝚎𝚝𝚎 𝚔𝚊𝚋á𝚝𝚘𝚜-𝚏𝚎𝚑é𝚛 𝚒𝚗𝚐𝚎𝚜-𝚋𝚊𝚓𝚜𝚣𝚘𝚜-𝚔𝚊𝚕𝚊𝚙𝚘𝚜 ö𝚛𝚎𝚐𝚎𝚖𝚋𝚎𝚛 (𝚖𝚒𝚕𝚢𝚎𝚗 𝚛𝚎𝚕𝚊𝚝í𝚟 𝚊 𝚔𝚘𝚛é𝚛𝚣é𝚔𝚎𝚕é𝚜: 𝚖𝚊 é𝚗 𝚒𝚍ő𝚜𝚎𝚋𝚋 𝚟𝚊𝚐𝚢𝚘𝚔, 𝚖𝚒𝚗𝚝 𝚊𝚖𝚎𝚗𝚗𝚢𝚒 é𝚟𝚎𝚜 ő 𝚊𝚔𝚔𝚘𝚛 𝚟𝚘𝚕𝚝…)．
𝙱𝚊𝚛á𝚝𝚜á𝚐𝚘𝚜𝚊𝚗 𝚋𝚎𝚜𝚣é𝚕𝚐𝚎𝚝𝚎𝚝𝚝, 𝚝ö𝚋𝚋 𝚌𝚒𝚔𝚔𝚎𝚖𝚛ő𝚕 𝚖𝚘𝚗𝚍𝚘𝚝𝚝 𝚟é𝚕𝚎𝚖é𝚗𝚢𝚝．
𝙴𝚣𝚣𝚎𝚕 𝚓𝚎𝚕𝚎𝚣𝚝𝚎, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚊 𝚖𝚊𝚐𝚊 𝚛é𝚜𝚣é𝚛ő𝚕 𝚎𝚐𝚢𝚎𝚗𝚛𝚊𝚗𝚐ú 𝚙á𝚕𝚢𝚊𝚝á𝚛𝚜𝚗𝚊𝚔 𝚝𝚎𝚔𝚒𝚗𝚝 𝚎𝚗𝚐𝚎𝚖 – 𝚊𝚣 𝚊𝚕𝚒𝚐 𝟷𝟼 é𝚟𝚎𝚜 𝚍𝚒á𝚔𝚘𝚝．
𝙿𝚎𝚛𝚜𝚣𝚎, 𝚑𝚒𝚜𝚣𝚎𝚗 𝚞𝚐𝚢𝚊𝚗𝚊𝚋𝚋𝚊 𝚊𝚣 ú𝚓𝚜á𝚐𝚋𝚊 í𝚛𝚝𝚞𝚗𝚔．
𝙰 𝙽𝚊𝚐𝚢𝚔ő𝚛ö𝚜𝚒 𝙷í𝚛𝚊𝚍ó𝚋𝚊．
𝙴𝚕𝚔é𝚙𝚎𝚜𝚣𝚝ő 𝚖𝚞𝚗𝚔𝚊𝚋í𝚛á𝚜𝚊 𝚟𝚘𝚕𝚝, 𝚑𝚒𝚑𝚎𝚝𝚎𝚝𝚕𝚎𝚗 𝚖𝚎𝚗𝚗𝚢𝚒𝚜é𝚐ű 𝚊𝚗𝚢𝚊𝚐𝚘𝚝 𝚊𝚍𝚘𝚝𝚝 𝚕𝚎．
𝙼𝚒𝚗𝚍𝚒𝚐 𝚔é𝚛𝚝 𝚎𝚐𝚢 𝚌𝚜𝚘𝚖ó 𝚑𝚊𝚜𝚣𝚗á𝚕𝚝 𝚐é𝚙𝚙𝚊𝚙í𝚛𝚝, 𝚊𝚣𝚝 𝚎𝚐𝚢 𝚋𝚒𝚌𝚜𝚔á𝚟𝚊𝚕 𝚑𝚘𝚜𝚜𝚣á𝚋𝚊𝚗 𝚔𝚎𝚝𝚝é𝚟á𝚐𝚝𝚊 – 𝚎𝚣 𝚕𝚎𝚝𝚝 𝚊 𝚔𝚞𝚝𝚢𝚊𝚗𝚢𝚎𝚕𝚟 – é𝚜 𝚊𝚛𝚛𝚊 í𝚛𝚝．
𝚃ö𝚕𝚝ő𝚝𝚘𝚕𝚕𝚊𝚕．
𝙰𝚣 𝚎𝚖𝚋𝚎𝚛 – 𝚙𝚕á𝚗𝚎 𝚊 𝚑í𝚛𝚕𝚊𝚙í𝚛ó – 𝚎𝚐𝚢 𝚒𝚍ő 𝚞𝚝á𝚗 𝚊 𝚜𝚣𝚘𝚔á𝚜𝚊𝚒 𝚛𝚊𝚋𝚓á𝚟á 𝚟á𝚕𝚒𝚔． 𝙾𝚍𝚊𝚔é𝚜𝚣í𝚝 𝚎𝚣𝚝-𝚊𝚣𝚝, 𝚖𝚒𝚎𝚕ő𝚝𝚝 𝚗𝚎𝚔𝚒𝚔𝚎𝚣𝚍𝚎𝚗𝚎 𝚊 𝚌𝚒𝚔𝚔𝚗𝚎𝚔, 𝚑𝚊 𝚖𝚎𝚐𝚟𝚊𝚗 𝚊 𝚔é𝚣𝚒𝚛𝚊𝚝, 𝚛ö𝚐𝚝ö𝚗 𝚎𝚕𝚘𝚕𝚟𝚊𝚜𝚜𝚊 (𝚟𝚊𝚐𝚢 é𝚙𝚙 𝚎𝚕𝚕𝚎𝚗𝚔𝚎𝚣ő𝚕𝚎𝚐: 𝚎𝚕 𝚜𝚎𝚖 𝚘𝚕𝚟𝚊𝚜𝚜𝚊, 𝚑𝚊𝚍𝚍 𝚋𝚊𝚓𝚕ó𝚍𝚓𝚘𝚗 𝚟𝚎𝚕𝚎 𝚊 𝚜𝚣𝚎𝚛𝚔𝚎𝚜𝚣𝚝ő)．
𝙽𝚎𝚖 𝚖𝚘𝚗𝚍𝚘𝚖, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚐𝚢ö𝚗𝚐𝚢𝚋𝚎𝚝ű𝚒 𝚟𝚘𝚕𝚝𝚊𝚔．
𝙺𝚒í𝚛𝚝 𝚏é𝚛𝚏𝚒í𝚛á𝚜 𝚟𝚘𝚕𝚝 𝚊𝚣 ö𝚟é．
Ú𝚓𝚜á𝚐í𝚛ó-𝚋𝚎𝚝ű𝚔𝚔𝚎𝚕．
𝙴𝚐𝚢 𝚔𝚞𝚝𝚢𝚊𝚗𝚢𝚎𝚕𝚟𝚗𝚢𝚒 𝚜𝚣é𝚕𝚎𝚜𝚜é𝚐𝚋𝚎𝚗 𝚙𝚘𝚗𝚝 𝚊𝚗𝚗𝚢𝚒𝚝 í𝚛𝚝, 𝚊𝚖𝚎𝚗𝚗𝚢𝚒 𝚔𝚒𝚜𝚣𝚎𝚍𝚟𝚎, 𝚊 𝟾 𝚙𝚘𝚗𝚝𝚘𝚜 𝚃𝚒𝚖𝚎𝚜 𝚋𝚎𝚝ű𝚔𝚔𝚎𝚕 𝚏é𝚛𝚝．
𝚅𝚘𝚕𝚝 𝚙á𝚛 𝚗𝚊𝚙, 𝚊𝚖𝚒𝚔𝚘𝚛 – 𝚊 𝚑𝚒𝚟𝚊𝚝á𝚜𝚘𝚜𝚘𝚔 𝚝á𝚟𝚘𝚕𝚕é𝚝é𝚋𝚎𝚗 – 𝚖é𝚐 𝚐𝚒𝚖𝚗𝚊𝚣𝚒𝚜𝚝𝚊𝚔é𝚗𝚝 𝚊 𝚗𝚢á𝚛𝚘𝚗 é𝚗 𝚜𝚣𝚎𝚛𝚔𝚎𝚜𝚣𝚝𝚎𝚝𝚝𝚎𝚖 𝚊𝚣 ú𝚓𝚜á𝚐𝚘𝚝． 𝙹ö𝚝𝚝 𝚂𝚞𝚕𝚢𝚘𝚔 𝚉𝚘𝚕𝚒, 𝚒𝚍𝚎𝚊𝚍𝚝𝚊 𝚊 𝚜𝚙𝚘𝚛𝚝𝚘𝚝． Á𝚝 𝚜𝚎𝚖 𝚔𝚎𝚕𝚕𝚎𝚝𝚝 𝚗é𝚣𝚗𝚒． 𝙰𝚣𝚝á𝚗 𝚋𝚎á𝚕𝚕í𝚝𝚘𝚝𝚝 𝙺𝚘𝚙𝚊 𝙻𝚊𝚌𝚒 𝚋á𝚌𝚜𝚒 𝚒𝚜, é𝚜 á𝚝𝚊𝚍𝚝𝚊 – 𝚗𝚎𝚔𝚎𝚖！ – 𝚊 𝚔é𝚣𝚒𝚛𝚊𝚝𝚘𝚝 é𝚜 𝚖𝚎𝚐𝚟á𝚛𝚝𝚊, 𝚊𝚖í𝚐 𝚎𝚕𝚘𝚕𝚟𝚊𝚜𝚘𝚖．
𝙽𝚢𝚒𝚕𝚟á𝚗 𝚗𝚎𝚖 𝚔𝚎𝚕𝚕𝚎𝚝𝚝 𝚋𝚎𝚗𝚗𝚎 𝚜𝚎𝚖𝚖𝚒𝚝 𝚜𝚎𝚖 𝚓𝚊𝚟í𝚝𝚊𝚗𝚒, 𝚍𝚎 ő 𝚝𝚞𝚍𝚗𝚒 𝚊𝚔𝚊𝚛𝚝𝚊, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚎𝚕é𝚐𝚎𝚍𝚎𝚝𝚝 𝚟𝚊𝚐𝚢𝚘𝚔-𝚎．
𝙼𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗 𝚜𝚣𝚊𝚟á𝚋ó𝚕 𝚜𝚞𝚐á𝚛𝚣𝚘𝚝𝚝, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚗𝚊𝚐𝚢𝚔ő𝚛ö𝚜𝚒． 𝙴𝚣 𝚊𝚔𝚔𝚘𝚛𝚝á𝚓𝚝 – 𝚙𝚕á𝚗𝚎 𝚎𝚐𝚢 𝚝𝚒𝚗é𝚍𝚣𝚜𝚎𝚛𝚗𝚎𝚔 – 𝚊𝚗𝚊𝚔𝚛𝚘𝚗𝚒𝚜𝚣𝚝𝚒𝚔𝚞𝚜𝚗𝚊𝚔 𝚝ű𝚗𝚝． 𝙳𝚎 𝚊𝚣 𝚎𝚖𝚋𝚎𝚛 𝚊 𝚔𝚘𝚛𝚛𝚊𝚕 𝚋ö𝚕𝚌𝚜𝚎𝚋𝚋 𝚒𝚜 𝚕𝚎𝚜𝚣． 𝙵𝚞𝚛𝚊 𝚖ó𝚍𝚘𝚗 𝚖𝚊 𝚖á𝚛 é𝚗 𝚒𝚜 𝚗𝚊𝚐𝚢𝚔ő𝚛ö𝚜𝚒𝚋𝚋𝚗𝚎𝚔 𝚝𝚊𝚛𝚝𝚘𝚖 𝚖𝚊𝚐𝚊𝚖, 𝚖𝚒𝚗𝚝 𝚊𝚔𝚔𝚘𝚛𝚝á𝚓𝚝, 𝚙𝚎𝚍𝚒𝚐 𝚊𝚔𝚔𝚘𝚛 𝚘𝚝𝚝 é𝚕𝚝𝚎𝚖, 𝚖𝚊 𝚙𝚎𝚍𝚒𝚐 𝚗𝚎𝚖．
𝙳𝚎 𝚎𝚣 𝚊𝚣 í𝚛á𝚜 𝚗𝚎𝚖 𝚛ó𝚕𝚊𝚖, 𝚑𝚊𝚗𝚎𝚖 𝙺𝚘𝚙𝚊 𝙻𝚊𝚌𝚒 𝚋á𝚌𝚜𝚒𝚛ó𝚕 𝚜𝚣ó𝚕．
𝙽𝚎𝚖 𝚒𝚜 𝚊𝚣, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚖𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗𝚛ő𝚕 í𝚛𝚝, 𝚑𝚊𝚗𝚎𝚖 𝚖𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗𝚛ő𝚕 𝚖á𝚛 𝚟𝚊𝚐𝚢 𝚎𝚣𝚎𝚛𝚜𝚣𝚎𝚛, 𝚊𝚖𝚒 𝚔ő𝚛ö𝚜𝚒． 𝙵𝚎𝚓𝚋ő𝚕 𝚝𝚞𝚍𝚝𝚊 𝚊 𝚔𝚘𝚗𝚣𝚎𝚛𝚟𝚐𝚢á𝚛𝚒 𝚊𝚍𝚊𝚝𝚘𝚔𝚊𝚝, 𝚊 𝚝𝚎𝚛𝚖𝚎𝚕ő𝚜𝚣ö𝚟𝚎𝚝𝚔𝚎𝚣𝚎𝚝𝚎𝚔 𝚎𝚛𝚎𝚍𝚖é𝚗𝚢𝚎𝚒𝚝． 𝙼𝚎𝚐 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚔𝚒 𝚊𝚣 𝚎𝚕𝚜ő – 𝚟𝚊𝚐𝚢 𝚊𝚣 𝚞𝚝𝚘𝚕𝚜ó – 𝚊 𝚝𝚎𝚕𝚎𝚏𝚘𝚗𝚔ö𝚗𝚢𝚟𝚋𝚎𝚗．
𝙰 𝚕𝚎𝚐𝚜𝚣í𝚗𝚎𝚜𝚎𝚋𝚋 𝚝𝚞𝚍ó𝚜í𝚝á𝚜𝚊𝚒𝚝 𝚙𝚒𝚊𝚌𝚛ó𝚕 í𝚛𝚝𝚊．
𝙾𝚝𝚝 é𝚕𝚝 𝚊 𝚝ö𝚟é𝚋𝚎𝚗, 𝚖𝚒𝚗𝚍𝚎𝚗 𝚗𝚊𝚙 𝚔𝚒𝚓á𝚛𝚝, 𝚎𝚕𝚋𝚎𝚜𝚣é𝚕𝚐𝚎𝚝𝚎𝚝𝚝 𝚊 𝚔𝚘𝚏á𝚔𝚔𝚊𝚕． 𝙰 𝚖á𝚜𝚒𝚔 𝚔𝚎𝚍𝚟𝚎𝚗𝚌𝚎 𝚊 𝚟á𝚜á𝚛 𝚟𝚘𝚕𝚝 – 𝚖𝚒 𝚌𝚜𝚊𝚔, 𝚋𝚎𝚟𝚊𝚕𝚕𝚑𝚊𝚝𝚘𝚖, 𝚖𝚘𝚜𝚘𝚕𝚢𝚘𝚐𝚝𝚞𝚗𝚔, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚊𝚣 „ö𝚛𝚎𝚐” 𝚖á𝚛 𝚖𝚎𝚐𝚒𝚗𝚝 𝚊 𝚟á𝚜á𝚛𝚋𝚊𝚗 𝚓á𝚛𝚝, 𝚍𝚎 í𝚐𝚢 𝚞𝚝ó𝚕𝚊𝚐 𝚎𝚕𝚘𝚕𝚟𝚊𝚜𝚟𝚊 𝚊𝚣𝚝 𝚔𝚎𝚕𝚕, 𝚑𝚘𝚐𝚢 𝚖𝚘𝚗𝚍𝚓𝚊𝚖: 𝚗𝚎𝚖 𝚒𝚜𝚖é𝚝𝚎𝚕𝚝𝚎 𝚖𝚊𝚐á𝚝． 𝙴𝚐𝚢 é𝚕𝚖é𝚗𝚢 𝚘𝚕𝚟𝚊𝚜𝚗𝚒 𝚊 𝚛é𝚐𝚒 𝚝𝚞𝚍ó𝚜í𝚝á𝚜𝚘𝚔𝚊𝚝．
…𝙰 𝚑𝚊𝚕á𝚕𝚊 𝚒𝚜 𝚖á𝚛-𝚖á𝚛 𝚖𝚎𝚜𝚎𝚋𝚎𝚕𝚒．
𝙴𝚐𝚢𝚒𝚔 𝚗𝚊𝚙 𝚖é𝚐 𝚔𝚒𝚖𝚎𝚗𝚝 𝚊 𝚟á𝚜á𝚛𝚋𝚊, é𝚜 𝚙𝚎𝚛𝚜𝚣𝚎 𝚖𝚎𝚐í𝚛𝚝𝚊 𝚊 𝚝𝚞𝚍ó𝚜í𝚝á𝚜á𝚝． 𝙰 𝚌𝚒𝚔𝚔 𝚖á𝚛 𝚌𝚜𝚊𝚔 𝚊 𝚑𝚊𝚕á𝚕𝚊 𝚞𝚝á𝚗 𝚓𝚎𝚕𝚎𝚗𝚝 𝚖𝚎𝚐 (𝚂𝚣𝚊𝚖á𝚛 𝚒𝚜 𝚟𝚘𝚕𝚝 𝚊 𝚟á𝚜á𝚛𝚘𝚗 𝚌í𝚖𝚖𝚎𝚕)．
𝙰 𝙿𝚎𝚜𝚝 𝚖𝚎𝚐𝚢𝚎𝚒 𝙷í𝚛𝚕𝚊𝚙 – 𝚎𝚣 𝚊𝚔𝚔𝚘𝚛𝚝á𝚓𝚝 𝚝𝚎𝚕𝚓𝚎𝚜𝚜é𝚐𝚐𝚎𝚕 𝚜𝚣𝚘𝚔𝚊𝚝𝚕𝚊𝚗 𝚟𝚘𝚕𝚝 – 𝚗𝚎𝚖 𝚊 𝙽𝚊𝚐𝚢𝚔ő𝚛ö𝚜𝚒 𝙷í𝚛𝚕𝚊𝚙 𝚑𝚊𝚜á𝚋𝚓𝚊𝚒𝚗 𝚔ö𝚣ö𝚕𝚝𝚎 𝚊 𝚐𝚢á𝚜𝚣𝚑í𝚛𝚝 é𝚜 𝚊 𝚗𝚎𝚔𝚛𝚘𝚕ó𝚐𝚘𝚝, 𝚑𝚊𝚗𝚎𝚖 𝚊 𝚏ő𝚕𝚊𝚙𝚋𝚊𝚗, 𝚔é𝚝 𝚑𝚊𝚜á𝚋𝚘𝚜, 𝚔𝚘𝚖𝚘𝚕𝚢 𝚝𝚎𝚛𝚓𝚎𝚍𝚎𝚕𝚎𝚖𝚋𝚎𝚗． „𝙰 𝚑í𝚛𝚕𝚊𝚙í𝚛ó, 𝚊𝚔𝚒 𝚖é𝚐 é𝚕𝚎𝚝é𝚋𝚎𝚗 𝚏𝚘𝚐𝚊𝚕𝚘𝚖𝚖á 𝚟á𝚕𝚝 𝚜𝚣ű𝚔𝚎𝚋𝚋 𝚑𝚊𝚣á𝚓á𝚋𝚊𝚗 – 𝙽𝚊𝚐𝚢𝚔ő𝚛ö𝚜ö𝚗 é𝚜 𝚟𝚒𝚍é𝚔é𝚗 – 𝚗𝚒𝚗𝚌𝚜 𝚝ö𝚋𝚋é． 𝙷𝚒𝚝𝚟𝚊𝚕𝚕á𝚜𝚊 𝚟𝚘𝚕𝚝, 𝚊𝚖𝚒𝚝 𝚐𝚢𝚊𝚔𝚛𝚊𝚗 𝚎𝚖𝚕𝚎𝚐𝚎𝚝𝚎𝚝𝚝: 𝚊𝚍𝚍𝚒𝚐 í𝚛𝚗𝚒 𝚔𝚎𝚕𝚕, 𝚊𝚖í𝚐 𝚊𝚣 𝚎𝚖𝚋𝚎𝚛 𝚊 𝚓𝚘𝚋𝚋 𝚔𝚊𝚛𝚓á𝚝 𝚏𝚎𝚕 𝚝𝚞𝚍𝚓𝚊 𝚎𝚖𝚎𝚕𝚗𝚒． 𝙱𝚎𝚝𝚎𝚐á𝚐𝚢á𝚗 𝚖é𝚐 𝚖𝚎𝚐𝚏𝚘𝚐𝚊𝚕𝚖𝚊𝚣𝚝𝚊 𝚊 𝚟á𝚜á𝚛𝚒 𝚋𝚎𝚜𝚣á𝚖𝚘𝚕ó𝚓á𝚝, 𝚊𝚖𝚎𝚕𝚢 𝚊 𝚖ű𝚏𝚊𝚓𝚋𝚊𝚗 𝚞𝚝á𝚗𝚘𝚣𝚑𝚊𝚝𝚊𝚝𝚕𝚊𝚗, 𝚊𝚍𝚊𝚝𝚑𝚊𝚕𝚖𝚊𝚣 é𝚜 𝚖𝚎𝚜𝚎, 𝚟𝚊𝚕ó𝚜á𝚐 é𝚜 𝚝ö𝚛𝚝é𝚗é𝚜 𝚖𝚎𝚜𝚝𝚎𝚛𝚒 𝚔𝚎𝚟𝚎𝚛é𝚔𝚎”．
𝙺𝚘𝚙𝚊 𝙻𝚊𝚌𝚒 𝚋á𝚌𝚜𝚒．
𝚂𝚣ü𝚕𝚎𝚝é𝚜é𝚗𝚎𝚔 𝟷𝟸𝟶． é𝚟𝚏𝚘𝚛𝚍𝚞𝚕ó𝚓á𝚗 𝚝𝚒𝚜𝚣𝚝𝚎𝚕𝚎𝚝𝚝𝚎𝚕, 𝚖𝚎𝚐𝚋𝚎𝚌𝚜ü𝚕é𝚜𝚜𝚎𝚕 é𝚜 𝚊 𝚔𝚒𝚝ű𝚗ő 𝚙á𝚕𝚢𝚊𝚝á𝚛𝚜𝚗𝚊𝚔 𝚔𝚒𝚓á𝚛ó 𝚎𝚕𝚒𝚜𝚖𝚎𝚛é𝚜𝚜𝚎𝚕 𝚐𝚘𝚗𝚍𝚘𝚕𝚘𝚔 𝚛á．
𝙰 𝚕𝚎𝚐𝚔𝚕𝚊𝚜𝚜𝚣𝚒𝚔𝚞𝚜𝚊𝚋𝚋 𝚟𝚒𝚍é𝚔𝚒 𝚑í𝚛𝚕𝚊𝚙í𝚛ó 𝚟𝚘𝚕𝚝, 𝚊𝚔𝚒𝚝 𝚟𝚊𝚕𝚊𝚑𝚊 𝚒𝚜𝚖𝚎𝚛𝚝𝚎𝚖．
𝙽𝚎𝚖, 𝚎𝚣 í𝚐𝚢 𝚗𝚎𝚖 𝚙𝚘𝚗𝚝𝚘𝚜．
𝙽𝚎𝚖 "𝚟𝚒𝚍é𝚔𝚒"．
𝙽𝚊𝚐𝚢𝚔ő𝚛ö𝚜𝚒．
Kopa László 1970-ben. (Fotó: Kiss András fotóművész)
Ballai József
"9gen, valóban "kutyanyelvekre" írta a cikkeit, szép, olvasható írással... (a korabeli nyomdászok, a szedők nagy örömére! és a szerkesztőkére is, hiszen az Ő anyagait, könnyű volt elhelyezni a lapban.) Laci bácsi még a 2. világháború előtt kezdte az újságírói "szakmát", saját lapja is volt egy időben... és úgy emlékszem (sokáig) az egyedüli olyan újságíró volt Magyaroszágon, akinek a személyi igazolványában az szerepelt, hogy "lapszerkesztő"... ❤ Nagyon jól tudott kapcsolatot teremteni az emberekkel... Mindenben talált valami megírandó témát... és ezt a tudását, érzékét, nekem tovább is adta... (tanítgatott, hogy mire kell figyelni, milyen rejtett dolgokat kell észre venni, ha az ember jó újságíró akar lenni!) mindig kb. tízszer annyi információja volt, mint, amit végül is megírt... illetve, mint, ami befért a lapba! Szerintem a napilapos újságírás legnagyobb mestere volt Magyarországon!"
"Első ránézésre egy hétkötnapi paraszt bácsinak tünt,de beszélgetés közben derült ki,hogy nagyon okos,jól szituált úr volt.Kitűnő megérzéssel megáldott tolforgató volt!"
***
Kladács Alajos
Kladács Alajos (1904-1972) - 1937-ben jött Nagykőrösre, miután anyagi okok miatt kénytelen volt tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán abbahagyni. De álmait nem adta fel. Tagja volt a Magyar Képzőművészek Pest Megyei Munkacsoportjának és tanított az 1950-es évektől a nagykőrösi Cifrakertben működő képzőművész körben.
Kladács Alajos emlékkiállítás az Arany János Kulturális Központ Rácz József Galériájában 2021. május 12.-június 7.
"Kladács Alajos festményei lélekhez szólóak, lényegre törőek, kifejezőek, szépek, akár a csiszolt gyémánt. Ha Kladács Alajos Pesten marad, korának egyik kimagasló festője lehetett volna, de ő Nagykőröst és az alföldi táj szépségét választotta. Járta a határt, ha esett, ha fújt, festette a város jellegzetes házait, utcáit. Tájképek, portrék, csendéletek sora került ki a keze alól. A tanyai kunyhókat, városszéli, girbegurba utcácskákat nézve, szinte ott érezzük magunkat a házak között, és bár a legtöbbjükről hiányoznak az emberalakok, mégis mintha ismernénk és szeretnénk az ott élőket is.
A képek kedves, barátságos környezetet elevenítenek meg. Az a szegénység, amely akkor a Kladács családot jellemezte, nem hagyott nyomot a művész alkotásain. Nem egy elkeseredett, magába süppedt alkotó festményeit látjuk, hanem derűs, kedves művész képeiben gyönyörködhetünk, aki mindenben meglátta a szerethetőt, a szépet és a jót.
Kladács Alajos mint ember is példaképünk lehet. Megerősíthet abban, hogy akkor is érdemes tiszta lelkiismerettel élni, alkotni, jót tenni, ha nem jár érte elismerés."
***
Dr. Csutorás Sándor temetése - 1976. október
Dr. Csutorás Sándor nyugdíjas sebész főorvos 84 éves korában elhunyt. Sokgyermekes nagykőrösi gazdálkodó családból származott, Budapesten, Bécsben és Berlinben tanult, majd a fővárosban, a nagynevű Pólya professzor munkatársa volt. 1928-ban magánszanatóriumot alapított, majd nyugdíjba vonulásáig a városi kórház megbecsült főorvosa volt. Október 30-án, szombaton délután fél 2 órakor temetik el, a református temető halottasházából. Felesége, két gyermeke s azok családjai gyászolják.
***
Varga István: Híressé vált nagykőrösiek
Réthy Lina |
***
Hegedűs Erzsébet (színművész)
Hegedűs Erzsébet névvariánsok: Hegedüs Erzsébet; Hegedűs Erzsi (Nagykőrös, 1923. augusztus 23. – Debrecen, 1990. augusztus 25. Jászai Mari-díjas magyar színésznő.
Életpályája
Nagykőrösön született, 1923. augusztus 23-án. Színésznőként 1953-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Gellért Endre osztályában. Pályáját a kecskeméti Katona József Színházban kezdte. 1959-től Debrecenben játszott. 1971 és 1978 között a Madách Színház tagja volt. Vendégként fellépett a kaposvári Csiky Gergely Színházban. 1979-től 1986-ig ismét a debreceni Csokonai Színház művésznője volt. 1958-ban Jászai Mari-díjat, 1982-ben Csokonai-díjat kapott.
Hegedűs Erzsébet (Nagykőrös, 1923. aug. 23. – Debrecen, 1990. aug. 5.): színésznő, Jászai Mari-díjas (1958). A Zeneművészeti Főisk.-án énekelni tanult. Énekesnői pályáját betegsége akasztotta meg. 1949-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főisk.-ra,a színész tanszakon Gellért Endre volt a tanára. 1953-ban szerzett diplomát. Első szerződése Kecskemétre szólította, itt énekes szerepekben is fellépett. 1959-ben került a debreceni Csokonai Színházhoz. 1971-től 1979-ig Bp.-en a Madách Színházban folytatta pályáját. Ekkor visszatért Debrecenbe. Legjobb teljesítményeit karakterszerepekben nyújtotta. 1982-ben Hajdú-Bihar megye Csokonai-díjával tüntették ki. Emlékezetes marad néhány filmszerepe is. – F. sz. Teréz (Jókai Mór: Az aranyember); Piókás szüle (Kodolányi János: Földindulás); Aase (Ibsen: Peer Gynt); Nagyné (Bródy Sándor: A tanítónő); Jang asszony (Brecht: Jó embert keresünk); Illné (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása); Koroboska (Gogol: Holt lelkek); Mina néni (Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül); Rickl Mária (Szabó Magda: Régimódi történet); Vojnickaja (Csehov: Ványa bácsi); Bódogné (Szakonyi Károly: Adáshiba); Salgóné (Hubay Miklós: Tüzet viszek). – I. f. Fejlövés (1968); Virágvasárnap 1969); Horizont (1971); A szarvassá vált fiúk (1974); Kenyér és cigaretta (1975); Fogjuk meg és vigyétek (1978); Sértés (1983). – Irod. B. E.: Új arcok a Csokonai Színházban. H. E. (Hajdú-Bihari Napló, 1979. szept. 5.); Bende Iboly: Öregasszony szerepekben (Szabad Föld, 1980. febr. 3.); Csokonai-díjasok. H. E. (Hajdú-Bihari Napló, 1982. nov. 2.); H. E.-tel beszélget Kollath Adrien (Magy. Rádió, 1984. márc. 23.). forrás
Budapest, 1973. január 15. Márkus László (Csobáncz Endre, színpadi szerző) és Hegedűs Erzsi (Juliska, bejárónő) Tabi László: Családi dráma című színművének próbáján. A színművet január 19-én mutatja be a Madách Színház Kamaraszínháza Lengyel György rendezésében. MTI Fotó: Keleti Éva
Márkus László (1927-1985) Jászai Mari- (1956, 1963, 1972) és Kossuth-díjas (1983) színművész, érdemes és kiváló művész. Hegedűs Erzsébet (Nagykőrös, 1923. aug. 23.– ) Jászai Mari-díjas (1958) színésznő.
Készítette: Keleti Éva
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-870091
Fájlnév: F__EV19730115089.jpg
***
Az évek múlásával Gyuri bácsi megszólításakor mind gyakrabban – sőt, ma már majdnem kizárólagosan – ez az illendő titulus még a felnőttebb generáció tagjai részéről is, mint a sokkal rövidebb Gyuri, vagy Gyurka. Lévén, hogy akiknek jogukban lenne „per” Gyurkának szólítani, mind kevesebben vannak a temetőn innen…
Maradva az előbbinél Gyuri bácsi fiatal szakemberként sem volt ismeretlen Kőrösön, hiszen édesapja – idős Szarvas György – mint neves építőmester számos magánházat és néhány középületet épített a század első felében. De virilis képviselőként, és aktív közéleti emberként ismert volt város szerte. Mellékesen, szívesen látott vendége volt a polgár-házaknak. Mint ahogy a régi Szarvas-házban is gyakran jöttek össze a barátok, ismerősök.
– Milyen volt az ifjúságod?
– Azt mondhatom, hogy gondtalan. Édesapám elismert szakember, jól prosperáló építési vállalkozást vezetett. Legtöbbször saját tervezésű épületeket valósított meg. Ma is állnak azok a házak, melyeken jól érvényesülnek a „Szarvas-féle” homlokzati jellegzetességek. Nem mondom, hogy gazdagok voltunk, de mindenünk megvolt ahhoz, hogy beosztással, mindennapi gondok nélkül éljünk. Fontosnak tartotta, hogy gyermekeit taníttassa. Én felső ipariskolát végeztem, Laci öcsém jogász lett, és mint elismert ügyvéd ment nyugdíjba. 1912. június 1-jén születtem. Az elemit és a gimnáziumot itt végeztem. 1930-ban érettségiztem az Arany János Gimnáziumban. Egy híján húszan voltunk nyolcadikosok, de mára, azt hiszem, alig vagyunk ketten-hárman. Mivel folytatni szerettem volna édesapám munkáját, beiratkoztam Pesten a Felsőipariba, ami a Thököly úton volt. Az akkori felsőfokú képzési rendszerben ez főiskolát jelentett. Itt gyakorlati embereket képeztek, szemben az egyetemekkel, ahol az elmélet volt az első. Mi is kaptunk megfelelő elméleti alapot, de a hangsúly az építőipar minden ágára kiterjedő gyakorlati képzésen volt. A mélyépítéstől, a magasépítésig mindent megtanultunk. A gyakorlati munka annyira fontos része volt a tanításnak, hogy az iskola befejezése után, három éves termelési gyakorlat következett. Ez után kellett még egyszer vizsgázni, így kaptunk oklevelet.
Nekem kapóra jött, hogy az utolsó iskolai évemben bízták meg Benedekék édesapámat, a Rózsa-dombi villájuk építésével. Itt töltöttem le a gyakorlatomat. 1939-ben lettem okleveles építész. Ez is éppen jókor jött, mert a háborús konjunktúrának köszönhetően a későbbi Konzervgyár II. telepén, mely akkor a Benedekéké volt – ma Bonduelle Kft.– nagy fejlesztések kezdődtek. A munkát, annak összetett volta miatt úgy kapta meg édesapám, hogy engem alkalmazott, mint okleveles építészt. Nem sokkal később a GSCHWIND – gyárban is – a mai konzervgyár helyén – kezdtek építkezni, amit szintén mi nyertünk el. Nagyon sikeresek voltunk. A tervezők, építész kollégák is elismerték a munkánk színvonalát. ’43-44. fordulóján a város mezőgazdasági szakiskolát akart építtetni a Kecskeméti-úton, a református temetővel szemben, oda, ahol most az emeletes sorház van. Akkor már önálló voltam. Bár munkával el voltam látva a két konzervgyárban, mégis rábeszélt édesapám, meg Tittel Károly városi főmérnök, hogy én is pályázzak. Enyém lett a munka. Utólag mondhattam, hogy sajnos… ’44 nyarán kezdtem rendelni az anyagot, amiből nagyon sokat le is szállítottak az építkezés területére. Pár hónap múlva, ősszel bejöttek az oroszok, oda veszett minden!
– A háborút megúsztad?
– Szerencsémre a konzervgyári fejlesztések elsősorban háborús célokat szolgáltak. Nagyon sok konzervet vitt el a honvédség, meg a németek. Mint hadiüzemben dolgozónak nem kellett bevonulnom. A háborút ilyen értelemben megúsztam, de anyagilag majdnem tönkre mentem! 1944 őszén feleségem rokonaihoz Nagymarosra menekültünk. Összepakoltam a családot. Édesapám, édesanyám és a feleségem annyi holmit, értéket vittünk magunkkal, amennyi egy stráf-kocsira fölfért. A többi itthon maradt. Mikor néhány hónap múlva visszajöttünk, üres lakás fogadott. Pontosabban egy menekült zsidóasszony volt a lakásban, de bútor alig.
– Több, mint harminc éves ismeretség után kérdezem, emlékszel-e egy kis szőke, eleven gyerkőcre, akivel sokszor elbeszélgettél Nagymaroson, egy szükséglakás ebédlőjében a kimenekített barokk foteledben ülve?
– Igen. De ezt te honnan tudod?
– Én voltam, akinek sokat meséltél a Világ akkori folyásáról. Egyébként ma sem tudom, hogy kerültünk Veletek egy fedél alá. Annyi biztos, hogy mi is csak addig mentünk…
– Hát ez is háborús történet. Feleségem orvos nagybátyjának sok szobás háza volt ez Maroson, ahol átmenetileg több menekült család is meghúzta magát. Nem szívesen emlékszem arra a néhány hónapra. Örökös rettegésben éltünk… Nem tudtuk mit hoz a holnap? Azért itt sem hagyott el a szerencse. Még otthon, mikor a front közeledtével azon törtem a fejem, mibe volna érdemes befektetni a pénzt, egy csomó, építési anyag mellett vettem egy dobozban 12 Doxa órát, és több tíz liter Gschwind-féle rumot. Az órákat és a rumot magunkkal hoztuk. Mikor ’45 tavaszán, a harcok elmúltával oldódott a légkör az oroszokkal, és csillapodott bennünk a félsz, az egyik, megbízhatónak tűnő kapitánnyal megállapodtam, hogy haza hoznak bennünket. Húsz liter rum, 3, vagy 4 Doxa, meg még valami apróság volt a fuvardíj… A feleségem nyugtalankodott, hogy rájuk bízzuk magunkat, de más választás nem volt. Pár nap múlva megjelent egy, ponyvás GMC – amerikai! – teherautó, felpakoltunk és baj nélkül haza érkeztünk. Betartották a megállapodást. A kocsi, ló ott maradt, meg a 125-ös Puch motorkerékpárom, amivel Nagymarosra jöttem, és amit még ma is sajnálok.
– Hogy sikerült az újrakezdés?
– Nehezen. 1945 elején nem volt munka! Akinek volt valamije, az feketézett. Csereberélt. Aranyat, ékszert, ruhaneműt élelemre. Mi abból éltünk, ami maradt, illetve, amit meghagytak az oroszok, meg a szomszédok. Édesapámnak volt vagy húsz hold, gondosan kezelt szőlője a Külső-Tázerdőben. A termésből bort szűrtünk és azt adtuk el. A pincénk az erdő szélén, a Szarvas-kastélyban volt. ’44. nagyon jó év volt. Több mint 200 hektó bor került a hordókba. Egy decinyit sem hagytak a felszabadítók. Meg az épületet is jól helyben hagyták. Amit nem vittek el, összetörték. A hordók egy részét összelődözték. Az így, szabad kifolyó bort vedelték. Beszélték, hogy volt olyan, amelyik belefulladt a kiömlött borba. ’45-ben még sokáig rettegésben éltünk. Éjszakánként gyakran hallatszott távoli lövöldözés. Jöttek a hírek, hogy az oroszok merre, mit csináltak. Mi is féltünk a részeg „szoldátok” éjszakai erőszakoskodásától. Szerencsénkre beszállásoltak hozzánk egy idős, orosz orvos-őrnagyot, aki a katonai korházban dolgozott. Ez jelentett számunkra védelmet. A kezdeti, kölcsönös bizalmatlanság után jó viszony alakult ki közöttünk. Rendszeresen meghívtuk ebédre. Kimondott úriember volt. Szerette a rendet maga körül. Mikor jó idő volt, gyakran kikönyökölt a Jókai utcai ablakba, és az utcán masírozó katonákat rendreutasította.
A nyár derekán beindult az országban a munka. Megkezdődött az újjáépítés. A vonatok kezdtek rendszeresen járni, javult valamit a közbiztonság is. Megkerestek, hogy menjek Kecskemétre, az új hűtőház építésére. Akkor már újra volt motorkerékpárom, azzal jártam át naponta. Jól haladtunk, készen lettünk határidőre. Az ország a munkaverseny lázában égett. Ennek keretében a hűtőházzal országos másodikak lettünk. Az átadási ünnepségen kiosztottak egy rakás jelvényt, meg jelentős pénzjutalmat. Mivel én még a szakszervezetnek sem voltam tagja, – később sem – „csak” pénzt kaptam. Ezért nem voltam sem sztahanovista, sem Kiváló Dolgozó. Bár, amit rám bíztak, igyekeztem a legjobb színvonalon elvégezni, illetve elvégeztetni. Így ismertek a szakmában. A hűtőház után, megkaptam a Dunaföldvári kaszárnyaépítés egy részét. Kétezer embert kaptam, zömmel politikai foglyokat. „Háborús bűnös” tisztek, tábornokok, csupa „nép-ellenség”. Velük kellett, nem is akármit produkálni. Nem volt jó érzés szögesdróttal védett, fegyveres őrökkel körülvett munkaterületen dolgozni. Tudtam, hogy a foglyoktól nem lehet akkora teljesítményt elvárni, mint a szabad melósoktól. Nem engedtem őket hajszolni. Az én részemnél nem is volt különösebb probléma. Időre elkészültünk. Az ’50-es évek közepén, körzeti főmérnök lettem a Bács megyei építőknél. Lajosmizsétől Bajáig ellenőriztem a munkákat. Köztük a kőrösieket is.
– Úgy tudni, hogy a Konzervgyárból mentél nyugdíjba. Hogy kerültél ide?
– Ez nagyon jellemző történet. Még a nagy „rekonstrukció” előtti években, mi építettük a vasút melletti nagy raktárt, meg az V-ös üzemet. Már egy hete akadozott munka. Nem volt betonvasunk. A gyár igazgatója, Kovács Sándor minden reggel megnézte az építkezést is. Egyik alkalommal összefutottunk. Megkérdezte, hogy miért nem haladunk? Megmondtam. – Majd én szerzek – ígérte. Talán egy hét sem telt, mikor megint találkoztunk. Reklamált, hogy csak áll a munka, pedig az ő tudomása szerint a betonvasnak itt kellene lenni. Tájékoztattam, hogy valóban megkaptuk a kiutalást, de az szállítmányt a főnökeim máshova vitették. Kovács Sándor ezt nem hagyta szó nélkül. Nagy balhé lett belőle. A főnökség megorrolt rám, mert „elárultam” őket. Ez Kovács fülébe jutott. Felajánlotta, hogy átvesz. Így kerültem a gyár beruházási osztályára. Nem sokára, a ’60-as évek második felében megkezdődött a „nagy rekonstrukció” amiben nekem is komoly feladat jutott. Modernizáltuk a gyárat, fejlesztettük a gyártó-kapacitást. Kiépült a vízbázis, és a szennyvíztisztító-rendszer első lépcsője. Mire befejeztük, a gyár Közép-Európa legnagyobb konzervgyára lett! Több ezer ember jutott biztos megélhetéshez.
Mikor 1970-ben megvolt az ünnepélyes átadás, volt nagy jutalom-osztás. Én is kaptam szépen: Huszonnyolcezer forintot kaptam. Másnap mondtam Kovács Sándornak, hogy szeretnék egy nyugodtabb helyre menni. Megköszönte az addigiakat, és elengedett. Akkor szerveződtek a tsz-melléküzemágak. Hajdú Lajos, a Rákóczi Tsz. elnöke hívott. Mentem. Az építők munkáját ellenőriztem, meg terveztem. Mi végeztük a Szülőotthon, meg a Kórház korszerűsítését. 1972-ben értem el a nyugdíjkorhatárt. Nem maradtam tovább. Ezután, még egy darabig magántervezést folytattam. Néhány év múlva ezt is abba hagytam. Ezután sokat utaztam. Jártam az országot. Többször felmentem Pestre is, a jelentősebb építkezések érdekeltek. Nem hiába ez volt a szakmám.
Tóth Barna
2001. március 27.
***
Vitéz Ujszászy István
- a magyarországi elhárítás parancsnoka, vezérőrnagy, Karády Katalin nagy szerelme.
Karády egyetlen kapcsolatáról tud az utókor, amit soha nem titkolt: a háborús időkben megismerkedett a kémelhárítás kulcspozícióban lévő parancsnokával, Horthy István egyik legbizalmasabb emberével, Ujszászy Istvánnal. Viharos szerelem lobbant, Karády mindig állította, hogy az egyetlen igazi az életében. Ujszászy István tábornok úgy belehabarodott a színésznőbe, hogy megvásárolta neki a budai XII.kerületben, a Művész út 6. szám alatt álló villát. (Itt lakott később Antall József, majd Horn Gyula miniszterelnök.) El is jegyezték egymást, és úgy tervezték, hogy a háború után összeházasodnak. A kapcsolat a primadonna és a kémfőnök között meglehetősen pikáns volt, azóta is sokféle találgatás látott napvilágot ezzel kapcsolatban. Ma sem tudni, vajon mennyire volt beavatva a hírszerzés ügyeibe Karády, de tény, hogy Ujszászy személye védelmet adott a dívának azokban az időkben, amikor a színésznő számos zsidó barátján igyekezett segíteni. A németek bevonulása után rettenetes időszak következett az életükben. Ujszászy ellen elfogató parancsot adott ki a Gestapo. Előbb sikerült elmenekülnie, majd fogságba esett, röviddel később letartóztatták Karádyt is. Három hónapig tartották bent szörnyűséges körülmények között, mígnem rajongói közbenjárására szabadon engedték. Ujszászy egy fogolycsere révén Moszkvába került, ám ott nyoma veszett. Karádynak 1945 nyarán, egy Moszkvából visszatérő ismerőse révén jutott tudomására, hogy Ujszászyt meggyilkolták. Bár a tábornok a később nyilvánosságra került dokumentumok tanúsága alapján ekkor még életben volt, Karády halottnak hitte szerelmét, és idegösszeomlást kapott, kilenc hónapig ágyban feküdt.
Ujszászy István a Nagykőrösi születésű vezérőrnagy, 1942-1944 között az Államvédelmi Központ vezetője, a háborúból való kiugrás egyik kulcsfigurája volt. Ujszászy jómódú családban nevelkedett, és fiatalon a katonai pályát választotta. Rendkívül intelligens, magasan képzett tiszt volt, aki 1914-ben a Mödlingeni katonai akadémiát kiváló eredménnyel végezte el, és 5 nyelven beszélt folyékonyan. Az I. világháborúban 41 hónapot töltött tüzértisztként a fronton. A két világháború között többféle magas pozíciót töltött be, többek közt katonai attasé volt Párizsban, Varsóban, illetve a Honvédelmi Minisztériumban szolgált, a hírszerzési részlegen. A második világháború során, Horthy Miklós megbízza az újonnan alakult ÁVK vezetésével, és vezérőrnaggyá lépteti elő. E minőségében fő feladata, a katonai, és csendőri szervek munkájának összehangolása, irányítása volt. Ujszászy sosem hitt a teljes német győzelemben, és Kállay Miklós miniszterelnök őt bízta meg az esetleges kiugrás előkészületeivel. Magánéletében a kor ismert színésznőjével, Karády Katalinnal alakított ki bensőséges viszonyt, akivel el is jegyezték egymást. A sikertelen kiugrási kísérlet után a németek letartóztatják, majd fogolytáborba hurcolják, ahonnan 1948-ban kerül vissza Magyarországra. Innentől élete rejtélyes, egyes hírek szerint az akkori szélsőbaloldali diktatúra tüntette el, más források szerint az öngyilkosságba kergették, előfordulhat, hogy a Szovjetunióba vitték és ott végezték ki? Halálának módja, pontos dátuma, és földi maradványainak helye máig ismeretlen.
Ujszászy István
Nagykőrös, 1894. augusztus 30. – Krasznojarszk, 1945 (?)
A soproni katonai főreáliskolában tanult, 1914-ben Mödlingben, a katonai műszaki akadémián hadnagyi rangban végzett. Az első világháborút tüzértisztként harcolta végig. 1920-ban főhadnagy, majd százados. 1924-ben elvégezte a Hadiakadémiát, s a HM-ben dolgozott. 1931–34: katonai attasé Varsóban. 1939: ezredes, a katonai felderítés és elhárítás vezetője. 1942: vezérőrnagy, a BM-ben az Államvédelmi Központot irányította. 1944 őszén a nyilasok letartóztatták. 1945-ben szovjet fogságba, a SZU-ba került. Nem tért haza.
Ujszászy István (Nagykőrös, 1894. augusztus 30. – 1948? (halálának ideje és helye nem ismert) vezérőrnagy.
1939–42 között a VKF 2. (hírszerző és kémelhárító) osztály, 1942–44 között az Államvédelmi Központ (ÁVK) vezetője, a háborúból való kiugrás előkészítésének egyik kulcsfigurája volt. A német megszállás után az SS Biztonsági Szolgálata (Sicherheitsdienst, SD), a háború utolsó hónapjaiban az NKVD tartóztatta le. Fogolytáborba került, majd 1948 nyarán visszaszállították Magyarországra. Az ÁVH fogságában részletesen beszámolt a 2. vkf. osztály és az ÁVK teljes szerkezeti felépítéséről, működéséről, ügymenetéről, konspirációs módszereiről és legfontosabb informátorairól. További sorsa ismeretlen.
Némelyek szerint a „vitéz” cím birtokosa volt, de erre nincs tárgyi bizonyíték. Ő soha nem is kérte – noha az I. világháborús szereplése jogosulttá tette volna – és a vitézi rend sematizmusában sem szerepel a neve.
Ősei között ugyanúgy találhatók dzsentrik, mint jómódú polgárok. Apja, Ujszászy Imre városi adóhivatalnok, anyja a nemesi származású Molnár Terézia volt. Az alsó osztályokat a gimnáziumban járta, de a katonai képzés miattaz első négy osztály elvégzése után szülei a soproni honvéd főreáliskolába íratták be. 1912-ben az ausztriai Mödlingben, a császári és királyi Katonai Műszaki Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1914. október 15-én avatták hadnaggyá. 1915. november 1-jétől főhadnagyként szolgált....
...Az Ujszászy István tábornok figurája körüli misztikus elemeket csak növelte a kor ünnepelt filmszínész-énekesnője, Karády Katalin iránt érzett erős vonzalma, akit el is jegyzett, s a háború után házasságukat tervezték.[j 11] A művésznő kérésére hozatta haza a legnagyobb Karády-slágerek szövegíróját, G. Dénes Györgyöt az ukrajnai munkaszolgálatból....
***
Absolon Sarolta
Absolon Sarolta Olga (Nagykőrös, 1924. február 16. – Budapest, 1945. január 16.) magyar tisztviselő, partizán, a Vörös Brigád nevű partizáncsoport tagja, mártírhalált halt 1945-ben.
Élete
Nagykőrösön élt, majd miután barátnője, Német Irén (Ida) a fővárosba utazott vőlegényéhez, a gyermekszínészként ismert Füredi Lászlóhoz, Sarolta is utánament, gépírónői állást vállalt a Telefongyárban.
1944-ben a Nemzetvédelmi Szövetség egy katonai egységet szervezett annak érdekében, hogy kisegítő karhatalmi feladatokat lássanak el. A hivatalosan XIV/2 századnak, a feladatából eredő rövidítéssel Kiska-századnak nevezett egység jórészt civilekből állt, kevés fegyverrel rendelkezett. Vezetőjük az ellentmondásos Zsabka Kálmán volt, aki szélsőséges németellenessége mellett antiszemitizmusáról és Szálasihoz fűződő kapcsolatairól volt ismert. A századon belül a parancsnokhelyettes, Varga (Varha) Károly kezdeményezésére létrehoztak egy baloldali gondolkodásúakból álló csoportot, akinek a szovjet csapatok megérkezését követően lett volna karhatalmi feladatuk, illetve a háború után a nyilasok megtalálásában akarták őket bevetni. A csoport alapító tagjai közé tartozott Varga és Kós József Géza mellett az akkor már illegalitásban élő Füredi László is. Füredi révén az akkor már felesége, Német Irén és Absolon is csatlakozott a csoporthoz, melynek létszáma körülbelül 50 fő volt.
A Vörös Brigád önállósította magát és partizántevékenységbe kezdett. Ennek pontos mértékét az 1990 előtt felnagyították, 1990 után részletesen még nem vizsgálták. Feltehetően kisebb szabotázscselekmények köthetők hozzájuk: telefonvezetékek átvágása, falragaszok eltávolítása, illetve a propagandatevékenységben vehettek részt röplapok szórásában. A rendszerváltás előtti írásokban a Vörös Brigádnak tulajdonították a Thököly úti nyilas pártház elleni támadást is, illetve katonai állások elleni kézigránátos akciókat. Absolon (és Német) is részt vettek az akciókban figyelőszolgálatot látva el, illetve szállítási és konspiratív feladatokat bízhattak rájuk.
Füredi révén a csoport kapcsolatban volt Braun Évával, az illegális Magyar Kommunista Párt ifjúsági mozgalmának, az Országos Ifjúsági Bizottságnak a szervezőjével. Amikor 1945. január 5-én a németek és a nyilasok összehangolt akcióban megtámadták a Kiska Vörös Brigád egységének Vilma királynő úti (Városligeti fasori) épületét, az ott őrizetbe vett és elhurcolt ellenállókat Braun Évával együtt a Budavári Palota föld alatti helyiségeiben gyűjtötték össze. Itt kegyetlen vallatást követően 1945. január 16-án kivégezték Absolon Saroltát, Braun Évát, Füredi Lászlónét (Német Irént), Bauch Sándort, Dálnoki Nagy Ferencet, Fuhrmann Vilmost, Kovács Károly, Nyeste Kálmánt, ifj. Rónai Ferencet, Varga Ernőt és Vargha Károlyt.
Szülőhelyén, Nagykőrösön 1965-ben neveztek el utcát az akkoriban kiépülő új városrészben, Tormáson. Az utcanév 1991-ben változott meg, új (mai) neve: Március 15. utca. Érdekesség, hogy mártírtársa, Német Irén utcaneve nem változott.
Építőtábor viselte a nevét a szocializmus időszakában.
Szomor László alkotása Braun Éva emlékkő néven, az áldozatok nevét felsoroló oszlopként állt 1970-től Budapest I. kerületében, ezt azonban átalakították, ma már csak egy emléktábla maradt.
Nagykőrösi partizánlányok
„Kiemelkedő történelmi szerepét, tevékenységét a tudomány még nem igazolta, nem tekinthető a város történelmében meghatározó személyiségnek.” - ezt az indokot fogalmazta meg 1990. március 15-én kelt jelentésében a városi tanács megbízásából a nagykőrösi utcanevek megváltoztatására kiküldött bizottság Absolon Sarolta és Németh Irén esetében. A neves szakemberekből álló testületnek igaza volt, a város történelmében nem játszottak szerepet, viszont történelmi tettük véleményem szerint a tudóstestület húsz évvel ezelőtti álláspontjával ellentétben kiemelkedő volt: életüket adták a fasizmus elleni harcban! Hiszen mind a két nagykőrösi születésű fiatal lányt 1945. január 26-án, mint az 1944-ben alakult Braun Éva-féle Vörös Brigád partizáncsoport tagját csendőrök végezték ki a budai vár teraszán. A fasiszta terror nem adott nekik hosszú földi életet, veretes életrajzot nem lehet róluk írni. Mindketten csak 24 évesek voltak. Németh Irénről (asszonyneve: Füredi Lászlóné) - akit annak ellenére, hogy terhes volt, kivégzése előtt napokig kínoztak - a Tormási Bisztró melletti utcát, Absolon Saroltáról pedig a Május 1. és az Újvilág közötti kis utcát nevezték el szülővárosában. (Ha jól emlékszem, Absolon Sarolta nevét viselte az állami gazdaság építőtábora is.) Az utcanevekkel foglalkozó bizottság állásfoglalása ellenére valamilyen ok folytán – nem néztem utána, jelen bejegyzés szempontjából teljesen érdektelen – miközben az Absolon Sarolta utcát Március 15-re keresztelték, Németh Irént nem bántották, mártírtársa nevét ma is viseli az utca.
Ahogy már korábban Vági Istvánnal és Erdei Ferenccel kapcsolatban is megfogalmaztam, a rendszerváltás hevületében az illetékesek talán túllőttek a célon és a ló másik oldalára átesve olyan embereket is kiradíroztak a város történelemkönyvének lapjairól, akiknek a tettükkel arányos mértékben, de ott lenne a helyük. Ilyen ez a két 24 évesen meggyilkolt nagykőrösi lány is.
Az 1945. január 26-án a budai vár teraszán kivégzett 11 antifasiszta partizán neve: Absolon Sarolta, Bauch Sándor, Braun Éva, Dálnoki Nagy Ferenc, Fuhimann Vilmos, Körösi Ferenc, Füredi Lászlóné Németh Irén, Nyeste Kálmán, Rónai Ferenc, Varga Ernő és Varga Károly.
.
***
GESZNER JENŐ EMLÉKÉRE
(1924. IX. 28.- 1985.III.16.)
Mi sem jellemzi jobban az idén, harminc éve elhunyt nagyszerű zongoraművész emberi nagyságát, egyben szerénységét, közvetlenségét, hogy a városban „Jenci”-ként emlékezünk Rá, akik személyesen ismerhettük.
Az már más kérdés, hogy az állítólagos „hálás utókor” úgy elfeledte földi létét, mintha nem is lett volna! Pedig, nagyon is itt volt...
Köztünk járt-kelt, sétálgatott feleségével, és míg tehette zongorázott. Még pedig hol szenvedélyesen, hol áhítattal. Még a dzsesszt is átéléssel!
Mindenkihez volt egy néhány kedves szava, bár többnyire nem láthatta, csak hallotta az illetőt.
Mielőtt feleségével idéznénk törékeny alakját, vidám szellemiségét, életének fontosabb eseményeit ide írom az Új Nagykőrösi Athenas-ból:
Nagykőrösön született 1924.szeptember. 28.-án, ahol édesapjának papír-írószer kereskedése volt, aki Pozsony mellől jött. Édesanyja a kőrösi Józsa Adél volt. Gyermekkorában megmutatkozott zenei tehetsége, egyben súlyos szembetegsége is. Ezért a Vakok Intézetében került, ahol megismerte a zongorázás alapjait is. Tehetsége folytán 1946-1950 között a Zeneakadémián tanult. Előbb Kósa György zongora szakos hallgatója lett, majd az Európa-hírű orgonaművész Pécsi Sebestyénnél orgonistává képezte magát. Közben, zenés szórakozóhelyeken zongorázott, így tartotta el magát, de idős szüleit is támogatta.
Édesapja halála miatt, 1951-ben jött haza, hogy támasza legyen beteges édesanyjának. Ő, aki maga is támaszra szorult, hiszen látása egyre romlott, a több műtét ellenére.
Ebben az időben szerveződött a zeneiskola, és az igazgató Szilvássy László invitálására lett alapító tanára a később számos tehetséget nevelő iskolának. Már tanított, amikor megszerezte a tanári oklevelet.
1955-ben volt egy, egész további életére kiható esemény: megnősült. Élete társa lett Szabó Emília tanítónő, akivel haláláig harmóniában – szokták mondani – sírig tartó szeretetben élt.
Innentől özvegye, Emike veszi át a szót:
- A férjemről csak jót mondhatok, harminc év távlatából is. Nagyon jó ember volt. Vidám, társaságkedvelő, jó humorú. Szeretett viccelődni. Nagyon sokat sétáltunk a városban. Séta közbe én be-bementem az üzletekbe, Ő kint várt rám. Soha nem volt olyan, hogy közben ne állt volna szóba valakivel. Nagyon szerette a természetet. Nekem volt jogosítványom, és Trabantunkkal gyakran kikocsiztunk a közeli erdőkbe, ahol szintén nagy sétákat tettünk.
Szigorú életrendje volt, amihez ragaszkodott. Délelőtt tanítottam, Ő addig itthon gyakorolt. Készült a délutáni munkájára, a Vénuszban zongorázott.
Ezt megelőzve a Kőrisfában egy trió zongoristájaként szórakoztatta a közönséget. Billédi Lajosra emlékszem, aki dobolt.
De egy időben zongorázott az Aranykalász étteremben. Az Aranykalász és a Vénusz ceglédi főnöke Hajdú Jenő nagyon megkedvelte, és nagyra tartotta a művészetét. Az ő intézkedésére lett a Vénusz zongoristája, ahol dzsesszt is játszott. Itt egészen baráti kör vette körül és annyira népszerű lett, hogy a törzsközönség miatta járt oda.
Ez a presszó évekig fogalom volt, a korabeli város értelmiségének volt a találkahelye. Délután négytől, éjfélig volt a „műszak”.
Először a diákok jöttek, akiket a korosabb vendégek váltottak. Nem régen került hozzám egy régi Toldis-diák emléke a Vénuszról, és az ottani nagyszerű zongoristáról. Aki az én férjem volt...
Egy, csak nekem fontos, de Jenőre jellemző epizód: nagyon szerette a keresztrejtvényeket. A zongorázás szünetében közösen fejtettünk. Én olvastam a kérdést, Ő mondta a megfejtetést. Az egyik válasz József Attila idézet volt_
„A semmi ágán ül szívem.”
Ettől kezdve szeretem a verseit.
- Ha a város múltja szóba kerül, eszembe jut Farkas Péter egyik írása, melyben a Vénuszhoz kapcsolódóan az írta, az olyan szórakozó hely volt, ahol míg Geszner Jenő zongorázott, Takács Jenő városi párttitkár szinte baráti módon társalgott egy-két pohár konyak társaságában Papolczy Tiborral, a város „legreakciósabb” polgárával.
És ez tényleg így volt...
- Igen, nekem is számtalan emlékem van, pláne most, hogy Jenőről beszélgetünk. Emlékszem, egyszer úgy éjfél körül, Takács Jenő, eléggé illuminált hangulatban oda ült a férjem mellé, és eljátszatta vele az Erdélyi Himnuszt. Ez más, mint a ma divatos Székely himnusz.
Mindenkit meglepett, hogy egy kommunista párttitkár ilyenre képes!
Emlékezve a közös múltunkra nem hagyhatom ki a strandot, mely nyaranta a város szellemi életének a találkahelye volt. Ez nagyon fontos Jenci számára, mert rendkívül szertett úszni. A napi penzum 1000 méter volt. Ő számolta a fordulókat. Utána a termálvizes „öregek medencéje” következett, ahol örömmel hallgatta Princz néni, vagy a fogorvos dr. Ábrahám Tibor színes történeteit. Zárás előtt néha jött Lucifer is, aki bekapcsolódott trécselésbe.
- A régebbi hírek között lehet olvasni arról, hogy rendszeresen adott hangversenyt a városban.
- Igen. Évente egy-két alkalommal. Liszt és Schopen állt közel hozzá. De szerette Bartókot és Kodályt is. Mindig nagy sikere volt!
Egy alkalommal Németországban volt hangversenyezni, vak művészekkel közösen lépett fel. Ennek nagy visszhangja volt odakint, nagy elismeréssel írtak róla a német lapok. Ezeket Törös Laci bácsi fordította le nekünk.
Azt már szinte mindenki elfelejtette, hogy miután haza került, minden vasárnap a katolikus templomban, a délelőtti misén orgonált. Különleges élmény volt hallani.
Szóval nagyon szeretnivaló ember volt!
Jellemző a Jencit körül vevő szeretetre, hogy az alatt a két hét alatt, amíg haláláig a kórházban feküdt, folyamatosan keresték telefonon. Kezelőorvosa csodálkozott, hogy ő még ilyent nem tapasztalt.
Mindenki aggódott érte. Súlyos állapotban volt, agyi katasztrófa érte. Szellemileg ép volt, de beszélni nem tudott.
A zeneiskola és tanítványai is számon tartják. A zeneiskola minden évforduló alkalmával megemlékezik róla.
Tehát azért él még a város emlékezetében. Ha egyre halványabban is, de él...
Tóth Barna
***
Dezső Kázmér
Dezső Kázmér (Nagykőrös, 1883. nov. 23. – Nagykőrös, 1959. jún. 30.): Nagykőrös polgármestere, jogász, közgazdász, Dezső Lóránt professzor (1914–2003) édesapja. Országosan elismert szerepe volt a város gazdasági és kulturális életének felvirágoztatásában. Egy.-i tanulmányait Bp.-en, majd a kecskeméti jogak.-a végezte, közben a bp.-i Keleti Ak. hallgatója is volt. Hosszabb külföldi tanulmányút után 1905-ben belépett a Magyarország c. lap szerkesztőségébe. 1907-ben lépett a közigazgatási pályára Nagykőrösön. Az I. világháborúból hazatérve 1922-től a város h. főjegyzője, 1823-tól főjegyzője, 1924–1944 között polgármestere. Polgármestersége alatt fejlődött a város gyümölcstermelése és exportja, iskolahálózata, megszervezte az iskolán kívüli népművelést, megalapította a városi könyvtárat, régiséggyűjteményével megalapozta a nagykőrösi Arany János Múzeum anyagát. Megalapította az Arany János Társaságot, napközi otthonokat létesített, sokat tett a város rendezése érdekében is. Nagykőröst a kultúra terén a Duna-Tisza-köze vezető városává fejlesztette. Ő alapította a nagykőrösi Arany János irodalmi társaságot, a Színpártoló egyesületet. Irodalmi tevékenységet is kifejtett. Költeményei és gazdasági cikkei sűrűn láttak napvilágot a fővárosi és vidéki lapok hasábjain.
Közigazgatási kérdésekkel foglalkozó cikkei a fővárosi lapokban jelentek meg. Dezső Kázmér polgármester mű- és régiséggyűjteménye mellett könyvgyűjteményét is a köz javára hagyományozta az 1928-ban megalapított nagykőrösi múzeum javára. Dezső Kázmér emlékét domborműves emléktábla őrzi a Polgármesteri Hivatal falán. Az emléktáblát a nagykőrösi múzeum egykori igazgatója, Dr. Balanyi Béla készítette el. A dombormű gipszmintáját az Arany János Múzeumban őrzik.
 |
| forrás |
 |
| forrás |
DEZSŐ KÁZMÉRRÓL - (MIKOR KÉTSZER IS MEGGONDOLTA MAGÁT)
2010. augusztus 20-án, István Királykor rendezett városi ünnepségen „Postumus Pro Urbe” kitüntetéssel ismerte el a város – nem kevés késéssel! – mindeddig legsikeresebb polgármesterének kerek húszesztendős – (1924-1944!) – önzetlen polgármesterségét.
Kevéssé ismert tény, hogy Dezső Kázmér 1938-1939 telén lemondását, és ezzel együtt a város közéletéből való kihátrálást fontolgatta. Erről beszélt 1939. január 31-jén a Nagykőrösi Híradó főszerkesztőjének V. Szűcs Sándornak, ami a lap február 5-i számában ma is olvasható. A hosszú, és érdekes beszélgetés elején ezt írja az újság:
„A város első polgára, köz-, és társadalmi életének tizenöt év óta legfőbb irányítója Dezső Kázmér polgármester 1939. január 31-én érkezett el közhivatali pályájának olyan fordulatához, mely nappal betöltötte nyugdíjba beszámítható negyvenedik évét. Az ötvenhatodik életévében járó Dezső Kázmér polgármester 1907 novemberében lépett a közigazgatás szolgálatába (…).
Január eleje óta rendes évi szabadságából szokatlan, téli időben tölt hat hetet a Rákóczi úti kúrián. (…)”
„Valamikor úgy, kb. tizenkét évvel ezelőtt a nagykőrösi polgármesteri szobában Dezső Kázmérral, az akkor páréves polgármesterrel a nagy városfejlesztési tervekről, elgondolásokról folytatott beszélgetésről szóló cikkünk záró mondata kb. így végződött:’Az alkotás lázától kipirult arccal, tüzes lélekkel városáért rajongó szívvel szövi álmait, terveit a nagy alkotó, szervező polgármester.’
Sok száz cikket megírtunk azóta Dezső Kázmérról ezeken a hasábokon. Dicsértük, elismertük, ha kellett bíráltuk is. És most, 1939 január 31-én (…) az alkotás lázától kipirult arc helyett gondterhes arcot látok, sok-sok keserűséggel.”
A következő bekezdésben Dezső Kázmér összefoglalja a mögötte álló tizenötév tapasztalatait:
„Talán két csoportba oszthatnám az érzéseket. Egyik részük szubjektív, amiket szó nélkül is látni kell azoknak, akik életemet, hivatali és közéleti működésemet figyelemmel kísérik.
Ha a tizenöt év előtti emlékekkel végig néznek az emberek a mostani Nagykőrös utcáin, terein, úgy gondolom, azok beszélnek egyet-mást. (…)
A másik érzésem a kritika. Egy városi tisztviselőnek hosszú idő alatt leszűrt tapasztalatai után megért kritikája dolgokról, emberekről, köztisztviselői sorsról. Kritika egész sereg közéleti funkcionáriusról, akikkel, és akik ellen hosszú időn át a közérdekért dolgoztam.”
A továbbiakban kifejti, hogy „Gömbös Gyulával jött a nagy fordulat az országos politikában és ekkor ezek a hatalmasságok, akikre a városi közélet egész rendszerét beállítottam, az utolsó szálig otthagytak egyedül, egymagamban.”
Ebből tévedés lenne arra a következtetésre jutni, hogy Dezső Kázmér mindenben egyetértett volna Gömbös miniszterelnöki, „ország építő” programjával. Például nem volt „fajvédő”, netán elkötelezett irredenta! Például az „Országzászló” helyi felállítását csak hallgatólagosan támogatta, az ügynek számára kellemetlen kísérőjelenségei miatt!
Viszont teljes mértékben egyetértett Gömbös ország építő lendületével, reform-elképzeléseivel, amit a városban hiányolt, s ami a helyi potentátoknak nem volt kedvükre való! Tehát lemondásának oka a „nagypolitika” lehetett, s nem valami sikertelen várospolitikai blamázs.
Nem értékelte túl az eddig elért sikereket, melyek bármennyire is meghatározók voltak, mégsem várt értük semmi féle „tölgyfa-koszorút”. Öndicséret pedig…? Távolt állt tőle, mint egy europer-embertől szokás. (Volt.)
Először megteremtette azt a gazdasági alapot, ami biztosította a város adóbevételeit a tudatos tervezésen alapuló fejlesztésekhez. Óriási harccal, propagandával – Kert-Magyarország – sikerült a városban megtermelt gyümölcsöknek, kertészeti termelvényeknek piacot találni! Ennek volt köszönhető, hogy a ’20-as évek második felétől, tizenöt éven át, átlagosan egy millió (!) pengő származott a bel-, és külföldi piacokon értékesített friss áruból. Ebben nincs benne sem az élőállat, a baromfi – vágott sertés, de első sorban a pulyka – és más, szántóföldi áruféleség értéke.
Nem mellékes, hogy az adóalap ilyetén képen növelése mellett, a város tekintélyes számú napszámosának – „agrárproletárok” – viszonylag biztos megélhetésük volt polgármestersége idején!
Ennek bizonyítéka az akkorában kialakult „ONCSA-telep”, melynek korszerű épületeiben többnyire ők laktak. (Az ONCSA: Országos Nagycsaládos Alap” rövidítése.)
Csak ezek után jöttek a fejlesztések! Címszavakban: Bíróság, Adóhivatal, „Rendőr-palota”, Hősök-tere, Ártézi-strand fürdő, Csendőrlaktanya, tüzérlaktanya, Közvágóhíd, a Ceglédi-, Kecskeméti-utcák szabályozása, a Szolnoki-út, a Kossuth Lajos utca burkolása, aszfalt-járdák a városközpontban, a Tűzoltóság épülete, stb…
A kultúra terén: Városi Múzeum, Könyvtár, Arany János Társaság, városi zeneiskola, Téli Gazdasági Iskola, az iskolán kívüli népművelés támogatása, stb.
Egészségügy: Tüdőgondozó, „Stefánia” Gyermekvédő Szolgálat.
A kórházzal kudarcot vallott...
Több mint félév elteltével, novemberben, Dezső Kázmér felülbírálta januári elhatározását, és a városi képviselők jelentős számú, és mértékadó személyiségeinek a hivatalos felkérésére vállalta a polgármester-jelöltséget. Ellenzék: Czakó Bálint, Patonay Dezső. Jelöltjük, a szintén népszerű és tekintélyes Jalsoviczky Sándor, nem fogadta el a jelölést.
Dezső Kázmér az 1939. december 18-i polgármester választáson újabb bizalmat kapott!
Eredményeinek elismeréseként, 1940 áprilisában a kormányzó „kormányfőtanácsossá” nevezte ki.
Nos, ennyit az immár nyolcvan évvel ezelőtt történtekről.
Tóth Barna
***
Nagy Lajos (Kőrösi Nagy Lajos)
Figyelemre méltó személyisége volt a városnak Nagy Lajos polgármesteri titkár, aki Dezső Kázmér jobb keze volt. 1899. október 15-én született Budapesten és 1966. december 3-án halt meg szülővárosában. Nagykőrösön érettségizett, majd jogi doktorátust szerzett. 1924-ig a Nagykőrös és Vidéke felelős szerkesztője volt, 1931-ig polgármesteri titkár, ezután közművelődési előadó. A Duna-Tisza-közi Hírlap is munkatársai közé számíthatta. Ő készítette a propagandakiadványokat és szervezte az ünnepségeket a városban. Alább ismertetett műveit (verseskötete kivételével) is propaganda céllal írta. Nem tartotta magát írónak, írásaival a város fellendítését kívánta szolgálni. Életpályája azt bizonyítja, hogy széles látókörű volt. Tudta, hogy a kultúra komoly gazdasági erőt képvisel. Az "Amit a kőrösi határ mesél" és a "Kőrösi tarisznya" c. művei kőrösi anekdotákat tartalmaznak, melyek többnyire adaptációk, kitalálások. A reklám-célokon kívül azért írta ezeket, hogy történelmet adjon a városnak, hiszen a múlt is termelőerő. Történelmi anekdotái szakmailag megállják a helyüket, történelmi hátterük hiteles.
1935-37. között megszervezte az Arany-napokat, ezek tulajdonképpen gazdasági bemutatók voltak, kulturális köntösben. A termékbemutatók mellett az idelátogatók betekintést nyerhettek az irodalmi életbe, megnézhették az Arany-emlékeket.
Nagy Lajost 1945 után mint urbanisztikai szakembert elismerték, az Országos Tervhivatal munkatársa volt.
Művei:
Egy szív naplója Nk. 1927, Hírlap ny.
Amit a kőrösi határ mesél... Nk. 1933, Hírlap ny.
Kőrösi tarisznya Nk. 1938, Németh G. könyvker.
Exportpiacunk 1938-ban = Nagykőrösi kalendárium az 1939. évre. 161-163. p.
Csemő = Nagykőrösi kalendárium az 1939. évre. 91-97. p.
Magyar könyv sorsa a XVII. században = Új universum. 3. 138-139. p.
A magyar gyümölcs 1939-ben. kiad. n. év n.
Nagyszalonta nevezetes város k.. n. é. n.
A város mint az ország-rendezés alapja Klny. a Városi Szemle 32. évfolyamából
Tárcanovellái pl.: Fejenagy; Barátom az aranyásó; Budavár visszafoglalása; A füleki kapitány; Keresztelő, lakodalom, temetés; Családi kör.
***
Balanyi Béla (Kecskemét, 1911. február 1. – Nagykőrös, 2002. április 28.)
Életút
Nagykőrösön közigazgatási gyakornok, közművelődési előadó (1942–1945), Nagykőrösön levéltárnok, ún. kihágási és községi bíró (1945–1949), a Kecskeméti Állami Levéltár levéltárosa (1950–1953), a Bács-Kiskun Megyei Levéltár igazgatója (1953–1973), egyúttal a nagykőrösi Arany János Múzeum igazgatója is (1950–1972). Nagykőrös város történetével, régészeti emlékeivel fogl. Jelentős tevékenységet fejtett ki a Nagykőrösi Levéltár iratainak megmentése érdekében: kezdeményezte a Kecskeméti Levéltárba történő áthelyezésüket, külön gyűjteményes kezelésüket. Régészeti terepbejárásai során kőkori, bronzkori, szarmata, népvándorláskori, ill. Árpád-kori faluhelyeket fedezett fel. Szobrászként domborműveket, portrékat készített, alkotásai köztérre kerültek, ill. kiállításon mutatta be őket. Harminchárom éven át vezetett, négy kötetes naplója kéziratban maradt.
Főbb művei
F. m.: Két falu volt-e Nagykőrös? (Nagykőrösi Híradó, 1959)
Fejezetek Kecskemét város levéltárának történetéből. (Levéltári Híradó, 196o)
Adatok Lászlófalva történetéhez. (Népkutatás, 1964/65)
Szarmata falu Kocséron. (Nagykőrösi Híradó, 1979)
A három város és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. (Fejezetek Pest megye történetéből, 1979)
Nagykőrös késő középkori erődítései. (Falvak és mezővárosok az Alföldön. Nagykőrös, 1986)
Tiszabögi Kincsemparton végzett régészeti feltárások. (Kécskei Kalendárium, 1990)
A nagykőrösi szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztés múltja. (Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére. Nagykőrös, 1994)
Új nagykőrösi Athenas. I. A nagykőrösi temetőkben nyugvó híres emberek. Rácz Lajossal, Ványi Jenővel. (Nagykőrös, 1994)
Ásatási napló. A középkori Bög község templomai. (Népfőiskolai füzetek. Lakitelek, 1998)
Tiszakécske története 1849-ig. (Tiszakécske, 2001)
szerk.: Kecskemét város feudáliskori iratainak repertóriuma és raktárjegyzékei. (Kecskemét, 1962)
Bács-Kiskun Megyei Levéltár – volt Kecskeméti Állami Levéltár – fondjainak jegyzéke. Összeáll. (Bp., 1974).
Balanyi Béla tanulmányait szülővárosában kezdte, középiskolai tanulmányait azonban
Nagykőrösön fejezte be, 1931-ben. Kecskeméti Református Jogakadémián megkezdett
felsőfokú tanulmányait többször megszakította katonai szolgálata, majd anyagi okok miatt. Jogi doktorátusát végül 1942-ben Kolozsvárott, az újból működő Ferenc József
Tudományegyetemen szerezte meg.
1942. február 18-ától dolgozott Nagykőrös közigazgatásában, előbb díjnokként, majd
közigazgatási gyakornokként. Feladata volt a közművelődési ügyek intézése, de nála
voltak a városi levéltár, múzeum és a könyvtár kulcsai is. Mindezek mellett rövid ideig
még a közgyámi és közellátási teendőket is ellátta. Balanyi Béla mentette meg Nagykőrös
város levéltárát. Sajátos módon gyarapította a levéltári iratanyagot 1944−1977 között
naplót vezetett, amelynek másolata a nagykőrösi fióklevéltár őrizetében van. 921
Sokoldalú érdeklődését mutatta, hogy levéltári munkája mellett 1950 májusától 1972-ig
ellátta a nagykőrösi múzeum vezetőjének feladatait is. 1973-ban nyugdíjazták. Ettől
kezdődően egészen 1990. december 31-ig a Nagykőrösi Arany János Múzeum tudományos
munkatársaként dolgozott. Ezalatt a négy évtized alatt több régészeti ásatást vezetett és
elévülhetetlen érdemeket szerzett a múzeum anyagának gyarapításában is. A teljesség
igénye nélkül megpróbálom felsorolni, hogy milyen nagykőrösi, különösen levéltári
kutatásokra épülő témákról írt Balanyi Béla. Többször írt Nagykőrös legjelentősebb
tereiről, mint például a Szabadság tér, Deák tér, Széchenyi tér, utcáiról Kossuth Lajos utca,
Szolnoki utca, Kecskeméti utca, Ceglédi utca bemutatva az ott lévő emlékműveket,
szobrokat, és az ide kapcsolódó jelentősebb történeti eseményeket. Feltárta a városháza
történetét a török korig. De írt a természeti katasztrófákról 1714-es és 1826-os városi
tűzvészről. Szívesen foglalkozott a város kis helytörténeti „színeseivel” is. Olvashatunk a
régi idők kedvelt szabadidő, illetve sporteseményeiről korcsolyázásról a 19. század végén,
fürdők életéről, dalárdákról, egyletekről, vagy csak egyszerűen a mindennapokról. Alapos
forrásfeltárás előzte meg, a „Három város” kuruckori történetét, vagy Nagykőrös
gazdasági múltját feltáró tanulmányát. Írásaiban megjelentek a határ természeti értékei,
érdekességei, a hozzájuk kapcsolódó mondák, mint a több százéves jelfák (Pálfája,
Basafa). A néprajztudományokhoz tartozó múzeum tárgyi emlékeinek (frászkarika, régi
malomkő) leírásait is az utókora hagyományozta. Régi életmódot, szokásokat,
mesterségeket elevenített fel a határbeli tanyákról, a kőrösi disznótorokról, a csizmadiákról
és tímárokról írt cikkeiben.922 A 90. életévén túl jelent meg egyetlen monográfiája. Tiszakécske történetéről, amelyben a Nagykőröshöz közeli város történetét a 19. század
derekáig dolgozta fel.923
Hagyatéka Nagykőrösön és Kecskeméten kutatható.924
1942. október 24-én kötött házasságot, amely házasságból három gyermeke született.
***
ifj. Papp Elek
Az Év képe: Vihar után
2015.
Afekete-fehér nagy-, illetve a kisméretű papírképek kategóriájában 2014-ben immár ötödször végzett az Amerikai Fotográfusok Szövetségének (PSA) világranglistájának élén ifj. Papp Elek ceglédi villamosmérnök, tanár és optometrista.
A Vihar után (After Storm) című fotójáért tavaly a nagyméretű fekete-fehér képek kategóriájában megkapta a PSA-tól Az év képe díjat.
***
Csikai Márta szobrászművész (Nagykőrös, 1939. február 20.)
"Tipikus, négyablakos polgárházba születtem. Apám tanárember volt, a Református Tanítóképzőben tanított. Emlékszem a kicsiny kertre, a jegenyeakácokkal kerített rózsalugasos éden volt nekünk, ahol nővéremmel, Zsókával naphosszat játszottunk. Nyári reggeleken, az oszlopos verandán a tejesbögrémbe sütött a nap, a szabadtéri vacsoráknál a lámpa körül keringtek az összegyűlt bogarak és az esti pillangók. (Apám néha be is gyűjtötte őket a biológiai szertár számára.) Nagy, hűvös szobáink voltak, nővéremmel nagyon szerettünk a zongora alatt ülni, amikor anyánk saját énekét kísérve zengette-zúgatta fejünk fölött a hangszert. Téli délelőttökön jó volt a kék cserépkályha mellett hasalva a padlón rajzolgatni, amíg a lány behozta a levest déli harangszóra.
Aztán hamarosan vége lett az idillnek: utolért minket a háború. Menekültünk mi is sokadmagunkkal a közelgő front elől, először Budapest felé. Éppen ott voltam, amikor felrobbant a Margit híd. Nagyanyám kezét szorítva lélekszakadva futottunk le a Margit-szigetre. Majd mentünk tovább: végül Bicskéig jutottunk, ahol egy ház pincéjében marharépán aludtunk hónapokig. Közben többször vonult át felettünk a front. Az iszonyatos lövöldözésre és a páni félelemre jól emlékszem (azóta is félek a mennydörgéstől). Egy ideig a fenti szobában lakott Tolbuhin marsall – de mit tudtam én akkor, hogy milyen rangos szomszédunk van. Egy csendesebb időszakban, valamikor 1945. január végén, mégiscsak elindultunk haza, megkerülve az ostrom alatt álló Budapestet. Nem emlékszem pontosan, hány napon (vagy héten?) keresztül gyalogoltunk a fagyban. Aludtunk, ahol fedett helyet találtunk, egyszer egy elhagyott patikában: meg is ettük az egyik fiókban talált ostyalapokat. Igen finom volt. Emlékszem, hogyan gyalogoltunk keresztül a Kis-Duna ropogósan vékony jegén, kevés motyónkat szánkón húzva magunk után. Valahogy hazavergődtünk Nagykőrösre, megtudni, hogy ott egy puskalövés sem dördült, odisszeánk teljesen hiábavaló volt. Az oroszok persze ott voltak még, a mi házunkba is be volt kvártélyozva egy csoport. Valahogy sikerült elintézni, hogy az egyik szobát visszakapjuk. Hamarosan megszületett öcsém, Palika. (Az oroszok hahotáztak: hogyan lehet egy gyereknek olyan neve, hogy „Pálinka”.) Bizony, édesanyám az egészet várandósan csinálta végig. Hihetetlen, hogy annyi idős voltam akkor, mint a nagycsoportos, óvodás kisunokám most. Irtózat gondolni is arra, hogy ilyesmi vele megessen. Mégis, azt hiszem, hogy generációm ezektől az élményektől lett edzettebb, mint a háború után született évjáratok.
Aztán jöttek az ötvenes évek. A szűkölködés, a sorban állás a hentesnél, hogy hetenként legalább egyszer húshoz jussunk. Már hajnalban be kellett állni a sorba: több családtag is odaállt, hogy a korlátozott porcióból jusson annyi, amennyi egy vasárnapi ebédhez elég egy héttagú családnak (akkor már Anikó húgom is megszületett, és nagyanyám velünk lakott). Most is alacsony termetű vagyok, akkor meg még alacsonyabb kislány voltam. Egyszer beszorultam a körülöttem tolongó termetes asszonyok hátsó felének szorító gyűrűjébe, amely nekem épp fejmagasságba esett. Nem kaptam levegőt, és elájultam. Szüleim azután soha nem engedtek sorban állni: inkább ne együnk húst!
Mégis, úgy érzem, hogy tartalmas gyerekkorom volt. Felhőtlen nyári vakációkra emlékszem, amikor nagy kölyökcsapatokkal játszottunk az utcán, ahol csak néha ment végig egy-egy lovas kocsi. Mégsem voltunk utcagyerekek, mert a környező ablakokból mindig lesett ránk egy-egy vigyázó szempár. Az akkori kisvárosban még mindenki mindenkit ismert, és minden felnőtt leteremthette a másik gyerekét, ha az valami rosszaságot csinált. Szűkösen élt a család (mint legtöbben akkor), és nyaranta – kiskamasz korunkban – nekünk is dolgozni kellett. Besegítettünk a szüleimnek a szőlőben és a zöldségeskertben kapálni. Beálltunk a konzervgyárba dolgozni, hogy ősszel könnyebben megvehessük a tanszereket. De amint vége lett a hajnali műszaknak kora délután, mehettünk a strandra!
Szép vakációk teltek így el azután is, hogy tizennégy éves koromban felvettek a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba Budapestre. Nagyon szerettem oda járni. Kiváló tanáraink voltak. Ott tanultam meg Somogyi József tanáromtól és mesteremtől csaknem mindent, amit a szobrászmesterséghez tudni kell. Hálával és nagy tisztelettel gondolok rá most is. A Gellért-hegyen volt a kollégium, és naponta gyalog keltünk át a Szabadság hídon és mentünk a Kálvin tér mögötti Török Pál utcába, ahol az iskola van máig. (Naponta élvezhettük azt a gyönyörű budapesti panorámát, amiért a turisták most sokat fizetnek.) Voltak persze olyan párthű oktatóink is, akiket szívből utáltunk. Elsősorban az igazgatót, aki a 14-16 éves kamaszokat „elvtársazta”. Akkor tanultuk meg, hogyan lehet az arrogáns hatalomtól lélekben függetleníteni magunkat, hogyan lehet fellelni az igazi emberi értékeket, hogyan lehet olyan emberi környezetet teremteni magunk köré, amely segít ép lélekkel túlélni a sötét politikai közeg nyomasztó hatását.
Azután eljött 1956 októbere. Gimnazistaként bekérezkedtünk a felvonuló egyetemisták közé, hallgattam Sinkovits Imrét, amint a Nemzeti dalt szavalta, és ott voltam, amikor a Sztálin-szobrot ledöntötték. Már dúltak a harcok, amikor néhány kollégista lánnyal elhatároztuk, hogy elmegyünk vért adni. A Tétényi úti kórházba irányítottak bennünket. Éppen akkor voltunk ott, amikor a Kossuth téri vérengzés sebesültjeit hozták. Iszonyat volt, a személyzet nem volt elég, hogy ellássa őket és más sebesülteket, ezért ott maradtunk önkéntes ápolónőnek. Tizennyolc napon keresztül voltam a kórházban ápolónő, többnyire virrasztva. Láttam iszonyúan összeroncsolt embereket meghalni, hallottam az anyját szólongató, megvakult kis ruszki katonát.
Akkor lettem felnőtt.
Akkor telt el mai életem negyedrésze. Saját kis történelmem jelentősebb része.
1957-től a Képzőművészeti Főiskola következett. Itt hét évet tölthettem el, mert a legjobb növendékeknek kijárt még plusz két év tanulmányi idő (ami műterem-használati lehetőséget is jelentett!). A hetedik évben már kiállításokra adtam be szobraimat, diplomamunkámat felállították Baján.
Ami ez után történt, az viszonylag szokványos életút.
1966-ban találtam társat magamnak, férjhez mentem egy építészhez, Bitó Jánoshoz, akivel máig békességben és tisztességben élünk. Szakmailag is összedolgozunk, ha olyan munkám adódik, amely architektúrát, környezetrendezést igényel. Azt hiszem, hogy ízlésvilágunkban is közös húrokat pengetünk. 1967-ben költöztünk a nyugati vároldalba, a Lovas útra, ahol azóta is élünk. Itt neveltük fel két gyermekünket, Katát és Balázst, mindketten iparművészek lettek. Kata két kis unokát adott nekünk azóta, Balázs még várat magára. 1967-ben Derkovits-ösztöndíjat kaptam, ami akkor az egyéves kislányom nevelése mellett némi anyagi függetlenséget biztosított számomra.
Később tíz évet tanítottam valamikori iskolámban, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában. Néhány régi tanítványomból azóta jó barát lett.
A főiskola óta – természetesen – folyamatosan dolgozom szobrászként. Pályakezdésem első évtizedében elsősorban Medgyessy formavilága érintett meg, azután Henry Moore formarendje, téri ereje. Később kezdtem el bronzban gondolkozni, hogy a kő kötöttségeitől felszabadulva térileg jobban összetett, szabadabb formavilágot teremthessek műveimnek.
Mostanában főképpen viaszból mintázom kisplasztikáimat, ami szinte korlátlan lehetőséget nyújt a szabad formálásnak.
Úgy gondolom, hogy szakmai életutam nem volt hiábavaló, és sikerült némi elismertséget is szereznem. 1992-ben Munkácsy-díjjal tiszteltek meg.
Amit saját kis történelmemnek a „kádári nagy béke” időszakát illeti: sikerült olyan emberi környezetbe kerülnöm, amely bőségesen kárpótolt mindazért, amit az anyagiak hiánya jelentett. Remek művész barátaim voltak (akik közül már sokan eltávoztak), figyeltünk egymásra, adtunk egymás véleményére, és erőt merítettünk egymásból. Olyan burkot teremtettünk magunk köré, amelyben jó volt létezni. Egyszerűen: szerettük egymást.
Egyéni kis történelmem jelentős éve volt 1989, Nagy Imre újratemetése. A Hősök terén könnyezve ujjongtunk, mert úgy gondoltuk, hogy lezárult életünknek egy hazug és hazugságra kényszerítő korszaka, és ezután valami új, tiszta szellemiség eljövetelében reménykedhetünk.
A reményt soha nem szabad feladni."
KÖZTÉRI ALKOTÁSAI NAGYKŐRÖSÖN
1969.- Vetkőző, mészkő 200 cm. Nagykőrös, városházkert
1981.(1982.?)- Váczy Ferenc emléktábla, bronz 50x60 cm. Nagykőrös, Petőfi S. általános iskola
1991.- Pieta, II. Világháborús és 1956-os emlékmű, bronz 100 cm, Nagykőrös (Építész: Bitó János)
***
Látogatás Királyfalvi Kraft Károly festőiskolájában
A NEMZET II. évfolyam 21. és 22. szám 1925. augusztus 1.
Az alföld kellős közepén, a haragos zöld gyümölcsös-körtek ölében fekvő magyar városkáiban meglátogattuk az itt nyaraló festőiskolát, melynek egyik legkiválóbb
művészünk: Királyfalvi Kraft Károly festőművész, a vezetője,
A mester szívesen fogad bennünket a városi polgári iskolában
lévő műteremben. Bevezet növendékei közé, kik ott állanak festőiskolájukban állványuk előtt, a pódium körül, melyen öreg, fehérfogú, körösi magyar ül, A növendékek bájos, kecses körösi és pesti leánykák, tüzes szemű körösi fiúk, sőt tanárernber és más foglalkozású úriemberek is akadnak köztük, kiket a művészetért való rajongás hozott ide, hogy szabad idejüket a tanulás nemes munkájával eltöltsék.
A falakon vagy harminc szebbnél-szebb fejstudium, tájképvázlat — mind a növendékek munkái.
Komoly, művészi munka folyik itt.
Egy másik teremben rajzasztalok mellett, vagy 15 üde, bakfisc'nleányka, (az intézet növendékei) iparművész! tervezést tanulnak.
Megnézzük munkáikat: itt pompás bonboniére készül, amott bőrdomborítással retikült tervez egy szép, szőke baba. Láttunk tányér, theáskanna pénztárca, keztyüsdoboz,
slb. stb, tervezeteket, mind nobilis magyar ornamenttel készítve.
Megkérdezzük a mestert, hogyan jött arra a gondolatra, hogy Kőrösön iskolát alapítson?
— Gyermekkorom óta Arany Jánost tartottam legnagyobb, legmngyarabb, magyar költőnek. Kőrösre is Arany szelleme hozott. Hiszen 10 évig itt tánárkodott ez a nagyszellem, — Kőrös talaján, levegőjében élve, lelkét az itt szerzett impressziók gazdagították, cs ezek teszik kincsessé müveit,
— Régi elvem az, hogy decentralizálni kell a magyar kultúrát, különösen a művészetet. Nincs értelme annak, hogy mindent Pestre tömünk, ahol, mint minden világvárosban, kozmopolita-írt kap a művészet, vagyis elértéktelenedik.
Minden művészet csak addig érték, míg nemzeti sajátság, helyi ír sugárzik ki belőle,
— Iskolámmal is ez a célom, hogy Arany becsületes, magyar szellemét, az alföld iránti szerelmét, fajtájának imádatát oltsam be növendékeim leikébe és így minden munkájába: legyen az rajz, festmény, avagy iparmüvészi tárgy.
— Budapestről több növendékem jelentkezeti, leginkább tfrtlányok és hölgyek, kik ez áldott, szép, alföldi vidéken a komoly stúdiumot nyaralással is cgybekötik. Mert Nagykőrös erre is igen alkalmas. Másfél órányira (gyorsvonaton) van a fővárostól. Itt rengeteg sok a gyümölcs, olcsó és jó a lej, vaj, méz stb. — Szép üdülőhelyei is vannak.
Most is három növendékemnek írok, kiket egy özvegy úrias/.- szonynál helyeztem el, havi egymilliókélszáze/.er koronáért, ötszöri, étkezéssel (nein ám pesti módon, de Kőrösiesen értendő), gyönyörű lugasos, gyümölcsös kellős közepében. —- A hölgyek külön szobát kapnak teljes konfortlal és ágyneművel. Nagyon jó családoknál el tudom helyezni havi egy millió, sőt 800.000 koronáért növendékeimet, akik ezután jelentkeznek.
Megkérdezzük még a mestert, mennyi a tandíj az iskolában?
— A tandíjat a helyi viszonyok hoz szabtam havi 20 arany koronában, ezért minden nap kapnak korrektúrát és mindenik növendékemmel egyéniségének megfelelőleg
foglalkozom,
— Verőfényes, avagy száraz időben egy százados kársakkal benépesített kertben ,,plenaint" is festünk'. Szóval a munka szorgalmasan folyik és az a tervem, hogy ősszel, amidőn Kőrös városa 500 éves évfordulóját üli, iskolám is bemutatkozik, persze egyelőre csak
Kőrösön.
. . , Azzal az érzéssel és meggyőződéssel távoztunk mi is, hogy itt magyar szívvel-lélckkel magyarteremtö munka folyik.
***
BAZSÓ LAJOS
(Nagykőrös, 1913 – Nagykőrös, 2006. február 5.)
tanár, kutató
Ugyan Nagykőrösön született, de gyermekkorát Bodméron töltötte, ahol édesapja református lelkész volt. Vallomások című írásában plasztikus képet rajzol a Csákvár és Bicske között fekvő festői szépségű kicsi faluról, Bodmérról, a patakpartról, a jegenyesorról, a templomról, a parókiáról, a nagy gazdasági kertről, a falusi életről és az istentiszteletekről. Ott nagyon sok meghatározó élményben volt része, ott szerezte első tapasztalatait a világról, ott szerette meg a természetet és ott vált szemlélődő, mindent megismerni vágyó emberré. Ennek a tulajdonságának volt köszönhető, hogy tanár korában is mindig a szemléletességre törekedett, és nagyon sok szemléltetőeszközt készített a gimnázium fizikaszertárának is. Iskoláit magánúton és a nagykőrösi gimnáziumban végezte, ahol 1931-ben kiválóan érettségizett, majd 1936-ban Debrecenben szerzett középiskolai matematika-fizika szakos tanári diplomát. A diploma megszerzése után nem sokkal Nagykőrösön, az Arany János Gimnáziumban tanított, majd tudományos kutatóként a Központi Fizikai Kutatóintézetbe került. Bazsó Lajos ifjú korától egészen idős koráig az ép testben ép lélek elvét vallotta és gyakorolta. Ha nem is versenyszerűen, de nagyon sokféle sportágat űzött, és rendszeresen edzette a testét. Az igazi tornának azonban a szellemi tornát tekintette. Nem múlhatott el soha nap olvasás nélkül. Szépirodalmat és szakirodalmat egyaránt olvasott, de nagyon szeretetett írni is. Utolsó írása, a csodálatos, lírai hangvételű Előhang a Nagykőrösi Kalendáriumban jelent meg 2005 karácsonyán. Érezte, tudta, hogy ez az utolsó írása. Jelkő, amely megmarad sok más írásával együtt az utókor számára. De nemcsak az írásai maradtak meg, hiszen ő maga is jelkő volt. Személyének emlékét őrzik tanítványai, nálánál több generációval fiatalabb kollégái, barátai, és adják tovább. Így emlékezete remélhetőleg még sokáig élni fog. Síremléke a nagykőrösi temetőben található (http://bazsolajos.ajrg.hu/).
Szerzők: Schüller-Szöllősi Eszter & Viszló Levente
***
BAKOSS TIBOR (Nagykőrös, 1868. – Porrog, 1950.): festő.
1886–91 között az Országos Mintarajziskolában Székely Bertalan tanítványa volt. A
debreceni református kollégiumban volt rajztanár. Karikatúrákat Az Üstökös közölte.
Az Üstökös-Urambátyám fúziója után még két évig publikált a szatirikus lapban.
Vízfestményeivel 1913-ban állami első díjat nyert. 1921-ben és 1926-ban gyűjteményes
kiállítása volt a Nemzeti Szalonban. Később Porrogon élt.
Publikáció: Üstökös (1905), Üstökös-Urambátyám (1906–1908)
BICZÓ GÉZA (Nagykőrös, 1853 – Budapest, 1907.): festő, grafikus.
Az Országos Mintarajziskolában, Bécsben és Münchenben tanult. 1873-tól jelentek
meg rajzai a Vasárnapi Újságban. Karikatúrákat Az Üstökös élclap 1885-ben, a János
1907-ben közölt a művésztől. A Képes Folyóirat és a Magyar Szalon című
lapban grafikákat publikált. A Magyar Tudományos Akadémia több portréját őrzi
(Balassi Bálint, Arany János stb.)
Publikáció: Vasárnapi Újság (1873–89), Üstökös (1885), Képes Folyóirat (1887–92),
Magyar Szalon (1887–90), János (1907)
REMSEY JENŐ GYÖRGY (Nagykőrös, 1885. – Gödöllő, 1980.): festő, grafikus.
1905–09: Iparrajziskola.
Remsey Jenő 1885. november 2-án született Nagykőrösön. édesapja,
Remsey Ferenc postai távirdavezető volt, édesanyja olgyai Molnár Johanna.
A szülők házasságából négy gyerek született: Gizella, Margit, Jenő, Zoltán.
A gyerekek közül háromból művész lett: Jenő festőművész és író, Zoltán festőművész, Gizella színész. Tágabb értelemben székesfehérvárt tartja szülőföldjének Remsey Jenő, mert az eredetileg angol származású család Fejér megyében
telepedett le Magyarországon belül. A család Pákozdon élt évszázadokon keresztül. Nagyapja, Remsey József csizmadia mester volt, 1848-ban részt vett
a pákozdi csatában, damjanich János futáraként. Róla írta Krúdy Gyula egyik
elbeszélését. Remsey Jenő gyermekkorában egy nyarat a nagypapa Fapiac tér
9. szám alatti házában töltött. A Remsey családban volt kúriai bíró, egyetemi
tanár, de sok művész, hét festő és Remsey Győző, az egyik unokaöcs a kölni
operaház tenoristája az 1960-as években. Remsey Jenőnek nehéz gyermekkora volt, az apa elhagyta a családot, és nem gondoskodott a gyerekekről sem, az
édesanya varrásból, babák készítéséből próbálta eltartani a családot. Remsey
Jenő az Anyám varr (1909), A szegény bábucsináló asszony (1913), Pythia (Szegény
babacsináló asszony) (1915) című művekben állított emléket édesanyjának.
Remsey Gizella színésznőnek tanult, elvégezte a színészakadémiát, aztán évekig vándorszínészként kereste kenyerét, majd csatlakozott az 1904-
ben alakult Thália Társulathoz, ahol drámai szerepeket alakíthatott Ibsen,
d’Annunzio, strindberg műveiben. Remsey Gizella jó barátságban volt a
Thália színház díszleteit tervező Gulácsy Lajossal és a szűz utcai műterem
többi tagjával, erdei Viktorral, Nagy Balogh Jánossal és Fülep Lajossal. Ő mutatta be öccsét, Jenőt a művésztársaságnak. Gizella, aki később sós Géza szobrászművészhez ment férjhez, s. Remsey Giza néven egy verseskötetet adott ki
Könycseppek [sic!] címmel, melyet Remsey Jenő, Gara Arnold és Gulácsy Lajos
illusztrált, de az irodalomtörténet nem tud róla. Végtelen szomorúságot, csalódottságot árasztanak ezek a versek, a kötet mottója például: „Minden dallom
egy sikolytás, / és mégse, halja senki meg / Nem érti, nem érzi senki / Hogy
vergődik egy emberi lélek.” Jenő egy térdképet készített Gizella nővéréről,
melyet 1909-ben a Kéve-kiállításon láthatott a nagyközönség.
Remsey Jenő 1905-ben érettségizett
Budapesten a Markó utcai gimnáziumban.
Utána négy évig hivatalnok volt az országos
Betegsegélyező Pénztárnál. 1905-től 1909-
ig járt rendszeresen a szűz utcai műterem
baráti körébe, és itt kezdett el autodidakta
módon rajzolni. A munka mellett látogatta az Iparrajziskolát is. Korán bontakozott
benne a művészi tehetség, már a gimnázium
rajzpályázatán is díjat nyert plakáttervével.
ezekben az években egy nagy visszhangot keltő bányaszerencsétlenség történt a belga Courriéres nevű városkában,
ahol több száz vájár halt meg a kapitalista tulajdonosok érzéketlensége és
önzése miatt. ez megérintette Remsey Jenőt, és 1906-ban készített egy képet
Courriéres címmel, melyen egy nagy szénhalom alól két ökölbe szorított kar
mered vádlón az ég felé, a háttérben pedig a magas gyárépületek tornyosulnak.
Aztán e korai korszakában sok hasonló szociális tartalmú képet rajzolt, festett,
melyekkel tiltakozott az emberi igazságtalanságok ellen: Az iga (1905), A gyár,
A Moloch (1906), A város, Proletárok (1906), A Tőke (1909). Hatással voltak rá
Csizmadia sándor proletárköltő verseskötetei is, melyek közül az egyiket, a
Küzdelem (1903) címűt Nagy sándor illusztrálta, aki akkor még egy ismeretlen
művész volt Remsey Jenőnek, nem sokkal később a gödöllői művésztelepen
ismerkedtek meg egymással.
Húsz-huszonkét szociális témájú alkotásból álló együttesét nem fogadta
el a zsűri, és nem állíthatta ki a Műcsarnokban. ezért sógorával, sós Géza szobrászművésszel és Bálint Rezső festőművésszel létrehozták francia mintára a
salon des Refusés (a Visszautasítottak Kiállítása) tárlatot, Magyarországon az
elsőt és utolsót a Gresham palota első emeletén. Remsey Jenő ezekkel az erős
társadalomkritikát megfogalmazó, expresszív képeivel tűnt föl. Itt állította ki
az Elhagyott kastély című képét is, melyet Akseli Gallen-Kallela finn festő vásárolt meg 200 aranykoronáért, s ebből a pénzből müncheni és bécsi tanulmányútra mehetett a fiatal festő. Akseli Gallen-Kallela (1865–1931) 1907-ben
és 1908-ban járt Magyarországon, kiállított a szépművészeti Múzeumban, és
jó barátságban volt a gödöllői művésztelep alapítóival, Körösfői-Kriesch Aladárral és Nagy Sándorral A kiállítás után Remsey Jenőt tagjává
választotta a Kéve, a Magyar Képzőművészek
és Iparművészek egyesülete (1907–1945),
amely 1908-tól rendezett kiállításokat és tíz
éven át adott ki Kéve Könyve címmel illusztrált
évkönyvet. Remsey Jenő a Kéve tagjaként sok
külföldi kiállításon is részt vehetett Berlinben, drezdában, düsseldorfban, Bécsben,
Lipcsében, Nürnbergben, Genfben.
A salon des Refusés kiállítás másik pozitív következménye az lett, hogy a kultuszminisztérium hároméves ösztöndíjjal a gödöllői
művésztelepre küldte Remsey Jenőt. Amikor Gödöllőre érkezett, életének egy
új fejezete kezdődött el. „Mikor én 1909 késő őszén első ízben Körösfői Aladár
erdő utcai portájának kapuján beléptem, olyan szellemi atmoszféra fogadott,
amelynek hatását még ebben a pillanatban is, lelkemnek minden ízében érzem – emlékezett 1973-ban a Vigiliában. – Így
lettem a szűz utcai padlásodú kis emberközössége után egy nagyobb szellemi közösség
tagja és munkatársa. egy szellemi közösségé,
amely egymásnak testvéri szeretettel kezet
nyújtva, egész nemzetének, minden emberi
szépség felé a legnemesebb alázattal új utakat
akart nyitni művészi alkotó tevékenységével,
mélyen emberi és a végtelen távolok régióit is
megnyitó remekekben.” Gödöllőn otthonra
lelt és a művésztelepi közösség a művészetszemléletére is hatást gyakorolt. Termékeny
időszak következett, ő is részt vehetett a szövőműhely munkájában, terveket készített.
Ugyanakkor a Kévének is dolgozott.
1912-ben feleségül vette Frey Vilma
(1886–1973) rajztanárt, aki szintén a gödöllői
művésztelep tagja volt. Frey Vilma Bácskából
érkezett nővérével, Frey Rózsával együtt a gödöllői szövőműhely felhívására. Kezdetben ők
is szövőnők voltak a műhelyben, később már
terveztek is, Rózsa pedig a szövőműhely vezetője lett. 1912 nyarán a nagybányai iskolában
is dolgozott a Remsey-Frey házaspár egy rövid
ideig. Házasságukból négy gyerek született:
Ágnes, Iván, Gábor, András.
A fiatal festőművész sorra aratta a sikereket. 1910-ben a bécsi vadászati
kiállításon állította ki első gobelinjét, A csodaszarvas vadászata címűt, melyet
Hors Concours oklevéllel jutalmaztak. Valószínűleg ekkoriban készült a Háromkirályok imádása című ógobelinje is, amely hosszú lappangás után 2000
körül került elő, és az akkori francia nagykövet vásárolta meg. A Kéve tagjaként
pedig szintén Bécsben mutatta be a Mária eljegyzése, Krisztus kiűzi a kufárokat,
Magdolna Jézus lábainál című műveit, amelyeknek olyan nagy sikere volt, hogy
a kiállítást szervező Hagenbund művészegyesület levelező tagjává választotta.
Gödöllői évei alatt Remsey Jenő figyelme a torz és groteszk jelenségek felé
fordult. Mednyánszky és Rudnay hatása tükröződött a perifériára szorult emberek
iránti érdeklődésében, de az erős kontúrokat és színeket használó stílusa különbözik tőlük. A Bánffyhunyadi koldus (1912) című képtől kezdődően a síkszerűség
eltűnt műveiből, figurái plasztikussá váltak, szoborszerűen emelkedtek ki a csupasz háttérből, enyhén alulnézetre komponálva, ami fokozta expresszív erejüket.
Díj: 1910: Hors Conours-oklevél, Bécs; 1945: Benczúr-díj; 1977: Gödöllő város
díszpolgára. 1909–14 között a gödöllői művésztelepen dolgozott, 1909-ben a KÉVE
(Magyar Képzőművészek és Iparművészek Egyesülete) tagjai sorába választotta.
Rendezésükben számos kiállításon vett részt (Bp., Berlin, Bécs, Düsseldorf, Genf, Lipcse,
Nürnberg). Karikatúrát rajzolt 1910-ben a Fidibusz vicclap részére. Itt munkatársai
voltak: Major Henrik, Paulini Béla, Szüle Péter, Vanek József, Pólya Tibor, Hosszú Pintér
Gyula. 1911-ben és 1914-ben Münchenben járt tanulmányúton. 1924-ben létrehozta
a Spirituális Művészek Társaságát. 1932-ben alapította meg a Spirituális Művészet
Szövetségének lapját, a Fáklyát (1935-ben betiltották). 1935-ben Kató Kálmánnal Új
Szalon címmel kiállítótermet nyitottak Budapesten. 1937–41 között a Nemzeti Figyelő
munkatársa lett. 1921–40 között három verseskötete és néhány színműve is megjelent,
melyek közül a Marinuzzit saját díszleteivel a Kolozsvári Nemzeti Színház 1942-ben
előadta. 1954-ben belépett a Szinyei Alkotóközösségbe, 1960-ban a Rézkarcoló
Művészek Alkotóközösségébe. Első munkái Rippl-Rónai hatásáról tanúskodnak, majd
biblikus témákat és a magyar mondavilág történeteit festette meg, színes ablakokat
és gobelineket is készített.
*
Az Országos Betegsegélyző Pénztár tisztviselője (1905–1909), az I. világháború idején hadifestő (Mednyánszky-portré); belépett a Vörös Hadseregbe (1919). Testvérével, Remsey Zoltánnal létrehozta a Spirituális Művészek Szövetségének Fáklya c. lapját (1932–1934), megalapította az Új Szalon nevű kiállítóhelyiséget (Kató Kálmánnal, 1935), a Nemzeti Figyelő c. lap munkatársa (1937–1941).
A gödöllői művésztelepen monumentális bibliai jeleneteket, a magyar mondavilág témáit feldolgozó alkotásokat készített. Az 1910-es években síkszerű ábrázolással, erős kontúrvonalakkal határolt, dekoratív színeket alkalmazó, expresszív szemléletű, alakos kompozíciókat, szegény embereket ábrázoló és groteszk népi zsánerjeleneteket festett (Igában, 1907; Koldus, 1912; Énekes koldusok, 1913), az 1930-as években újfajta fényábrázolással próbálkozott, a képfelületet sugársávokkal tagolta (Pesti figurák, 1938). 1940 után szőnyegeket, üvegablakokat, faliképeket is tervezett (A magyar reformáció szellemtörténete, Budapest, Lónyai utcai gimnázium, 1942–1943). 1957. évi franciaországi utazása után alkotta párizsi képei sorozatát. Írói munkássága is jelentős, több kötete jelent meg (verseskötetei: Tűzrakó; A fénytorony; Szent Turul), Martinuzzi c. drámáját a Kolozsvári Nemzeti Színház mutatta be (1942).
Adatok:
Született:
1885. nov. 2. Nagykőrös, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye
Elhunyt:
1980. júl. 26. Gödöllő, Pest megye
Tevékenység:
festőművész, grafikus, iparművész, író
Sírkert:
Dózsa György úti temető, Gödöllő
Parcella, Szakasz, Sor, Sír:
Jobb III, N/A, ,, 5523
Védett:
HÉ 2010/58
forrás Nemzeti örökség Intézete
*
Remsey Jenő György (1885-1980) festőművész, író születésének 100. évfordulójára - Polónyi Péter
Részlet: Remsey Jenő 1885-ben Nagykőrösön született, 1980-ban halt meg Gödöllőn. Életének hosszú folyamatát: 95 év munkásságát mutatjuk be most. Remsey tanulmányait a budapesti Markó utcai gimnáziumban kezdte, mint hetedikes gimnazista diák ismerkedik meg Gizella színésznő nővére lévén a Szűz utcai műterem művészeivel: Gulácsy Lajossal (aki ekkor már a Thália színház díszleteit tervezte), Erdei Viktorral, Nagy Balogh Jánossal és Fülep Lajossal. 1905-től 1909-ig járt rendszeresen a műterem baráti körébe, itt kezdett el autodidakta módon rajzolni, festeni. Vissza-emlékezésében így ír erről az időről. "Hosszú öt év telt el. Megpróbáltunk a művészet nyelvén szuperlativuszokban beszélni. Hol sikerült, hol nem. De egy dologban halálos makacssággal kitartottunk és egységesek voltunk... a művészet olyan kozmikus erő, amely a gondolatot fejleszti."
***
***
Dr. Erdélyi Erzsébet
Dr. Szabó Attiláné Dr. Erdélyi Erzsébet, főiskolai docens, a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja
Szabó Attiláné Erdélyi Erzsébet, Dr., Dr.-né
F.: pedagógus, nyelvész, irodalomtörténész, ny. főisk. docens C.: ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Int. LC.: 2750 Nagykőrös, Fürj u. 9. SzH.: Sátoraljaújhely, 1950. márc. 31. HF.: édesapja Aba Novák Vilmos tanítványa volt IV.: 1968-73 KLTE BTK, magyar-latin szak, középisk. tanári dipl., Debrecen, 1984 KLTE, bölcsészdoktor, leíró magyar nyelvészet, Debrecen, 1989 "C" kategóriás színjátszó-rendezői működési eng., 1995 közoktatói vizsgáztatói igazolvány megszerz., 1995 Orsz. Szakértői Névjegyzékre felkerül, 1998-2000 akkreditációs szakértői felkészítő, PAB szakértő, Pilisborosjenő, 1999-2000 tankönyvreferensi továbbképz. SzE.: 1973-78 Toldi Miklós Szakközépisk., tanár, Nagykőrös, 1978-94 Arany János Gimn., Nagykőrös, 1994- ELTE TFK Magyar Nyelvtudományi Tsz., adjunktus, 1998- docens, 2003-08 ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Int., oktató, 1996-2000 Károli Gáspár Református Egy., Nagykőrösi Tanítóképző Kar, óraadó tanár, oktatási ter.: anyanyelvi tantárgy-pedagógia, helyesírás, nyelvművelés, mondattan, antik irodalom, kutatási ter.: a magyar nyelv tantárgy-pedagógia kérdései, névtan, a határon túli magyar irodalom, Németh László, 1999- tankönyvreferens, pedagógiai szakértőként is tev., ELTE Mai Magyar Nyelvi Tsz. anyanyelv-pedagógiai kutatócsop. tagja, alapítóként vesz részt a Tanárképző Szöv. Szakmódszertani Szakoszt. munkájában P.: mintegy 340 publikációja jelent meg (1993-), rendszeresen tart előadásokat hazai és nközi konferenciákon, főbb publ.: Nagykőrös utcaneveinek története 1850-1982 között. (Bp., 1985 és Nagykőrös, 1996), Irodalmi Kalauz. CD-ROM a határon túli magyar irodalomról. (2000), Németh László univerzuma. CD-ROM (2002), Kecskeméti utcanevek története. (Kecskemét 2004), Kőrös körül körös-körül. Helyismereti kézikönyv (Nagykőrös Város Önkorm., 2006), Nagykőrös a megújuló város. (Nagykőrös Város Önkorm., 2011) KI.: A Tanárképzésért kitünt. okl. (2003), Nagykőrösért Kitüntető Cím (2008) TA.: Anyanyelvápolók Szöv., Nyelvtud. Társ., TIT, Arany-Híd Baráti Kör elnök HO.: írás, olvasás, sport NyT.: latin, német, angol E-Mail: erke@pannongsm.hu
Arany Érdemkereszttel ismerték el a nagykőrösi szakember munkáját
A nyelvészet, a helytörténet és a néprajz területén folytatott több évtizedes, szerteágazó kutatói-oktatói munkája, valamint ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként dr. Szabó Attiláné dr. Erdélyi Erzsébet, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Karának óraadó tanára, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének nyugalmazott főiskolai docense részére Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozott Áder János köztársasági elnök március 15-én. A kitüntetettel beszélgettünk az elismerése kapcsán.
– Mit jelent önnek a közelmúltban adományozott állami kitüntetés?
– Az örömön túl egyfajta összegzésre is lehetőséget adott: mit is értem el a pályámon, melyek voltak az irányvonalak, a prioritások, melyik területen meddig jutottam. Tulajdonképpen egykori ELTE-s főnököm, a nagyra becsült és szeretve tisztelt Grétsy László professzor úr – távolról követve a pályámat – még 20 évvel közös oktatómunkánk után is sokkal világosabban, nagyobb rálátással foglalta össze kitüntetésre felterjesztésében mindazt, amit én hosszú éveken át inkább ösztönösen, a pillanatnyi érdeklődéstől indíttatva végeztem. A díj indoklásában ez a summázata tevékenységemnek: „szerteágazó kutatói-oktatói munkája, valamint ismeretterjesztő tevékenysége” – ennek elismeréseként kaptam ezt a rangos kitüntetést. Nem szeretném untatni a kedves olvasókat hosszas felsorolással; aki a Magyar Tudományos Művek Tárában felkeres, láthatja, hogy meglehetősen változatos tematika jellemzi a publikációs listámat.
– Milyen hatások vezették a nyelvészeti, néprajzi és helytörténeti kutatások felé?
– A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, ahol magyar–latin szakos diplomámat és doktori címemet szereztem, csodálatos tanáraim voltak. Csak néhányukat említem név szerint. A nagy irodalmi triász: Bán Imre, Julow Viktor, Barta János, a kitűnő nyelvészek: Papp István, Kálmán Béla, Sebestyén Árpád, Nyirkos István, a klasszika filológia doyenje: Borzsák István, de legalább ugyanennyi névvel lehetne még kiegészíteni a kiválóságok sorát. Ennek az lett a következménye, hogy hol az egyikük, hol a másikuk vont bűvkörébe, hol az irodalom, hol a nyelvtudomány vagy épp a latin nyelv és irodalom ejtett rabul. Még szakdolgozati témát is alig tudtam választani. Végül egy jól sikerült diákköri dolgozat könnyítette meg a döntést: Berzsenyi költészeténél maradtam, de már akkor tudtam, hogy a magyar nyelvészet végigkíséri majd a pályámat. A doktori disszertációmat is névtanból írtam. A néprajzot von Haus aus hoztam magammal, Erdélyi Zsuzsanna nevét elég megemlítenem, a helytörténettel való foglalkozást pedig Nagykőrösre kerülésem indukálta. Levéltáros férjem segített megismerni előbb Nagykőrös gazdag múltját, majd a kecskeméti levéltár kincseit is felfedezhettem kalauzolásával.
– Milyen főbb kutatási területei voltak és vannak jelenleg is?
– A névtan mellett a mai napig kitartottam, hiszen ez csodálatosan gazdag világ. Nagykőrös és Kecskemét utcaneveiből kiadványaim is születtek. Emellett több mint 10 éven át foglalkoztam a határon túl élő vagy hazatelepült magyar költők-írók bemutatásával: a velük készült több száz interjúból és irodalmi szemelvényből Nobel Iván szerzőtársammal 12 könyvet és két CD-ROM-ot állítottunk össze. Oktatómunkám során szakmetodikai kérdésekkel foglalkoztam, tankönyvreferensként pedig a tankönyvelemzés és -kutatás terén kellett behatóbb ismeretekre szert tennem. Különösen hasznosnak bizonyultak ezek Nagykőrös helyismereti kézikönyvének írásakor (Kőrös körül körös-körül), így segítségére lehetek a nagykőrösi diákoknak helytörténeti ismereteik megszerzésében.
– Hogyan kapcsolódtak össze e tudományterületek munkája során?
– Közhelynek számít ma már, hogy minden mindennel összefügg. Bármennyire is atomizálódik a világ, egy titkos háló mégis összetartja; a mélyebb rétegekben a szálak összefonódnak. A névtani kutatások során a helytörténet megkerülhetetlen, de a néprajzi vonatkozások sem hagyhatók figyelmen kívül.
– Melyek pályája mérföldkövei? Milyen pályaívet tudna megrajzolni?
– A tokaji gimnáziumban értek az első sikerélmények. Dr. Kiss Lászlóné, kedves magyar szakos osztályfőnököm és férje friss pályakezdőként ambiciózusan, nagy tudással és szeretettel egyengette az utamat. Az ő biztatásukra mertem vállalni az akkor még szinte teljesíthetetlennek tűnő egyetemi felvételit. Az egyetem aztán megerősített, a doktori cím megszerzés után pedig kinyíltak a tudományos élet kapui számomra. Az ELTE és a Károli Gáspár Református Egyetem magas szintű oktatói-kutatói munkát várt el tanáraitól, ennek igyekeztem mindig megfelelni.
Pályafutásom során mindig azzal foglalkozhattam, amit szeretek, sosem kellett keretek közé szorítani az érdeklődésemet.
Folyamatosan megismerkedhettem addig ismeretlen területekkel. Szinte minden érdekelt, a tudomány izgalmas, titokzatos világa mindig új területekre ragadott, ennek köszönhetően lehettem szellemileg sokarcú. Jó érzéssel tölt el, hogy alapító tagja és elnöke lehettem a tíz évig működő Arany-Híd Baráti Körnek, mellyel az Arany-kultuszt ápoltuk és népszerű összejöveteleken hoztuk közelebb egymáshoz a nagykőrösieket.
– Min dolgozik jelenleg?
– Az utóbbi években családtörténeti kutatásokat folytatok, így született meg két jeles nagykőrösi família: a Beretvás, majd a ’Sigray család néhány generációját bemutató összefoglalás (az utóbbi társszerzője dr. Szabó Attila volt). A genealógia rendkívül izgalmas terület, nem véletlenül vált ilyen népszerűvé napjainkban. A nyelvészet terén most inkább gyakorlati jellegű feladataim vannak: a Károli Gáspár Református Egyetem Főiskolai Kara, ahol jelenleg óraadóként tanítok, vállalta a Simonyi Zsigmondról elnevezett Kárpát-medencei helyesírási verseny digitalizált formában történő megrendezését, egy remek csapat tagjaként ehhez készítek feladatokat. Cikkek írása, előadások tartása, zsűrizések egészítik ki oktatói tevékenységemet.
– A tudományok mellett fontos szerepe van az életében a zenének.
– Igen, muzikális családból származom. Édesapám gyönyörűen énekelt, és noha sosem tanulta, a templomi orgonán játszott. A bátyámnak jazz-zenekara volt. A család vasárnaponként otthon zenélt, apám dobolt, a bátyám fúvós hangszeren játszott, én pedig a bátyám által készített piros elektromos gitáron. Igazi családi örömzenélés volt. Ma két kórusban énekelek, sok zenét hallgatok és koncertekre járok, de ezekre most sajnos nincs lehetőségem. Itthon van egy szintetizátorom és a magam kedvtelésére időnként leülök mellé játszani. Mondhatom, hogy a legjobban kikapcsol. Zenei mindenevő vagyok, de leginkább a bécsi klasszikusokat szeretem hallgatni és játszani, számomra Mozart Requiemje a csúcs. A zene olyan, mint a költészet: nem lehet nélküle élni. Vagy ha lehet is, minek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése